- Szia, van egy jó hírem. – Carla nyitott be a laborba, ahol Eddie dolgozott.
- Ne kímélj. – Eddie rákacsintott Carlara, aki olvasni kezdett a kézében lévő aktából.
- Szóval az anyag, ami a robbantást előidézte nem más, mint lőpor. Minimális volt a tartályban ezért nem volt akkora, bumm, de ha több lett volna, akkor sokkal tovább lennénk itt. – John is csatlakozott hozzájuk.
- Ezek szerint ez csak egy próba lenne? Mekkora a hatása? –gondolkodott el.
- Talán lehetséges. Amibe bele tették nem más, mint egy fém üdítős doboz.
Nem valami kreatív egyén csinálta. – jegyezte meg.
- Egyre jobban erősödik bennem, hogy ez csak egy próba volt, Ryan jelentkezett már?
- Adammel néznek utána a kocsinak. – tájékoztatta Carla.
- Már itt vagyok. Ryan még dolgozik rajta, de én jutottam valamire. – Adam a fekete dobozt mutatta fel, majd a számítógéphez sétált.
– Szóval ez volt az időzítő, tíz perctől számolt visszafele, és amikor lejárt akkor egy elektromos impulzust küldött két drótba, amelyek szikrát bocsájtottak ki, aminek hatására:
- Berobbant a lőpor, és hogy az autóban elektromos cuccok voltak még jobban elősegítette a robbanást. – fejezte be John. – Juliették, mit tudtak meg?
- John, szerintem Looten halála nem függ össze a robbanással, csak valahogy odakerült a járdára, mert eddig semmit nem találtak, ami erre utalna. Már jártak a lakásán, és rumli volt, vagyis dulakodtak. Úton vannak a laborba, a gyilkos fegyverrel.
- Jól van, majd szóljatok, ha van valami. – kiment, a többiek pedig folytatták a munkát.
- Sziasztok. – Ryan köszönt ránk a nyomozóiroda előtt. Remegni kezdett a lábam, és hevesen dobogott a szívem.
- Szia. – köszönt Juliett.
- Hello. – köszöntem én is mosolyogva. – Merre mész? – érdeklődtem.
- Adamékhez. A kocsival kapcsolatban. Jutottatok valamire? – a lifthez sétáltunk.
- Szerintem a két ügy nem függ össze, hacsak te nem találtál valamit. Mert nekünk, csak egy párnánk van. – magyarázott Juliett.
- És mi van Brownnal? – fordult felém.
- Leellenőriztük az alibijét,kérdéses. – megráztam a vállam. Megérkeztünk a harmadik emeletre, és a többiekhez mentünk oda.
- Hello mindenkinek. – köszöntünk, közben a párnát tettem nagyító alá.
- Megnéztem a kocsi rendszámát, és az alvázszámát. A rendszám az természetesen hamis, de az alvázszámmal kaptam egy nevet. Omar Molina. Az egyik besúgom szerint tagja egy terrorista szervezetnek, de tagja.
- Szólok Johnnak, és megyünk kihallgatni. – Eddie kiment.
- És, te mit nézel? – Ryan fölém hajolt. Most volt nehéz megállnom, hogy ne forduljak, és legalább ne öleljem meg.
- A gyilkos fegyvert. És talán van rajta valamilyen nyom. Valami fehér morzsalékos anyag. – érte nyúltam egy mintavevőért, majd kémcsőbe tettem, és be a tömeg spektrométerbe.
- Ácsi, ti együtt vagytok? – Carla figyelt fel, mert Ryan még mindig mögöttem állt. Ryanre néztem, majd megszólalt:
- Aha. – megfogta a vállam.
- Ugye nem én vagyok az utolsó, aki megtudja? – hitetlenkedett.
- Dehogy is, John lesz az, majd ha lezártuk az ügyet. – válaszolt helyettem Ryan. – Gyere fel a tetőre tíz perc múlva. – súgta oda, majd kiment. Vigyorogva néztem Carlara.
- Örülök nektek. – somolygott, majd visszafordult a munkájához. Körül belül öt perc után megállapítottam, hogy a talált anyag valamilyen gomba, de még jobban be akartam határolni, így úgymond DNS elemzést végeztem az anyagon. Amíg a gép dolgozott a tetőre mentem.
- Szia. – Ryan már ott volt, és egyből átölelte a derekam. – Ennyire hiányoltál? – nevettem.
- El sem tudod hinni mennyire. – gyengéden megcsókolt. – Büszke vagyok rád.
