Amikor Carla kinyitotta a szemét, kereste Eddiet, habár tudatában volt annak, hogy már elment, mert hamarabb munkába kellett állnia, mint neki. Kikászálódott az ágyból, lesétált a lépcsőn, főzött egy teát, közben felöltözött, és végig pörgette a fejében, hogy mit is kell ma véghezvinnie. Miután megbeszélték a dolgot Eddievel, másra nem is volt gondja. Amikor a tea készen volt a kanapéra leült, hogy nyugodtan megigya. Carla lakása Long Island szívében volt, kicsi kertes ház, a kilátás gyönyörű volt, amit imádott. A bejárati ajtóhoz pár lépcső vezet fel, a ganghoz, ahol egy asztal, és körülötte három szék áll. Az ajtó tölgyfából készült szélén két szép gótikus üveggel. A lakás belül is csodálatos volt, két emelettel, plusz egy pincével társult. A előszobában egy tükör fogadta az érkezőket, majd a nappali és jobbra a konyha ami egy közismert amerikai sem nem kicsi sem nem nagy méretű volt. A konyhából az étkező nyílt. A másodikon voltak a hálószobák, és egy fürdő. Carla egyet használt a szobák közül, a másikat a családalapításra tartogatta. Váratlanul a csengő zavarta meg Carlát a teázásban.
- Jó reggel segíthetek valamiben? – egy magas fekete hajú, karikás szemű nő jelent meg előtte.
- Igen adja vissza a pasimat. – gorombán, haraggal tele, hason ütötte Carlát, aki a fájdalomtól összegörnyedve elesett. Semmit nem értett. - Nesze te szemét. – kiabált és megrugdosta Carlát aki tehetetlenné vált. A fekete nő ezután elvonszolta. A tea a padlóra ömlött, és mindent úgy hagyott a tettes, ahogy volt.
A nappali műszak már régen elkezdődött, amikor egy helyszínre kellett kimenni egy 9. sugárúti lakáshoz. Ryan kocsija már ott állt, és még néhány járőr autója. Egy farmert, egy zöld felsőt, és egy barna cipőt vettem fel.
- Szia. Carla? – tudtam, hogy Carlával vagyok beosztva, és általában ő mindig hamarabb szokott kiérni mit én, de most nem volt ott.
- Hello. Már beszóltam neki, még előtted, de állítólag nincs bent. – jött a válasz.
- Mondjuk most nagy a forgalom. Na, lássuk, mint kaptunk. – váltottam témát.
- Akkor kezdeném. Az ott a két élő áldozat. – a mentő ajtajában ülő negyvenes nőre, és egy kisfiúra mutatott a tollal. – A harmadik bent rád vár. -
- Jó, de mégis mi történt? – a nőnek egy vérző fejsebe volt, a kisfiú pedig rémült tekintettel nézett minden egyes előtte elhaladó emberre, alig lehetett 5 éves.
- Szóval úgy történt, hogy ma reggel hat óra környékén arra ébredt fel a családfő, hogy betört a konyhában az ablak. A felesége elmondása szerint ő is hallotta a zajt, de nem tartott a férjével. Pár perccel később kiabálást hallott, majd egy nagy csattanást. A konyhába rohant, és akkor látta meg a férjét a konyhában a mosogató előtt vérbe fagyva, és felette állt két símaszkos ember. A személyleírás alapján az egyik alacsony 170 cm körül van, és nőies az alakja, a második meg 180 cm környékén, férfias testalkattal. Mrs. Hamers a kisfiához futott, hogy megvédje, és ekkor csak egy nagy ütést érzett a fején, majd arra eszmélt, hogy a kisfia áll mellette és sír. Hívott minket... és tudod a többit te is.
- Rablás? – találgattam, a konyhába menet.
- Nem mert Mrs. Hamers szerint semmi sem tűnt el, de természetesen még végzünk egy szemlét, ahogy jobban lesz. – mondta kedvesen. – Angel. Elég durva, ami bent van, biztos, hogy menni fog? – aggodalom csillant meg a szemében.
- Ryan jól vagyok, ige...- elhamarkodtam a választ. A konyha vérben úszott, a férfi holtteste ülő helyzetben volt a fejében egy favágó fejszével.
Az ablak üvege be volt törve, hogy azt a feleség mondta.
- Angel? Nem muszáj!- mondta Ryan, de abban a pillanatban kirohantam, mert hányingerem volt. Persze utánam jött. – Minden rendben van?
- Láttam már helyszínek tömkelegét, de ilyet még soha. Ki képes erre? – fakadtam ki.
- Jól van, most szépen visszamész, és valakit hívunk. Az utóbbi időben sok mindenen mentél át.
- Nem most már végig csinálom, megleszek. – ellenkeztem, és visszamentem. A szagtól, amit már megszoktam émelyegtem, de szembeszálltam vele.
- Hogy hívják őket? – kérdeztem.
- Sonja Hamers, és David Hamers. A kisfiú pedig Alen Hamers. – válaszolt.
- A halál oka egyértelmű, arra gyanakszom, hogy eléggé erős volt az, aki ezt tette mert a koponyát nehéz így átütni.
- És ezért élte túl Sonja. Valószínűleg rá a női elkövető támadt. – logikázta ki Ryan. Bólintottam.
- Sziasztok. – Eddie jelent meg, még az ő arca is eltorzult a látvány miatt.
- Eddie, Carla? – jutott eszembe ugyanis még mindig nem jött meg.
- Reggel, amikor eljöttem tőle azt mondta, hogy majd találkozunk bent, de már itt kéne lennie, kérdezni is akartam. – ijedtebb volt az arca, mint az előbb.
- Telefonálok egyet. – csapot -papot ott hagyva kiment.
- Megyek boncolásra. – szóltam Ryannek, aki kikísért a kocsihoz.
- Ryan, kérdezhetek valamit?
- Nyugodtan.
- Te nem voltál rémült, csak csendes, de egy mozzanatot nem láttam rajtad. Miért? Hogy csinálod? –irigyeltem.
- Hamarabb bementem, és már nem ez volt az első ilyen esetem. Biztos, hogy vállalod?
- Igen megleszek, csak ez azért olyan... Hogy történhet ilyen? – csodálkoztam kétségbeesetten.
- Ezért vagyunk mi. – vigasztalt. Beszálltam a kocsiba és csendben elhajtottam. A központban átvettem a ruhát, és azonnal nekiláttam a boncolásnak.
Eddie aggódva hívta Carlát, de csak a rögzítő válaszolt.
- Szia, itt Carla. Ezt a szöveget azért hallod, meg valószínűleg nem vagyok itthon. Vagy helyszínelek, vagy Eddievel vagyok, várd, meg amíg hazajövök, és visszahívlak. – mondta.
- Kicsim én vagyok Edy. Miért nem jöttél még be? Mindegy, de a mobilod sem veszed fel, kérlek, hívj fel, ahogy lehallgatod az üzenetet. Szeretlek. – szomorú volt, és aggódott, hogy miért nem válaszol.
- Na, mi az?- Ryan állt meg mellette.
- Carla nem veszi fel a telefont. – sóhajtott.
- Nyugi lehet elaludt. Ne aggódj. – Ryan lelket öntött bele, majd elrakta a telefonját, és hozzálátott a helyszínelésnek. A kertben a konyha ablakánál kezdte, olyan nyomokat keresett, amik a betörő cselekedeteit bizonyították. Szerencsére találkozott is egy faszilánkkal, amit becsomagolt, majd a konyhába ment. Itt az áldozat helyét nézte át, és mellette talált furcsa port, de nem tudta mi az. A konyhában végzett, a folyosó következett. Nem volt nehéz kitalálni, hogy merre zajlott az üldözés, mert a feleség lábnyomai a padlón szépen kitűntek. A folyosó közepén nagy vérfoltra lett figyelmes, majd mellette újabb, két vércseppre. Mindegyiket lefotózta, majd a mintát vett belőlük. A helyszínelés végeztével a laborba ment, és titokban abban reménykedett, hogy Carla már ott lesz.
Amikor végeztem a boncolással, felhívtam azt a kórházat, ahova az édesanyát, és a fiát szállították.
- Jó napot Dr. Driscroll vagyok, a bűnügyi helyszínelőktől telefonálok, patologus vagyok, és érdeklődni szeretnék. Ma bevittek magukhoz egy bizonyos Sonja Hamerst, és a kisfiát Alen Hamerst, milyen állaptban vannak?
- Igen, emlékszem rájuk. Az édesanya fejét most varrja össze a doktor úr, a kisfiúnak azon kívül, hogy nagy sokkhatás érte semmi baja sincs. Vele most egy pszichológus foglalkozik, de egyelőre a kisfiút nem hallgathatják ki. Az anyával kapcsolatban még visszatelefonálok. – válaszolt.
- Jó akkor várom a telefont, visszhall. – köszöntem el, ekkor Adam, és Ryan jöttek be a boncterembe.
- Mi az? – kérdezték egyszerre.
- A kórházzal beszéltem, Alen sokkot kapott, ami érthető, Sonja fejét most varrják össze, és ha kihallgatható, akkor szólnak.
- Értem. És megtudtál valamit? – az asztalon fekvő Davidre mutatott.
- Hát, ami azt illeti elég szegényesek az ismereteim. A halál oka egyértelműen a fejsebe, amit ettől szerzett. – felmutattam a fejszét. – Leküldöm majd, hogy ujjlenyomatot vegyenek róla. Aztán itt van ez a valami, nem tudom, mi lehet, de szerintem a gyilkos hagyta el, amikor dulakodott az áldozattal. – egy ezüst nyakláncot mutattam fel.
Az áldozat kezében találtam.
- Reménykedjünk, hogy van rajta DNS. – Adam kikapta a kezemből, és elhúzott vele.
- Angel. Voltál már a teszten? – Ryan bátortalan volt.
- Igen voltam, és simán ment minden. Kérdeztek ilyen marhaságokat, és mindenre kielégítő választ adtam. Ryan, orvos vagyok, és egy negyed évig nekem is kellett pszichológiát tanulnom, tudom, mire mennek rá.
- De az nem jó, ha átverted őket. – kötekedett.
- Nem vertem át őket. Ryan nem mondhatom nekik azt, hogy szinte már attól megugrok, ha valaki csúnya szemekkel néz rám, és nem szoktam meg a lakásom, vagy éjjel gyakran gondolok a történtekre, mert akkor az állásomba kerül. Azt meg nem engedem, mert ez életem célja. - magyaráztam meg.
- Jó rendben van, megértem, ne haragudj, mi csak jó akarunk neked. – mosolygott.
- Nem haragszom, sőt köszönöm. – halványan visszamosolyogtam. Ryan ezután kiment, de úgy éreztem, hogy megbékélt, így nyugodt lelkiismerettel mentem fel a laborba.
- Szia Juliett. Carla? – most már tényleg aggódtam. Carla mióta itt dolgozok soha nem hiányzott, úgy, hogy nem is szólt.
- Nem tudom, eredetileg ő állna itt helyettem. – rázta meg a vállát és egy ujjlenyomatot futtatott.
- Ez nekem nem tetszik. – azzal kifordultam és Johnhoz mentem. Az üvegajtón hármat kopogtam, majd benyitottam.
- Szia, valami baj van? Egyébként itt van az értékelés. – átadta az aktát, de engem más érdekelt.
- Szia. Köszönöm, de Carláról akarok kérdezni. Ma még nem jött be, pedig már rég itt kéne lennie. A reggeli helyszínt is Eddie vizsgálta meg egyedül.
- Tudom, ezért van itt Juliett, de nem veszi fel a telefonját. Eddie nem tud róla semmit? – kérdezte.
- Nem tudom, éppen eljöttem, amikor hívta. – ráztam a fejem.
- Mi van velem? – Eddie lépett be egy dobozzal a kezében.
- Carláról van szó Eddie felvette a telefont? – azonnal megkérdeztem.
- Nem még nem, de ezek szerint itt sincs. – most már nagyon ijedt volt a tekintete, és aggódott. – Főnök muszáj elmennem hozzá, lehet csak kikapcsolt a telefonja vagy nincs vétel, de muszáj.- kérte.
- Jó. Angel, vedd át Eddietől a bizonyítékokat. Én megyek veled. Ti addig dolgozzatok a Hamers ügyön, amit megtudunk, valamit azonnal szólunk. – felvette a kabátját és kimentek. A dobozzal a kezemben visszasattyogtam Julietthez.
- Ez a reggeli helyszínről való? – kotnyeleskedtem Juliett körül.
- Ja, nem ez egy másik. De úgy látom, segítségre szorulsz. – kivette a kezemből a dogozt, majd elővette a faszilánkot és bedugta a mikroszkóp alá. Én a vérmintákat néztem meg.
- Van egy szép ujjlenyomatom, és DNS mintám. Tessék. – Adam kedvesen a kezembe nyomta, a fejszéről leszedett ujjnyomot, majd a pálcikát is hozzátette, amin a DNS volt.
- Kössz. És van még valami? – kérdeztem. Adam Juliettre pillantott, majd rám, és folytatta.
- Igen, ez egy nyaklánc, és a medál rajta kinyitható. Ez itt egy családi kép, de nem tudom, hogy kié lehet. – vonta meg a vállát.
- Majd Ryan rááll. – szól közbe Juliett.
- Te jutottál valamire? – érdeklődtem tovább.
- Hát azon kívül, hogy ez egy közönséges fa, semmi másra.
Oké akkor folytatom az anyaggal, ami az áldozat mellett volt. – Adam megint úgy ahogy
- boncteremből eltűnt.
- Látom, már szól hozzád. – kezdtem bele.
- Igen, megbeszéltük, hogy nem akadályozzuk egymást a munkában, és jobb is így.
- Juliett. Ha kérhetlek, válaszolj nekem őszintén. Szereted Adamet?
- Angel ha tudnék erre válaszolni, akkor most nem itt állnék. Az a baj, hogy Adammel új fejezet kezdődött az életemben, de ezzel párhuzamosan zajlik a másik is amiben Mikeval vagyok.
- Jó csak ennyit akartam tudni. Köszi. – ránéztem, majd visszafordultam, és a dolgomat végeztem.
Eddienek már akkor rossz érzése volt, amikor meg érkeztek Long Island citybe. Ez az érzés csak rosszabb lett, amikor a házhoz kiértek, és meglátták tárva nyitva az ajtót.
- Carla? – Eddie lélekszakadva rohant ki a kocsiból egyenesen be a lakásba, kibiztosított fegyverrel, John higgadtabban követte fegyverrel a kezében.
- John nincs itt. – Eddie lejött az emeletről, és lerakta a fegyverét.
- Valami történt itt, Carla nem olyan, hogy nyitva hagyjon mindent, és a tea is itt van a földön.
- Tudom, és a fegyvere sincs a helyén, csak a jelvénye. – Eddie egyszerre volt szomorú, ideges, és megrémült.
- Jó. Beszólok egy csapatnak, és helyszínelünk. Ne aggódj, megtaláljuk. – vigasztalta, de Eddie egyre reményvesztettebb lett. Ahogy John is ígérte, megérkezett a helyszínelő csoport, és összeszedtek szinte mindent ami Carla eltünésére fényt deríthet.
- Jó reggelt, habár már jóval délután járunk. – Bella ébresztgette Carlát, aki nagyon rosszul érezte magát. Forgott vele az egész világ, fájt a hasa, és a feje majd szétrobbant. A fájdalmak közepette észre sem vette, hogy ki volt kötözve, és a szája is be volt kötve valami ronggyal. Meg akart ugyan szólalni, de nem tudott.
- Sajnálom édesem. Meg sem tudsz moccanni, mert tele vagy bénító droggal. – magyarázta a fekete hajú nő. Carla még mindig semmit nem értett, de félt, és sírt.
- Nem tudod, mit akarok igaz? – nevetett.
- Eddie Messert. Ő az enyém, és mindig is az volt. – felpofozta. – Mégis hogy képzelted, hogy elcsábíthatod tőlem? Azt hiszed jó vagy? Hát nem nem vagy az. Eddie mindig is engem szeretett, de te el akartad venni tőlem. – újból megütötte.
- Semmit nem értesz? Nem baj... Majd megérted, mindent elmondok, mielőtt megöllek. – továbbra is nevetett, majd kiment. Carla nagyon félt és csak a szökésre és Eddiere gondolt, de a szökés lehetetlennek bizonyult.
Már azon járt a fejem, hogy felhívom Eddiet, hogy mi van, de ekkor megszólalt a telefonom. Ryan és Adam is csatlakoztak hozzánk. Rossz érzés fogott el.
- Tessék. – szóltam bele.
- John vagyok. Carla eltűnt úgy néz, ki hogy elrabolták.
- Mi? – hitetlenkedtem. –Édes Istenem ez nem lehet. Megyünk mi is. – azonnal oda akartam menni. A többiek, már rájöttek a hangomból, hogy baj van.
- Angel, a fél labor itt van. Oldjátok meg a Hamers ügyet, és aztán jöhet Carla. Mi meg addig is itt vagyunk. – ellenkezett. – Természetesen mindenről tájékoztatunk. – meg sem várta, hogy közbeszóljak lerakta a telefont.
- Na, mi az? Angel fehér, vagy mint a fal. – Ryan beszélt.