- Én is rád. – válaszoltam halkan. Még mindig a bűvöletében voltam. Úgy éreztem magam a karjaiban, mintha minden környezeti dolog megszűnne, és csak mi lennék ott ketten egyedül az egész világban. Ryan pedig megvédene mindentől, és mindenkitől.
- Ryan, ha vége van, a műszaknak megyünk Johnhoz? – félénken kérdeztem meg. Nem tudom miért, de még mindig bizonytalan voltam a kapcsolatunkat illetően. Abban biztos voltam, és érzek iránta valamit, és ő is irántam, de valahogy nem tudtam megfogalmazni, hogy mi is az. Bátortalan voltam, mert már régen voltam ilyen helyzetben.
- Természetesen. – egy nagy puszit kaptam az arcomra. – De van egy rossz hírem. A héten sokszor éjszakás leszek. – félrehúzta a száját.
- Nem baj, mert szerintem én is sokat leszek bent mostanában. Jártál az irodám környékén? – a kedvenc mosolyommal megrázta fejét.
- Jobban jársz. Minden ott van, ami a patológiához szükséges. Mire elpakolom őket.
- Megoldod. – megsimogatta a hajam, majd megszólalt a csipogóm.
- Remek, ne haragudj. – mentegetőztem, ahogy megnéztem. – A labor az le kell mennem. – lehajtottam a fejem. Az ujjával felemelte, majd megcsókolt ismét.
- Menj csak, majd még beszélünk. – elengedte a kezem, és bűntudattal, de otthagytam szegényt. A laborba érkezve egy asszisztens a kezembe nyomta a jelentést, majd elolvastam, és Juliettet kerestem meg, aki a szomszéd szobában volt, éppen Adammel suttogtak.
- Sziasztok, bocsánat, ha megzavartam valamit, de van egy nyomom a gyilkossal kapcsolatban. – nem volt szándékos, hogy megzavarjam őket.
- Ne pas déranger. – rázta a fejét Juliett.
- Szóval az anyag, ami a párnán volt körömgomba, méghozzá fonalas körömgomba. – olvastam le az aktáról.
- Az hagy maga után ilyen fehér morzsalékos anyagmaradványt. – erősítette meg Adam.
- Az én pasim egy lángész, de most menj dolgozni. – Juliett megveregette a hátát, és mosolyogva kiment a szobából.
- De az a bajom, hogy gyanúsítottat nem tudok hozzá kapcsolni. – lehajtottam a fejem.
- De én igen. Emlékszel arra a pasira, aki balhézott az áldozattal?
- Aha, emlékszem, és most hogy mondod sárga volt a körme, ami a gombával egyenlő. Neked meg jó emlékezőtehetséged van. – mosolyogtam rá. – Szólok Nicknek. – intettem, majd a nyomozóirodára siettem. Nick asztala sajnos, Ryanétől messzebb volt, de jó rálátásom volt, amíg beszéltem Nickkel.
- Szia, figyelj Timothyt be kellene hozatnod, mert körömgomba nyomait találtuk meg a párnán, amivel megfojtották az áldozatot.
- Aha persze szólok a járőröknek, és ha bent van majd hívlak. Szia. – búcsúzott, és két járőrhöz ment oda, én pedig az irodába tartottam, hogy enyhítsek a felforduláson.
Omar Molina kihallgatására John, Ryan és Adam mentek be. Carla, és Eddie kintről figyelték a dolgok menetét.
- Mr. Molina. Hallott a robbanásról, az Astor placen? – a férfi némán ült a széken, és nem akart felelni John kérdésére.
- Ellenőriztük, hogy hol dolgozik. Egy tűzijátékokat importáló cégnél, igaz, hogy lőport nem lehet vásárolni, mert illegális, de előállítani előtudja a tűzijátékok kellékeiből. – kérdezte Ryan. A férfi fekete arca meg sem rezzent.
- Mit akartak robbantani? Vagy csak egy teszt volt? A maguk tesztje miatt, halt meg egy fiatal nő. Mit mondjak a családjának? – John kiabált vele.
- Főnök szerintem ez megnémult. – vonta le a következtetést Adam.
- Jól van, ha nem beszél, akkor majd a bizonyítékok alapján elítélik, és megy Guantánamóba, ahol, majd ha tettes, ha nem akkor is könyörtelenül bánnak majd magával. – John kijött a szobából.
- Ez az utolsó esélye Omar. – fordult vissza az ajtóból Ryan. Omar megrázta a fejét, és lehatotta. Ryan, és Adam csatlakoztak Eddiékhez.
- Ryan szólj az FBI-osoknak, majd ők kezdenek vele valamit. – kérte meg John.
- Rendben van főnök. – Ryan bólintott, és dolgára indult.
- Most mi lesz vele? – kérdezte Carla.
- Hát a táborban vagy megtörik, vagy nem. Minden bizonyíték ellene szól. Alibije nincsen a robbanás idejére, alkalma volt megszerezni az anyagot. A többi már az FBI dolga lesz. – felelt John. A kihallgatás után elszállingóztak az emberek a dolgukra.
- Hé, hölgyem ácsi. Hova tartasz? – Eddie állította meg Carlát.
- Jelentést írni, és utána haza. – mosolygott.
- Akkor mondok valamit. Gyere fel hozzám. – megsimogatta az arcát.
- Remek ajánlat. Majd akkor beszélünk. – Carla a liftbe szállt, Eddie pedig mosolyogva nézett utána.
- Hölgyeim miért hoztak be? Azt mondták a járőrök, hogy a vallomásommal van valami adminisztrációs probléma. – Tim láthatólag izgatott volt, és úgy tett, mint aki nem ért semmit, habár szerintem értett nagyon is mindent.
- Igen, valami ilyesmiről van szó. – bólogatott Nick.
- Rájöttünk, hogy Mr. Lootent a lakásában ölték meg méghozzá egy párnával. – Juliett a párnát megmutatta. - Tudja ezen volt egy furcsa anyag, és a labornak köszönhetően rájöttünk, hogy egy gomba faj. – folytatta.
- És a legjobb az egészben, hogy úgymond DNS-t tudtunk venni a gombafajból. Ez egy fonalas körömgomba. – magyaráztam.
- Nézzék semmi közöm nincs Lootenhez. Átvert, és majdnem tönkretett, de kilábaltam belőle.
- Mondja csak magának is körömgombája van? Makacs egy jószág, nehezen lehet megszabadulni tőle. Volt már bőrgyógyásznál is. – letettem elé egy orvosi jelentést.
- És ez mégis mit bizonyít?
- Mivel a gyilkos fegyveren is ugyanazt a gombafajtát találtuk, meg mint a magáét, ezért felmerült bennünk, hogy nem maga ölte e meg Mr. Lootent. – mondta Juliett.
- Ki vele ne húzza az időt. – erélyesen beszélt Nick.
- Az a rohadt mocskos szemétláda az egész életemet tönkretette.
- Ugyan már kérem, hiszen csak egy kis koccanásról volt szó nemde? – kérdeztem.
- De igen, azután meg meghúzta a feleségem, nem egyszer, és ráadásul elperelte a váláskor az egész vagyonomat. Nézzem tétlenül? – fel volt háborodva, végül is jogosan tette, de nem kellett volna érte gyilkolni.
- Egy valamit nem értek. Hogyan került egy robbanás kellős közepére? Vagy szándékos volt? – kérdezett Juliett.
- Meghallottam, hogy robbantani készül az a pasi és én meg kaptam a lehetőségen. – megrázta a vállát. - Először be akartam tenni a kocsiba, de nem sikerült, így csak alácsúsztattam a kocsi alá.
- A robbanás pedig kilökte. – leesett Juliettnek. Megrázta a fejét, majd kiment.
- Hamarosan jön magáért, egy járőr felveszi az adatokat, és elviszi a központi gyűjtőbe. – közölte vele Nick félvállról, és kijöttünk.
- Juliett jól vagy? –kérdeztem tőle a kihallgatóból az emeletre menet.
- Jól persze, csak nem értem egészen ezt a pasit. Megölt valakit, mert jól tönkretette az életét. Miért ölt? Megbeszélni nem tudták? Ennyi erővel annak idején, én is választhattam volna a két fiú között egy kilenc millissel. – nevetett.
- Ne túlozz. Jól választottál. Nézd meg Adam még most is dolgozik. – mutattam Adamre, aki az egyik szobában szöszmötölt.
- Munkamániás. Megyek, segítek neki. – mosolygott és elment. Az irodámba mentem, ahol már egy fokkal kisebb felfordulás volt, de azért még akadt rendesen dolgom. Nyolc óra lehetett amikor Ryan kopogott az ajtón.
- Gyere be. – mosolyogtam rá, egyből remegni kezdett a lábam, és hevesen vert a szívem, ismét valamint elkapott az a kellemes érzés.
- Na hogy állsz? Kész vagy? Mehetünk Johnhoz? – kinyújtotta a kezét. Most már a kezem is remegett, amit észrevett.