- Úgy néz ki, hogy Carlát elrabolták. John azt mondta, hogy maradjunk a helyünkön, és oldjuk meg a Hamers ügyet. Aztán majd segítünk.
- Te jó Isten. – szörnyülködött Juliett.
- Akkor én szolgálok némi jó hírrel. Utána néztem a család történetének, és kiderült, hogy Alennek volt egy nővére. Emily Hamers. Már egy meghalt, mert rákos volt. A csavar annyi csupán a történetben, hogy a Potter család nagyon jóban volt a Hamers családdal, és főképpen Emily, és a Potter családból Emma. Amikor Emily meghalt rá két hétre Emma is meghalt öngyilkos lett. – mesélt. Nem nagyon figyeltem rá, ezt észre is vette, sokszor nézett rám, de a lényeget megértettem.
- A Potter családra gyanakszol? – kérdezte Adam.
- Van benne logika, habár nem igazán értem. – rázta a fejét Juliett. Én is bólogattam.
- Mi van a bizonyítékokkal? – kérdezte Ryan.
- Ja igen. – észbe kaptam. A gép kidobott egy egyezést. – Ez a vérminta Tonya Pottersé, négy éve adott vért, és így került bele az adatbázisba a DNS-e. – olvastam.
- Nekem a faszilánkról azt sikerült megtudni, hogy elsősorban kandallóba használják.
- A por közönséges liszt. Még nem tudom, hogy kerül a helyszínre, de majd rájövök. – Adam ismét eltűnt.
- Az ujjlenyomatok? – kérdezett Juliett.
- Van egy eredmény, ez a fejszéről jött le. Nem más, mint Carl Potteré. Fiatalkori botlásai miatt van benne az adatbázisban.
- Lányok, beszélek az orvossal, hogy azonosíthatja e Mrs. Hamers a tetteseket. – szólalt meg Ryan.
- De símaszk volt rajtuk, a tanúvallomás alapján.
- Tudom, de hátha emlékszik valamire, ami segít azonosítani a tetteseket.
- Egyébként a nyaklánc DNS-e is Mrs. Potteré. – közöltem. Ryan elment telefonálni, mi pedig behozattuk a családfőt, és feleségét.
Carla lakását négyzetméterről, négyzetméterre átvizsgálták. Eddie mintát vett a folyadékból, ami az ajtó előtt volt, valamint bezacskózta a bögrét, ami a tócsa mellett állt. John a csengőről sikeresen egy ujjlenyomatot szedett le. A nyomozók minden szomszédot kihallgattak 5km-es körzetben, hátha valakinek feltűnt egy olyan személy, aki nem ismerős ezen a környéken, vagy nem hallottak furcsa hangokat.
- Van valami főnök? – Eddie lépett John mellé, éppen ekkor ment el John mellől egy nyomozó.
- A szomszédok szerint semmi szokatlan nem történt, viszont egy idős állítja, hogy látott egy fekete kapucnis alacsonyabb nőt, aki nagyon sietett arra amerre Carla lakik. Azért tűnt fel a nő, mert még nem látta errefele. – közölte reménytelen arccal. – Van valami sejtésed, hogy miért, és ki tehette ezt?
- Főnök nem tudom. Carla a légynek nem árt. Nem is említette, hogy valakivel összetűzésbe keveredett volna, vagy ilyesmi. Annyira félek, ha valami baja lesz, abba belehalok. – Eddie arcára teljes reménytelenség, és kétségbeesettség űlt ki.
- Nyugodj meg. Ha valójában elrabolták, akkor addig nem bántják, amíg nem mondják el a követelésüket az emberrablók.
- Jó. Bemegyek a laborba, átnézem Carla egy évre visszamenő ügyeit, és megpróbálok valami eredményre jutni.
- Ne add fel Eddie. Nem fogják bántani. – vigasztalta John. Eddie elment a kocsijával, kis idő múlva John is utána ment, hogy megnézze az összegyűjtött bizonyítékokat.
- Sziasztok. Beszéltem az orvossal, és hála neki, az édesanyával is. Igaz zavart állapotban volt, de amit kiderítettem az mind igaz, és még ehhez jön hozzá, hogy amikor Emma meghalt a Potter család a Hamers családot hibáztatta.
- Szép megvan az indok.
- És itt jön képbe egy másik bizonyíték. A liszt az nem közönséges búzaliszt, hanem kukoricaliszt. És ebből jön a jó hír. A Potter család anyukája egy olyan gyárban dolgozik, ahol kukoricalisztet őrülnek meg. – jött oda Adam.
- Tessék összeállt a kép. – örültem neki.
- De miért most? – ellenkezett Juliett. – Úgy értem, hogy már egy éve halott a kislány, akkor miért most számoltak le velük?
- Talán, csak most telt be a pohár. – jutott az eszembe.
- Vagy most dolgozták fel a tragédiát, ezért jöhetett a bosszú. – helyeselt Ryan. Juliett és Adam is bólogattak, majd bementünk. A kihallgatószobában, a feleség ült a férje mellett, mindketten azt a szokásos arcot vették fel, amit már annyiszor lehetett az olyanokon látni, akik idekerültek.
- Asszonyom, uram. Tudják, hogy milyen szörnyűség történt az utcájukban a múlt éjjel?- kezdtem.
- Igen. Nem- feleltek egyszerre ellentmondóan.
- Ezt megmagyaráznák? – kötött bele Ryan.
- Mit? – értetlenkedtek. Egyre idegesebb lettem.
- Hogy mért mondanak egymásnak ellent? Hogy lehet az, hogy egy háztartásban élnek, és még ha valamelyikük is hallott volna róla, biztos, hogy elmondták volna egymásnak nemde? – kiabáltam.
- Nem volt olyan fontos. – rázta meg a vállát a férj.
- Hm... úgy tudtam, hogy Emma, és Emily nagyon jó barátságban voltak, amíg mindkettő egy jobb helyre nem távozott. – hozta fel Adam.
- És? – hitetlenkedett továbbra is az apa.
- Nincs valami együtt érzés magukban? Hiszen szörnyű dolog történt a barátaikkal. – Juliett is mérges tekintetet vetett feléjük.
- Nem, miért? Csak azt kapták, amit érdemeltek. – válaszolt az anya.
- Maga szerint megérdemelték, de miért? Mit tettek maguk ellen? – folytatta Ryan. Az apa lehajtotta a fejét, rájött, hogy elkaptuk őket.
- Megölték a kislányunkat, Emmát. Csak azt kapták, amit megérdemeltek. – ismételte a nő már sírva.
- Mielőtt másban keresnék a hibát nem ártana, ha szétnéznének a saját dolguk között. Maguk szerint miért menekült el Emma? – kérdeztem. Bezártam az aktát, és kijöttünk. A liftből éppen Adam lépett ki. Mind a hárman odamentünk hozzá.
- Szia, Eddie tudtok valamit? – kérdezte Juliett.
- Nem még sajnos semmit. Végignézem azokat az ügyeket ahol kint volt Carla, hátha találok valami lényeges dolgot. – szomorú, és kétségbeesett volt a hangja.
- Segítek. –Adam azonnal ajánlkozott, Ryan egy fejbiccentéssel jelezte, hogy ő is velük tart.
- Mi megyünk a laborba, ott megtaláltok. – Juliett és én egyre gondoltunk. A helyszínen összegyűjtött bizonyítékokat vizsgáljuk meg.
Eddie, Adam és Ryan a társalgóban ültek, amikor váratlanul Eddie telefonja csörgött.
- Tessék, Messer. – szólt bele.
- Szia, szerelmem. Tudod, ki vagyok? Hiányzol nekem, találkozhatnánk. – egy érces női hang válaszolt.
- Bella. Az Isten szerelmére kérlek, most hagyj békén, egyáltalán nem alkalmas. Már elmagyaráztam neked a helyzetet. Van barátnőm, és szeretem, közöttünk nem lehet semmi.
- Szóval ennyit mondasz? Annyi sok együtt töltött nap után? Remélem, meglesz a kis barátnőd. – lecsapta. Eddie az utolsó szóra felkapta a fejét, de már nem tudott visszakérdezni.
- Bella volt az? – Adam kérdezte, de Ryan is ugyanúgy képben volt.
- Srácok azt hiszem, hogy Bella rabolta el Carlát. – falfehér lett az arca.
- Mégis miből gondolod? Carlának nem volt ügye Bellával kapcsolatban. – Ryan egy papírt tartott a kezében.