- Te félsz?
- Nem, csak nem tudom. – vigyorogtam. Beletettem a kezem a kézébe, majd elindultunk John irodájába. Mély levegőt vettem, majd Ryan kinyitotta előttem az irodája ajtaját.
- Sziasztok, mi a baj? – Ryan megállt mögöttem.
- Hát, ami azt illet baj nincsen. Csak szeretnénk valamit elmondani neked. – Ryanhez fordultam.
- Szóval az a helyzet, hogy én és Angel együtt járunk. – bökte ki rezzenéstelen arccal. John először meglepett arcot vágott, majd, lassan de biztosan elmosolyodott. Mire én is ellazultam egy kicsit, és csak most vettem észre, hogy nagyon szorítom Ryan kezét, és félek John válaszától.
- Nézzétek. Csak örülhetek annak, hogy egymásra találtatok, és boldogok vagytok, de azt azért elvárom, hogy a munka és akármi is van, közöttetek ne folyjon össze. Rendben van? Egyébként meg tényleg őszintén nagyon örülök kettőtöknek. – átölelt, majd Ryannel kijöttünk.
- Ilyen gyakran csinálod ezt? – kérdeztem az irodámba menet.
- Aha, fogjuk rá. Már jártam Christinával, Kendrával, Kellyvel, és Ashlyvel is. – nagyon néztem a válaszára, és szembefordultam vele. Megijesztett, hogy ennyi mindenkivel kavart. Nem akartam én is az egyik prédája lenni. – Nyugi már… elsápadtál fal fehér vagy… csak vicc volt. – közelebb húzott magához, és meg akart csókolni, de elhúzódtam tőle amennyire tudtam, vagyis képes voltam, mert nehezen tudtam neki ellenállni.
- Most tettünk ígéretet Johnnak. – nevettem. – Ne nézz így rám, ezzel a mosollyal, mert csak elgyengülök tőle, jobban. – alig bírtam a lábaimon állni.
- Nem lát senki sem, légyszi. – mosolyogva megráztam a fejem, és megcsókoltam.
- Na, most már menj, majd beszélünk, szia. – elengedtem a kézét, és már is hiányzott.
- Vigyázz magadra, szia.
- Te is. – még egy utolsó pillantást vetettem rá, és eltűnt a liftben.
- Úgy látom, dúl a love. – Juliett nevetett Adammel karöltve.
- Már is hiányzik, és most mehetek a papírok közé, helyette. – lebiggyesztettem a szám.
- Nekünk jobb lesz. – Adam megpuszilta Juliett arcát.
- Hehe, na, sziasztok. – bementem az irodámba, és kb. 2 óráig pakoltam, majd fáradtan hazamentem.
- Ne kímélj. – Eddie rákacsintott Carlara, aki olvasni kezdett a kézében lévő aktából.
- Szóval az anyag, ami a robbantást előidézte nem más, mint lőpor. Minimális volt a tartályban ezért nem volt akkora, bumm, de ha több lett volna, akkor sokkal tovább lennénk itt. – John is csatlakozott hozzájuk.
- Ezek szerint ez csak egy próba lenne? Mekkora a hatása? –gondolkodott el.
- Talán lehetséges. Amibe bele tették nem más, mint egy fém üdítős doboz.
Nem valami kreatív egyén csinálta. – jegyezte meg.- Egyre jobban erősödik bennem, hogy ez csak egy próba volt, Ryan jelentkezett már?
- Adammel néznek utána a kocsinak. – tájékoztatta Carla.
- Már itt vagyok. Ryan még dolgozik rajta, de én jutottam valamire. – Adam a fekete dobozt mutatta fel, majd a számítógéphez sétált.
– Szóval ez volt az időzítő, tíz perctől számolt visszafele, és amikor lejárt akkor egy elektromos impulzust küldött két drótba, amelyek szikrát bocsájtottak ki, aminek hatására: - Berobbant a lőpor, és hogy az autóban elektromos cuccok voltak még jobban elősegítette a robbanást. – fejezte be John. – Juliették, mit tudtak meg?
- John, szerintem Looten halála nem függ össze a robbanással, csak valahogy odakerült a járdára, mert eddig semmit nem találtak, ami erre utalna. Már jártak a lakásán, és rumli volt, vagyis dulakodtak. Úton vannak a laborba, a gyilkos fegyverrel.
- Jól van, majd szóljatok, ha van valami. – kiment, a többiek pedig folytatták a munkát.