- Tudom. De szerintem nem Carlára utazik, hanem rám. Bella már egy jó ideje telefonálgat nekem. Először úgy kezdődött, ahogy Met tette Angellel. Felhívott, de nem szólt bele, majd szépen lassan már bele is szólt. Azt akarja, hogy járjak vele, de elmondtam neki, hogy nem lehet, mert eleve nem lenne erkölcsileg tisztességes, hiszen a munkám során ismerkedtünk össze, és a szabályzat valahol azt is előírja, hogy az áldozatokkal nem szabad közelebbi viszonyba kerülni, mert akkor hősnek titulálnak minket, és elmezavarodást idézhetünk elő náluk. Másrészt pedig, nem az én esetem. Ezt persze nem mondtam meg neki. – magyarázott.
- Tudod szívem imádkoznod kéne, hogy időben észhez térjen a szerelmem, mert ha nem akkor hamarosan meghalsz. – Bella megérintette Carla arcát, aki erőtlenül, de küzdött. Teljesen le volt szedálva, habár már sejtette, hogy ki lehet ez a nő, és hogy mit akar. A drog hatása alatt Eddie még midig az eszében járt. Arra gondolt, hogy hamarosan idejön, és kiviszi innen, ezt az egy reményt soha nem adja fel.
- Na, jó most megyek, kicsípem magam, de hamarosan visszajövök. – nevetve, rágyújtott egy cigarettára, és elment.
A laborban már vártuk Johnt, hogy megérkezzen a bizonyítékokkal. Amikor bejött egy dobozzal a kezében Juliettevel letámadtuk.
- Jól van nyugi lányok. Egy ujjlenyomatot futtassatok le az adatbázisban, meg itt van a folyadék, amit a bejárati ajtónál találtunk. – adata át.
- Enyém az ujjlenyomat. – Juliett kikapta a John kezéből, és egy másik géphez ment, teljesen belemerült a munkába.
- John!- szóltam utána, mert távozni készült. – Vérnyomot nem találtatok? – attól féltem, hogy találtak, mert akkor az azt jelenti, hogy Carla megsérült.
- Nem szerencsére nem. Tájékoztassatok.- elment.
- Van egy eredményem. – örvendezett Juliett egy bő másfél óra múlva.
- Nekem is. – szóltam közbe, majd Juiett tekintetéből levettem, hogy a fiukhoz megyünk.
- Srácok. Vannak eredmények. – léptünk be.
- Kitalálom, az ujjlenyomat Bella Summeré. – Eddie hangja érzéketlen volt. Juliett is felkapta a fejét, én meg értetlenül bámultam a teremben lévőkre, tudtam, hogy valami van, amit ők tudnak, és én nem.
- Eddie két évvel ezelőtt egy vadállat kezei közül kimentett egy nőt, Bellát, és azóta azt hiszi, hogy Eddie szerelme lehet. – tájékoztatott Ryan.
- Áh, értem. – bólogattam.
- Már ennyi az idő? – Adam az órájára tekintett, este fél hat volt.
- Srácok, nem kell itt lennetek. Menjetek haza, és reggel itt folytatjuk. – csatlakozott hozzánk John is.
- Főnök úgy sem tudnánk aludni. – rázta a fejét Eddie.
- Ez igaz, de ha megbocsátotok, akkor hazalépek és átöltözök. – Adam szólalt meg bátortalanul.
- Jó természetesen. – helyeselt Eddie. – Nem várom el tőletek, hogy itt legyetek. – Eddie távozott.
- John hazamegyek én is, de visszajövök. – Juliett is bátortalan volt habár joga volt hozzá.
- Jó rendben van. – John is elment.
Az idő gyorsan telt, és időközben magamra maradtam. Amikor az órámra pillantottam már éjjel tíz után jártunk húsz perccel. Kimentem a konyhába a harmadik kávémért.
- Te még mindíg itt vagy? – Ryan állt velem szembe, hitetlen tekintettel. – Haza sem mentél? – folytatta. Ekkor vettem észre, hogy még a boncolásra átvett patológusi egyenruha van rajtam. Eddie megérkezett, és ő is egyből a kávéért nyúlt.
- Srácok, őszintén Carla aludt, amikor velem baj volt? – a választ tudtam.
- Hazajött velem, úgy tett mintha aludna, de tudtam, hogy nem alszik. – válaszolt Eddie. Ryan bólintott, hogy megérti.
- Egyébként utána néztem Bellának, és mióta kiszabadítottuk annak az őrültnek a kezei közül többször is drog birtoklása, és használata miatt került rendőri kézbe. De persze volt óvadék, és kiengedték.
- Remek. Ha Carlát bedrogozta, akkor... bele sem merek gondolni. – Eddie elkeseredett volt.
- Azt kéne kitalálnunk, hogy hova vihette. Ha te lennél Bella helyében milyen helyre vinnéd? - gondolkodtam hangosan.
- Olyan helyre ahol soha nem találnánk meg. – jött az egyszerű válasz Ryantől.
- A lakását kilőhetjük, mert olyan idióta nincs, hogy oda vigye, akkor ott keresnénk legelsőnek. – folytatta Eddie. Kétlaboros lépett be a konyhába és hallottuk a beszélgetésüket. Én nem nagyon ismertem még őket, csak látásból.
- Képzeld, el tudod meséltem neked, hogy a férjem elrakta egy fontos papírját az állásra jelentkezéshez. – kérdezte egy alacsony sötét hajú nő.
- Ja, igen, mesélted, hogy az egész lakást felkutattátok érte, és nem lett meg. – válaszolt a fekete hajú nő.
- Na, most meg lett. És nem fogod kitalálni, hogy hol volt. Ott ahol soha nem kerestük volna. Az ágy alatt. Gondolom becsúszhatott, vagy nem tudom, de most meglett. – örvendezett a sötét hajú.
- Persze. Ott ahol soha nem keresésének. – Eddie megvilágosult arccal nézett fel a kávéjából.
- Megosztod velünk is? – kérdezte Ryan.
- Hello. – Juliett és Adam léptek ki a liftből.
- Hát a pince. Carlának van egy pincéje, de nem használja. – mondta, meg sem várva a választ már azonnal a lifthez ment. Út közben felhívtam Johnt, és ő is a helyszínre érkezett.
- Készen vagytok? – kérdezte Ryan. Mint éjszakás ügyeletes a járőröket ő vezette, minket meg John. Mindenkin már rajta volt a mellény. Bólintottunk, és beléptünk a pincébe. Első hallásra, csak halk nyöszörgést hallottunk, majd beljebb haladva a pincébe meghallottuk Bella hangját is.
- Kezeket fel. – kiáltott rá Ryan, de egyből letette a fegyvert, mert Bellla Carla nyakához egy kést tartott.
- Bella itt a vége tedd le a kést, és engedd el. – mondtam.
- Nem nem, ha elengedem, akkor Eddie nem lesz az enyém. – sírt, ahogy Carla is. Viszont nem volt fényes állapotban.
- Hé, Bella lesz még másik férfi az életedben. Hidd el, új életet kezdhetsz, ha most elengeded. – Juliett is a lelkére próbált beszélni.
- Megmondtam, hogy nem engedem el, csak ha megöltem, mert akkor nem lesz a szerelmünk útában.
- Bella Eddie a te hősöd, nemde? –kérdezte John.
- De ő az, aki megmentett James kezei közül. Ha ő, nincs akkor már nem is tudom, hogy hol lennék.
- Akkor engedd el Carlát. Ha tényleg a hősödnek gondolsz. – nyögte ki Eddie, ugyanis Carla láttán nagyon megijedt.
- Bella egy hős jutalma tényleg ez lenne? Az hogy megölöd a szerelmét, és soha nem lesz boldog? – kérdeztem.
- De velem boldog lehet.
- Mi a fontosabb? Az ha te leszel boldog és Eddie nem, vagy ha Eddie boldog? Hiszen boldoggá akarod tenni nem? Ha most megöld Carlált, akkor Eddie nem lesz boldog, még ha veled lesz akkor sem mert meghalt a szerelme. Tedd le a kést. – szólt rá Juliett. Bella néhány percig szipogott, majd eldobta a kést, és elengedte Carlát. Én és Eddie azonnal odamentünk hozzá, Ryan pedig a bilincset tette rá Bella kezére.
- Joga van hallgatni, mindent, amit mond felhasználható lesz a bíróságon maga ellen, joga van ügyvédet fogadni, ha nincs rá anyagi kerete, akkor az állam jelöl ki egy ügyvédet a védelem érdekében. – sorolta fel Ryan a jogait majd átadta az egyik járőrnek, aki kivitte.
- Eddie szerelek Eddie. – sikoltozott Bella, de Eddie Carlálra figyelt.
- Hogy van Angel? – kérdezte aggódva. Megvizsgáltam Carlát, majd folytattam.
- Hívjatok egy mentőt. Ne félj Eddie, minden rendben lesz. A drogot nem szokta meg a szervezete, ezért gyenge a pulzusa, és ki van száradva, de nem lesz semmi baja.
- Carla kicsim, hallasz? Sajnálom. – Eddie szorosan magához ölelte kedvesét, mire Carla kinyitotta a szemét.
- Edy. – Carla szemeiből könnyek folytak. – Hát itt vagy. Szeretlek.
- Itt vagyok, és többet nem hagylak magadra. Nem lesz most már semmi baj, ne félj. Én is szeretlek. – Edy megpuszilta a homlokát Carlának, és még szorosabban magához ölelte.
A mentő nem sokkal a riasztás után a helyszínre érkezett. A kórházba szállítás után Carla állapotát stabilizálták, és még a következő napra bent tartották megfigyelésre. Szerencsére semmi komoly következménye nem lett Bella szerlmének.
- Jó reggel segíthetek valamiben? – egy magas fekete hajú, karikás szemű nő jelent meg előtte.
- Igen adja vissza a pasimat. – gorombán, haraggal tele, hason ütötte Carlát, aki a fájdalomtól összegörnyedve elesett. Semmit nem értett. - Nesze te szemét. – kiabált és megrugdosta Carlát aki tehetetlenné vált. A fekete nő ezután elvonszolta. A tea a padlóra ömlött, és mindent úgy hagyott a tettes, ahogy volt.
A nappali műszak már régen elkezdődött, amikor egy helyszínre kellett kimenni egy 9. sugárúti lakáshoz. Ryan kocsija már ott állt, és még néhány járőr autója. Egy farmert, egy zöld felsőt, és egy barna cipőt vettem fel.
- Szia. Carla? – tudtam, hogy Carlával vagyok beosztva, és általában ő mindig hamarabb szokott kiérni mit én, de most nem volt ott.
- Hello. Már beszóltam neki, még előtted, de állítólag nincs bent. – jött a válasz.
- Mondjuk most nagy a forgalom. Na, lássuk, mint kaptunk. – váltottam témát.
- Akkor kezdeném. Az ott a két élő áldozat. – a mentő ajtajában ülő negyvenes nőre, és egy kisfiúra mutatott a tollal. – A harmadik bent rád vár. -
- Jó, de mégis mi történt? – a nőnek egy vérző fejsebe volt, a kisfiú pedig rémült tekintettel nézett minden egyes előtte elhaladó emberre, alig lehetett 5 éves.
- Szóval úgy történt, hogy ma reggel hat óra környékén arra ébredt fel a családfő, hogy betört a konyhában az ablak. A felesége elmondása szerint ő is hallotta a zajt, de nem tartott a férjével. Pár perccel később kiabálást hallott, majd egy nagy csattanást. A konyhába rohant, és akkor látta meg a férjét a konyhában a mosogató előtt vérbe fagyva, és felette állt két símaszkos ember. A személyleírás alapján az egyik alacsony 170 cm körül van, és nőies az alakja, a második meg 180 cm környékén, férfias testalkattal. Mrs. Hamers a kisfiához futott, hogy megvédje, és ekkor csak egy nagy ütést érzett a fején, majd arra eszmélt, hogy a kisfia áll mellette és sír. Hívott minket... és tudod a többit te is.
- Rablás? – találgattam, a konyhába menet.
- Nem mert Mrs. Hamers szerint semmi sem tűnt el, de természetesen még végzünk egy szemlét, ahogy jobban lesz. – mondta kedvesen. – Angel. Elég durva, ami bent van, biztos, hogy menni fog? – aggodalom csillant meg a szemében.
- Ryan jól vagyok, ige...- elhamarkodtam a választ. A konyha vérben úszott, a férfi holtteste ülő helyzetben volt a fejében egy favágó fejszével.
Az ablak üvege be volt törve, hogy azt a feleség mondta.- Angel? Nem muszáj!- mondta Ryan, de abban a pillanatban kirohantam, mert hányingerem volt. Persze utánam jött. – Minden rendben van?
- Láttam már helyszínek tömkelegét, de ilyet még soha. Ki képes erre? – fakadtam ki.
- Jól van, most szépen visszamész, és valakit hívunk. Az utóbbi időben sok mindenen mentél át.
- Nem most már végig csinálom, megleszek. – ellenkeztem, és visszamentem. A szagtól, amit már megszoktam émelyegtem, de szembeszálltam vele.
- Hogy hívják őket? – kérdeztem.
- Sonja Hamers, és David Hamers. A kisfiú pedig Alen Hamers. – válaszolt.
- A halál oka egyértelmű, arra gyanakszom, hogy eléggé erős volt az, aki ezt tette mert a koponyát nehéz így átütni.
- És ezért élte túl Sonja. Valószínűleg rá a női elkövető támadt. – logikázta ki Ryan. Bólintottam.
- Sziasztok. – Eddie jelent meg, még az ő arca is eltorzult a látvány miatt.
- Eddie, Carla? – jutott eszembe ugyanis még mindig nem jött meg.
- Reggel, amikor eljöttem tőle azt mondta, hogy majd találkozunk bent, de már itt kéne lennie, kérdezni is akartam. – ijedtebb volt az arca, mint az előbb.
- Telefonálok egyet. – csapot -papot ott hagyva kiment.
- Megyek boncolásra. – szóltam Ryannek, aki kikísért a kocsihoz.
- Ryan, kérdezhetek valamit?
- Nyugodtan.
- Te nem voltál rémült, csak csendes, de egy mozzanatot nem láttam rajtad. Miért? Hogy csinálod? –irigyeltem.
- Hamarabb bementem, és már nem ez volt az első ilyen esetem. Biztos, hogy vállalod?
- Igen megleszek, csak ez azért olyan... Hogy történhet ilyen? – csodálkoztam kétségbeesetten.
- Ezért vagyunk mi. – vigasztalt. Beszálltam a kocsiba és csendben elhajtottam. A központban átvettem a ruhát, és azonnal nekiláttam a boncolásnak.
Eddie aggódva hívta Carlát, de csak a rögzítő válaszolt.
- Szia, itt Carla. Ezt a szöveget azért hallod, meg valószínűleg nem vagyok itthon. Vagy helyszínelek, vagy Eddievel vagyok, várd, meg amíg hazajövök, és visszahívlak. – mondta.
- Kicsim én vagyok Edy. Miért nem jöttél még be? Mindegy, de a mobilod sem veszed fel, kérlek, hívj fel, ahogy lehallgatod az üzenetet. Szeretlek. – szomorú volt, és aggódott, hogy miért nem válaszol.
- Na, mi az?- Ryan állt meg mellette.
- Carla nem veszi fel a telefont. – sóhajtott.
- Nyugi lehet elaludt. Ne aggódj. – Ryan lelket öntött bele, majd elrakta a telefonját, és hozzálátott a helyszínelésnek. A kertben a konyha ablakánál kezdte, olyan nyomokat keresett, amik a betörő cselekedeteit bizonyították. Szerencsére találkozott is egy faszilánkkal, amit becsomagolt, majd a konyhába ment. Itt az áldozat helyét nézte át, és mellette talált furcsa port, de nem tudta mi az. A konyhában végzett, a folyosó következett. Nem volt nehéz kitalálni, hogy merre zajlott az üldözés, mert a feleség lábnyomai a padlón szépen kitűntek. A folyosó közepén nagy vérfoltra lett figyelmes, majd mellette újabb, két vércseppre. Mindegyiket lefotózta, majd a mintát vett belőlük. A helyszínelés végeztével a laborba ment, és titokban abban reménykedett, hogy Carla már ott lesz.
Amikor végeztem a boncolással, felhívtam azt a kórházat, ahova az édesanyát, és a fiát szállították.
- Jó napot Dr. Driscroll vagyok, a bűnügyi helyszínelőktől telefonálok, patologus vagyok, és érdeklődni szeretnék. Ma bevittek magukhoz egy bizonyos Sonja Hamerst, és a kisfiát Alen Hamerst, milyen állaptban vannak?
- Igen, emlékszem rájuk. Az édesanya fejét most varrja össze a doktor úr, a kisfiúnak azon kívül, hogy nagy sokkhatás érte semmi baja sincs. Vele most egy pszichológus foglalkozik, de egyelőre a kisfiút nem hallgathatják ki. Az anyával kapcsolatban még visszatelefonálok. – válaszolt.
- Jó akkor várom a telefont, visszhall. – köszöntem el, ekkor Adam, és Ryan jöttek be a boncterembe.
- Mi az? – kérdezték egyszerre.
- A kórházzal beszéltem, Alen sokkot kapott, ami érthető, Sonja fejét most varrják össze, és ha kihallgatható, akkor szólnak.
- Értem. És megtudtál valamit? – az asztalon fekvő Davidre mutatott.