- Sziasztok. – Ryan köszönt ránk a nyomozóiroda előtt. Remegni kezdett a lábam, és hevesen dobogott a szívem.
- Szia. – köszönt Juliett.
- Hello. – köszöntem én is mosolyogva. – Merre mész? – érdeklődtem.
- Adamékhez. A kocsival kapcsolatban. Jutottatok valamire? – a lifthez sétáltunk.
- Szerintem a két ügy nem függ össze, hacsak te nem találtál valamit. Mert nekünk, csak egy párnánk van. – magyarázott Juliett.
- És mi van Brownnal? – fordult felém.
- Leellenőriztük az alibijét,kérdéses. – megráztam a vállam. Megérkeztünk a harmadik emeletre, és a többiekhez mentünk oda.
- Hello mindenkinek. – köszöntünk, közben a párnát tettem nagyító alá.
- Megnéztem a kocsi rendszámát, és az alvázszámát. A rendszám az természetesen hamis, de az alvázszámmal kaptam egy nevet. Omar Molina. Az egyik besúgom szerint tagja egy terrorista szervezetnek, de tagja.
- Szólok Johnnak, és megyünk kihallgatni. – Eddie kiment.
- És, te mit nézel? – Ryan fölém hajolt. Most volt nehéz megállnom, hogy ne forduljak, és legalább ne öleljem meg.
- A gyilkos fegyvert. És talán van rajta valamilyen nyom. Valami fehér morzsalékos anyag. – érte nyúltam egy mintavevőért, majd kémcsőbe tettem, és be a tömeg spektrométerbe.
- Ácsi, ti együtt vagytok? – Carla figyelt fel, mert Ryan még mindig mögöttem állt. Ryanre néztem, majd megszólalt:
- Aha. – megfogta a vállam.
- Ugye nem én vagyok az utolsó, aki megtudja? – hitetlenkedett.
- Dehogy is, John lesz az, majd ha lezártuk az ügyet. – válaszolt helyettem Ryan. – Gyere fel a tetőre tíz perc múlva. – súgta oda, majd kiment. Vigyorogva néztem Carlara.
- Örülök nektek. – somolygott, majd visszafordult a munkájához. Körül belül öt perc után megállapítottam, hogy a talált anyag valamilyen gomba, de még jobban be akartam határolni, így úgymond DNS elemzést végeztem az anyagon. Amíg a gép dolgozott a tetőre mentem.
- Szia. – Ryan már ott volt, és egyből átölelte a derekam. – Ennyire hiányoltál? – nevettem.
- El sem tudod hinni mennyire. – gyengéden megcsókolt. – Büszke vagyok rád.
- Én is rád. – válaszoltam halkan. Még mindig a bűvöletében voltam. Úgy éreztem magam a karjaiban, mintha minden környezeti dolog megszűnne, és csak mi lennék ott ketten egyedül az egész világban. Ryan pedig megvédene mindentől, és mindenkitől.
- Ryan, ha vége van, a műszaknak megyünk Johnhoz? – félénken kérdeztem meg. Nem tudom miért, de még mindig bizonytalan voltam a kapcsolatunkat illetően. Abban biztos voltam, és érzek iránta valamit, és ő is irántam, de valahogy nem tudtam megfogalmazni, hogy mi is az. Bátortalan voltam, mert már régen voltam ilyen helyzetben.
- Természetesen. – egy nagy puszit kaptam az arcomra. – De van egy rossz hírem. A héten sokszor éjszakás leszek. – félrehúzta a száját.
- Nem baj, mert szerintem én is sokat leszek bent mostanában. Jártál az irodám környékén? – a kedvenc mosolyommal megrázta fejét.
- Jobban jársz. Minden ott van, ami a patológiához szükséges. Mire elpakolom őket.
- Megoldod. – megsimogatta a hajam, majd megszólalt a csipogóm.
- Remek, ne haragudj. – mentegetőztem, ahogy megnéztem. – A labor az le kell mennem. – lehajtottam a fejem. Az ujjával felemelte, majd megcsókolt ismét.
- Menj csak, majd még beszélünk. – elengedte a kezem, és bűntudattal, de otthagytam szegényt. A laborba érkezve egy asszisztens a kezembe nyomta a jelentést, majd elolvastam, és Juliettet kerestem meg, aki a szomszéd szobában volt, éppen Adammel suttogtak.
- Sziasztok, bocsánat, ha megzavartam valamit, de van egy nyomom a gyilkossal kapcsolatban. – nem volt szándékos, hogy megzavarjam őket.
- Ne pas déranger. – rázta a