- Hát, ami azt illeti elég szegényesek az ismereteim. A halál oka egyértelműen a fejsebe, amit ettől szerzett. – felmutattam a fejszét. – Leküldöm majd, hogy ujjlenyomatot vegyenek róla. Aztán itt van ez a valami, nem tudom, mi lehet, de szerintem a gyilkos hagyta el, amikor dulakodott az áldozattal. – egy ezüst nyakláncot mutattam fel.
Az áldozat kezében találtam.- Reménykedjünk, hogy van rajta DNS. – Adam kikapta a kezemből, és elhúzott vele.
- Angel. Voltál már a teszten? – Ryan bátortalan volt.
- Igen voltam, és simán ment minden. Kérdeztek ilyen marhaságokat, és mindenre kielégítő választ adtam. Ryan, orvos vagyok, és egy negyed évig nekem is kellett pszichológiát tanulnom, tudom, mire mennek rá.
- De az nem jó, ha átverted őket. – kötekedett.
- Nem vertem át őket. Ryan nem mondhatom nekik azt, hogy szinte már attól megugrok, ha valaki csúnya szemekkel néz rám, és nem szoktam meg a lakásom, vagy éjjel gyakran gondolok a történtekre, mert akkor az állásomba kerül. Azt meg nem engedem, mert ez életem célja. - magyaráztam meg.
- Jó rendben van, megértem, ne haragudj, mi csak jó akarunk neked. – mosolygott.
- Nem haragszom, sőt köszönöm. – halványan visszamosolyogtam. Ryan ezután kiment, de úgy éreztem, hogy megbékélt, így nyugodt lelkiismerettel mentem fel a laborba.
- Szia Juliett. Carla? – most már tényleg aggódtam. Carla mióta itt dolgozok soha nem hiányzott, úgy, hogy nem is szólt.
- Nem tudom, eredetileg ő állna itt helyettem. – rázta meg a vállát és egy ujjlenyomatot futtatott.
- Ez nekem nem tetszik. – azzal kifordultam és Johnhoz mentem. Az üvegajtón hármat kopogtam, majd benyitottam.
- Szia, valami baj van? Egyébként itt van az értékelés. – átadta az aktát, de engem más érdekelt.
- Szia. Köszönöm, de Carláról akarok kérdezni. Ma még nem jött be, pedig már rég itt kéne lennie. A reggeli helyszínt is Eddie vizsgálta meg egyedül.
- Tudom, ezért van itt Juliett, de nem veszi fel a telefonját. Eddie nem tud róla semmit? – kérdezte.
- Nem tudom, éppen eljöttem, amikor hívta. – ráztam a fejem.
- Mi van velem? – Eddie lépett be egy dobozzal a kezében.
- Carláról van szó Eddie felvette a telefont? – azonnal megkérdeztem.
- Nem még nem, de ezek szerint itt sincs. – most már nagyon ijedt volt a tekintete, és aggódott. – Főnök muszáj elmennem hozzá, lehet csak kikapcsolt a telefonja vagy nincs vétel, de muszáj.- kérte.
- Jó. Angel, vedd át Eddietől a bizonyítékokat. Én megyek veled. Ti addig dolgozzatok a Hamers ügyön, amit megtudunk, valamit azonnal szólunk. – felvette a kabátját és kimentek. A dobozzal a kezemben visszasattyogtam Julietthez.
- Ez a reggeli helyszínről való? – kotnyeleskedtem Juliett körül.
- Ja, nem ez egy másik. De úgy látom, segítségre szorulsz. – kivette a kezemből a dogozt, majd elővette a faszilánkot és bedugta a mikroszkóp alá. Én a vérmintákat néztem meg.
- Van egy szép ujjlenyomatom, és DNS mintám. Tessék. – Adam kedvesen a kezembe nyomta, a fejszéről leszedett ujjnyomot, majd a pálcikát is hozzátette, amin a DNS volt.
- Kössz. És van még valami? – kérdeztem. Adam Juliettre pillantott, majd rám, és folytatta.
- Igen, ez egy nyaklánc, és a medál rajta kinyitható. Ez itt egy családi kép, de nem tudom, hogy kié lehet. – vonta meg a vállát.
- Majd Ryan rááll. – szól közbe Juliett.
- Te jutottál valamire? – érdeklődtem tovább.
- Hát azon kívül, hogy ez egy közönséges fa, semmi másra.
Oké akkor folytatom az anyaggal, ami az áldozat mellett volt. – Adam megint úgy ahogy
- boncteremből eltűnt.
- Látom, már szól hozzád. – kezdtem bele.
- Igen, megbeszéltük, hogy nem akadályozzuk egymást a munkában, és jobb is így.
- Juliett. Ha kérhetlek, válaszolj nekem őszintén. Szereted Adamet?
- Angel ha tudnék erre válaszolni, akkor most nem itt állnék. Az a baj, hogy Adammel új fejezet kezdődött az életemben, de ezzel párhuzamosan zajlik a másik is amiben Mikeval vagyok.
- Jó csak ennyit akartam tudni. Köszi. – ránéztem, majd visszafordultam, és a dolgomat végeztem.
Eddienek már akkor rossz érzése volt, amikor meg érkeztek Long Island citybe. Ez az érzés csak rosszabb lett, amikor a házhoz kiértek, és meglátták tárva nyitva az ajtót.
- Carla? – Eddie lélekszakadva rohant ki a kocsiból egyenesen be a lakásba, kibiztosított fegyverrel, John higgadtabban követte fegyverrel a kezében.
- John nincs itt. – Eddie lejött az emeletről, és lerakta a fegyverét.
- Valami történt itt, Carla nem olyan, hogy nyitva hagyjon mindent, és a tea is itt van a földön.
- Tudom, és a fegyvere sincs a helyén, csak a jelvénye. – Eddie egyszerre volt szomorú, ideges, és megrémült.
- Jó. Beszólok egy csapatnak, és helyszínelünk. Ne aggódj, megtaláljuk. – vigasztalta, de Eddie egyre reményvesztettebb lett. Ahogy John is ígérte, megérkezett a helyszínelő csoport, és összeszedtek szinte mindent ami Carla eltünésére fényt deríthet.
- Jó reggelt, habár már jóval délután járunk. – Bella ébresztgette Carlát, aki nagyon rosszul érezte magát. Forgott vele az egész világ, fájt a hasa, és a feje majd szétrobbant. A fájdalmak közepette észre sem vette, hogy ki volt kötözve, és a szája is be volt kötve valami ronggyal. Meg akart ugyan szólalni, de nem tudott.
- Sajnálom édesem. Meg sem tudsz moccanni, mert tele vagy bénító droggal. – magyarázta a fekete hajú nő. Carla még mindig semmit nem értett, de félt, és sírt.
- Nem tudod, mit akarok igaz? – nevetett.
- Eddie Messert. Ő az enyém, és mindig is az volt. – felpofozta. – Mégis hogy képzelted, hogy elcsábíthatod tőlem? Azt hiszed jó vagy? Hát nem nem vagy az. Eddie mindig is engem szeretett, de te el akartad venni tőlem. – újból megütötte.
- Semmit nem értesz? Nem baj... Majd megérted, mindent elmondok, mielőtt megöllek. – továbbra is nevetett, majd kiment. Carla nagyon félt és csak a szökésre és Eddiere gondolt, de a szökés lehetetlennek bizonyult.
Már azon járt a fejem, hogy felhívom Eddiet, hogy mi van, de ekkor megszólalt a telefonom. Ryan és Adam is csatlakoztak hozzánk. Rossz érzés fogott el.
- Tessék. – szóltam bele.
- John vagyok. Carla eltűnt úgy néz, ki hogy elrabolták.
- Mi? – hitetlenkedtem. –Édes Istenem ez nem lehet. Megyünk mi is. – azonnal oda akartam menni. A többiek, már rájöttek a hangomból, hogy baj van.
- Angel, a fél labor itt van. Oldjátok meg a Hamers ügyet, és aztán jöhet Carla. Mi meg addig is itt vagyunk. – ellenkezett. – Természetesen mindenről tájékoztatunk. – meg sem várta, hogy közbeszóljak lerakta a telefont.
- Na, mi az? Angel fehér, vagy mint a fal. – Ryan beszélt.
- Úgy néz ki, hogy Carlát elrabolták. John azt mondta, hogy maradjunk a helyünkön, és oldjuk meg a Hamers ügyet. Aztán majd segítünk.
- Te jó Isten. – szörnyülködött Juliett.
- Akkor én szolgálok némi jó hírrel. Utána néztem a család történetének, és kiderült, hogy Alennek volt egy nővére. Emily Hamers. Már egy meghalt, mert rákos volt. A csavar annyi csupán a történetben, hogy a Potter család nagyon jóban volt a Hamers családdal, és főképpen Emily, és a Potter családból Emma. Amikor Emily meghalt rá két hétre Emma is meghalt öngyilkos lett. – mesélt. Nem nagyon figyeltem rá, ezt észre is vette, sokszor nézett rám, de a lényeget megértettem.
- A Potter családra gyanakszol? – kérdezte Adam.
- Van benne logika, habár nem igazán értem. – rázta a fejét Juliett. Én is bólogattam.
- Mi van a bizonyítékokkal? – kérdezte Ryan.
- Ja igen. – észbe kaptam. A gép kidobott egy egyezést. – Ez a vérminta Tonya Pottersé, négy éve adott vért, és így került bele az adatbázisba a DNS-e. – olvastam.
- Nekem a faszilánkról azt sikerült megtudni, hogy elsősorban kandallóba használják.
- A por közönséges liszt. Még nem tudom, hogy kerül a helyszínre, de majd rájövök. – Adam ismét eltűnt.
- Az ujjlenyomatok? – kérdezett Juliett.
- Van egy eredmény, ez a fejszéről jött le. Nem más, mint Carl Potteré. Fiatalkori botlásai miatt van benne az adatbázisban.
- Lányok, beszélek az orvossal, hogy azonosíthatja e Mrs. Hamers a tetteseket. – szólalt meg Ryan.
- De símaszk volt rajtuk, a tanúvallomás alapján.
- Tudom, de hátha emlékszik valamire, ami segít azonosítani a tetteseket.
- Egyébként a nyaklánc DNS-e is Mrs. Potteré. – közöltem. Ryan elment telefonálni, mi pedig behozattuk a családfőt, és feleségét.
Carla lakását négyzetméterről, négyzetméterre átvizsgálták. Eddie mintát vett a folyadékból, ami az ajtó előtt volt, valamint bezacskózta a bögrét, ami a tócsa mellett állt. John a csengőről sikeresen egy ujjlenyomatot szedett le. A nyomozók minden szomszédot kihallgattak 5km-es körzetben, hátha valakinek feltűnt egy olyan személy, aki nem ismerős ezen a környéken, vagy nem hallottak furcsa hangokat.
- Van valami főnök? – Eddie lépett John mellé, éppen ekkor ment el John mellől egy nyomozó.
- A szomszédok szerint semmi szokatlan nem történt, viszont egy idős állítja, hogy látott egy fekete kapucnis alacsonyabb nőt, aki nagyon sietett arra amerre Carla lakik. Azért tűnt fel a nő, mert még nem látta errefele. – közölte reménytelen arccal. – Van valami sejtésed, hogy miért, és ki tehette ezt?
- Főnök nem tudom. Carla a légynek nem árt. Nem is említette, hogy valakivel összetűzésbe keveredett volna, vagy ilyesmi. Annyira félek, ha valami baja lesz, abba belehalok. – Eddie arcára teljes reménytelenség, és kétségbeesettség űlt ki.
- Nyugodj meg. Ha valójában elrabolták, akkor addig nem bántják, amíg nem mondják el a követelésüket az emberrablók.
- Jó. Bemegyek a laborba, átnézem Carla egy évre visszamenő ügyeit, és megpróbálok valami eredményre jutni.
- Ne add fel Eddie. Nem fogják bántani. – vigasztalta John. Eddie elment a kocsijával, kis idő múlva John is utána ment, hogy megnézze az összegyűjtött bizonyítékokat.
- Sziasztok. Beszéltem az orvossal, és hála neki, az édesanyával is. Igaz zavart állapotban volt, de amit kiderítettem az mind igaz, és még ehhez jön hozzá, hogy amikor Emma meghalt a Potter család a Hamers családot hibáztatta.
- Szép megvan az indok.
- És itt jön képbe egy másik bizonyíték. A liszt az nem közönséges búzaliszt, hanem kukoricaliszt. És ebből jön a jó hír. A Potter család anyukája egy olyan gyárban dolgozik, ahol kukoricalisztet őrülnek meg. – jött oda Adam.
- Tessék összeállt a kép. – örültem neki.
- De miért most? – ellenkezett Juliett. – Úgy értem, hogy már egy éve halott a kislány, akkor miért most számoltak le velük?
- Talán, csak most telt be a pohár. – jutott az eszembe.
- Vagy most dolgozták fel a tragédiát, ezért jöhetett a bosszú. – helyeselt Ryan. Juliett és Adam is bólogattak, majd bementünk. A kihallgatószobában, a feleség ült a férje mellett, mindketten azt a szokásos arcot vették fel, amit már annyiszor lehetett az olyanokon látni, akik idekerültek.
- Asszonyom, uram. Tudják, hogy milyen szörnyűség történt az utcájukban a múlt éjjel?- kezdtem.
- Igen. Nem- feleltek egyszerre ellentmondóan.
- Ezt megmagyaráznák? – kötött bele Ryan.
- Mit? – értetlenkedtek. Egyre idegesebb lettem.
- Hogy mért mondanak egymásnak ellent? Hogy lehet az, hogy egy háztartásban élnek, és még ha valamelyikük is hallott volna róla, biztos, hogy elmondták volna egymásnak nemde? – kiabáltam.
- Nem volt olyan fontos. – rázta meg a vállát a férj.
- Hm... úgy tudtam, hogy Emma, és Emily nagyon jó barátságban voltak, amíg mindkettő egy jobb helyre nem távozott. – hozta fel Adam.
- És? – hitetlenkedett továbbra is az apa.
- Nincs valami együtt érzés magukban? Hiszen szörnyű dolog történt a barátaikkal. – Juliett is mérges tekintetet vetett feléjük.
- Nem, miért? Csak azt kapták, amit érdemeltek. – válaszolt az anya.
- Maga szerint megérdemelték, de miért? Mit tettek maguk ellen? – folytatta Ryan. Az apa lehajtotta a fejét, rájött, hogy elkaptuk őket.
- Megölték a kislányunkat, Emmát. Csak azt kapták, amit megérdemeltek. – ismételte a nő már sírva.
- Mielőtt másban keresnék a hibát nem ártana, ha szétnéznének a saját dolguk között. Maguk szerint miért menekült el Emma? – kérdeztem. Bezártam az aktát, és kijöttünk. A liftből éppen Adam lépett ki. Mind a hárman odamentünk hozzá.
- Szia, Eddie tudtok valamit? – kérdezte Juliett.
- Nem még sajnos semmit. Végignézem azokat az ügyeket ahol kint volt Carla, hátha találok valami lényeges dolgot. – szomorú, és kétségbeesett volt a hangja.
- Segítek. –Adam azonnal ajánlkozott, Ryan egy fejbiccentéssel jelezte, hogy ő is velük tart.
- Mi megyünk a laborba, ott megtaláltok. – Juliett és én egyre gondoltunk. A helyszínen összegyűjtött bizonyítékokat vizsgáljuk meg.
Eddie, Adam és Ryan a társalgóban ültek, amikor váratlanul Eddie telefonja csörgött.
- Tessék, Messer. – szólt bele.
- Szia, szerelmem. Tudod, ki vagyok? Hiányzol nekem, találkozhatnánk. – egy érces női hang válaszolt.
- Bella. Az Isten szerelmére kérlek, most hagyj békén, egyáltalán nem alkalmas. Már elmagyaráztam neked a helyzetet. Van barátnőm, és szeretem, közöttünk nem lehet semmi.
- Szóval ennyit mondasz? Annyi sok együtt töltött nap után? Remélem, meglesz a kis barátnőd. – lecsapta. Eddie az utolsó szóra felkapta a fejét, de már nem tudott visszakérdezni.
- Bella volt az? – Adam kérdezte, de Ryan is ugyanúgy képben volt.
- Srácok azt hiszem, hogy Bella rabolta el Carlát. – falfehér lett az arca.
- Mégis miből gondolod? Carlának nem volt ügye Bellával kapcsolatban. – Ryan egy papírt tartott a kezében.
- Tudom. De szerintem nem Carlára utazik, hanem rám. Bella már egy jó ideje telefonálgat nekem. Először úgy kezdődött, ahogy Met tette Angellel. Felhívott, de nem szólt bele, majd szépen lassan már bele is szólt. Azt akarja, hogy járjak vele, de elmondtam neki, hogy nem lehet, mert eleve nem lenne erkölcsileg tisztességes, hiszen a munkám során ismerkedtünk össze, és a szabályzat valahol azt is előírja, hogy az áldozatokkal nem szabad közelebbi viszonyba kerülni, mert akkor hősnek titulálnak minket, és elmezavarodást idézhetünk elő náluk. Másrészt pedig, nem az én esetem. Ezt persze nem mondtam meg neki. – magyarázott.
- Tudod szívem imádkoznod kéne, hogy időben észhez térjen a szerelmem, mert ha nem akkor hamarosan meghalsz. – Bella megérintette Carla arcát, aki erőtlenül, de küzdött. Teljesen le volt szedálva, habár már sejtette, hogy ki lehet ez a nő, és hogy mit akar. A drog hatása alatt Eddie még midig az eszében járt. Arra gondolt, hogy hamarosan idejön, és kiviszi innen, ezt az egy reményt soha nem adja fel.
- Na, jó most megyek, kicsípem magam, de hamarosan visszajövök. – nevetve, rágyújtott egy cigarettára, és elment.
A laborban már vártuk Johnt, hogy megérkezzen a bizonyítékokkal. Amikor bejött egy dobozzal a kezében Juliettevel letámadtuk.
- Jól van nyugi lányok. Egy ujjlenyomatot futtassatok le az adatbázisban, meg itt van a folyadék, amit a bejárati ajtónál találtunk. – adata át.
- Enyém az ujjlenyomat. – Juliett kikapta a John kezéből, és egy másik géphez ment, teljesen belemerült a munkába.
- John!- szóltam utána, mert távozni készült. – Vérnyomot nem találtatok? – attól féltem, hogy találtak, mert akkor az azt jelenti, hogy Carla megsérült.
- Nem szerencsére nem. Tájékoztassatok.- elment.
- Van egy eredményem. – örvendezett Juliett egy bő másfél óra múlva.
- Nekem is. – szóltam közbe, majd Juiett tekintetéből levettem, hogy a fiukhoz megyünk.
- Srácok. Vannak eredmények. – léptünk be.
- Kitalálom, az ujjlenyomat Bella Summeré. – Eddie hangja érzéketlen volt. Juliett is felkapta a fejét, én meg értetlenül bámultam a teremben lévőkre, tudtam, hogy valami van, amit ők tudnak, és én nem.
- Eddie két évvel ezelőtt egy vadállat kezei közül kimentett egy nőt, Bellát, és azóta azt hiszi, hogy Eddie szerelme lehet. – tájékoztatott Ryan.
- Áh, értem. – bólogattam.
- Már ennyi az idő? – Adam az órájára tekintett, este fél hat volt.
- Srácok, nem kell itt lennetek. Menjetek haza, és reggel itt folytatjuk. – csatlakozott hozzánk John is.
- Főnök úgy sem tudnánk aludni. – rázta a fejét Eddie.
- Ez igaz, de ha megbocsátotok, akkor hazalépek és átöltözök. – Adam szólalt meg bátortalanul.
- Jó természetesen. – helyeselt Eddie. – Nem várom el tőletek, hogy itt legyetek. – Eddie távozott.
- John hazamegyek én is, de visszajövök. – Juliett is bátortalan volt habár joga volt hozzá.
- Jó rendben van. – John is elment.
Az idő gyorsan telt, és időközben magamra maradtam. Amikor az órámra pillantottam már éjjel tíz után jártunk húsz perccel. Kimentem a konyhába a harmadik kávémért.
- Te még mindíg itt vagy? – Ryan állt velem szembe, hitetlen tekintettel. – Haza sem mentél? – folytatta. Ekkor vettem észre, hogy még a boncolásra átvett patológusi egyenruha van rajtam. Eddie megérkezett, és ő is egyből a kávéért nyúlt.
- Srácok, őszintén Carla aludt, amikor velem baj volt? – a választ tudtam.
- Hazajött velem, úgy tett mintha aludna, de tudtam, hogy nem alszik. – válaszolt Eddie. Ryan bólintott, hogy megérti.
- Egyébként utána néztem Bellának, és mióta kiszabadítottuk annak az őrültnek a kezei közül többször is drog birtoklása, és használata miatt került rendőri kézbe. De persze volt óvadék, és kiengedték.
- Remek. Ha Carlát bedrogozta, akkor... bele sem merek gondolni. – Eddie elkeseredett volt.
- Azt kéne kitalálnunk, hogy hova vihette. Ha te lennél Bella helyében milyen helyre vinnéd? - gondolkodtam hangosan.
- Olyan helyre ahol soha nem találnánk meg. – jött az egyszerű válasz Ryantől.
- A lakását kilőhetjük, mert olyan idióta nincs, hogy oda vigye, akkor ott keresnénk legelsőnek. – folytatta Eddie. Kétlaboros lépett be a konyhába és hallottuk a beszélgetésüket. Én nem nagyon ismertem még őket, csak látásból.
- Képzeld, el tudod meséltem neked, hogy a férjem elrakta egy fontos papírját az állásra jelentkezéshez. – kérdezte egy alacsony sötét hajú nő.
- Ja, igen, mesélted, hogy az egész lakást felkutattátok érte, és nem lett meg. – válaszolt a fekete hajú nő.
- Na, most meg lett. És nem fogod kitalálni, hogy hol volt. Ott ahol soha nem kerestük volna. Az ágy alatt. Gondolom becsúszhatott, vagy nem tudom, de most meglett. – örvendezett a sötét hajú.
- Persze. Ott ahol soha nem keresésének. – Eddie megvilágosult arccal nézett fel a kávéjából.
- Megosztod velünk is? – kérdezte Ryan.
- Hello. – Juliett és Adam léptek ki a liftből.
- Hát a pince. Carlának van egy pincéje, de nem használja. – mondta, meg sem várva a választ már azonnal a lifthez ment. Út közben felhívtam Johnt, és ő is a helyszínre érkezett.
- Készen vagytok? – kérdezte Ryan. Mint éjszakás ügyeletes a járőröket ő vezette, minket meg John. Mindenkin már rajta volt a mellény. Bólintottunk, és beléptünk a pincébe. Első hallásra, csak halk nyöszörgést hallottunk, majd beljebb haladva a pincébe meghallottuk Bella hangját is.
- Kezeket fel. – kiáltott rá Ryan, de egyből letette a fegyvert, mert Bellla Carla nyakához egy kést tartott.
- Bella itt a vége tedd le a kést, és engedd el. – mondtam.
- Nem nem, ha elengedem, akkor Eddie nem lesz az enyém. – sírt, ahogy Carla is. Viszont nem volt fényes állapotban.
- Hé, Bella lesz még másik férfi az életedben. Hidd el, új életet kezdhetsz, ha most elengeded. – Juliett is a lelkére próbált beszélni.
- Megmondtam, hogy nem engedem el, csak ha megöltem, mert akkor nem lesz a szerelmünk útában.
- Bella Eddie a te hősöd, nemde? –kérdezte John.
- De ő az, aki megmentett James kezei közül. Ha ő, nincs akkor már nem is tudom, hogy hol lennék.
- Akkor engedd el Carlát. Ha tényleg a hősödnek gondolsz. – nyögte ki Eddie, ugyanis Carla láttán nagyon megijedt.
- Bella egy hős jutalma tényleg ez lenne? Az hogy megölöd a szerelmét, és soha nem lesz boldog? – kérdeztem.
- De velem boldog lehet.
- Mi a fontosabb? Az ha te leszel boldog és Eddie nem, vagy ha Eddie boldog? Hiszen boldoggá akarod tenni nem? Ha most megöld Carlált, akkor Eddie nem lesz boldog, még ha veled lesz akkor sem mert meghalt a szerelme. Tedd le a kést. – szólt rá Juliett. Bella néhány percig szipogott, majd eldobta a kést, és elengedte Carlát. Én és Eddie azonnal odamentünk hozzá, Ryan pedig a bilincset tette rá Bella kezére.
- Joga van hallgatni, mindent, amit mond felhasználható lesz a bíróságon maga ellen, joga van ügyvédet fogadni, ha nincs rá anyagi kerete, akkor az állam jelöl ki egy ügyvédet a védelem érdekében. – sorolta fel Ryan a jogait majd átadta az egyik járőrnek, aki kivitte.
- Eddie szerelek Eddie. – sikoltozott Bella, de Eddie Carlálra figyelt.
- Hogy van Angel? – kérdezte aggódva. Megvizsgáltam Carlát, majd folytattam.
- Hívjatok egy mentőt. Ne félj Eddie, minden rendben lesz. A drogot nem szokta meg a szervezete, ezért gyenge a pulzusa, és ki van száradva, de nem lesz semmi baja.
- Carla kicsim, hallasz? Sajnálom. – Eddie szorosan magához ölelte kedvesét, mire Carla kinyitotta a szemét.
- Edy. – Carla szemeiből könnyek folytak. – Hát itt vagy. Szeretlek.
- Itt vagyok, és többet nem hagylak magadra. Nem lesz most már semmi baj, ne félj. Én is szeretlek. – Edy megpuszilta a homlokát Carlának, és még szorosabban magához ölelte.
A mentő nem sokkal a riasztás után a helyszínre érkezett. A kórházba szállítás után Carla állapotát stabilizálták, és még a következő napra bent tartották megfigyelésre. Szerencsére semmi komoly következménye nem lett Bella szerlmének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése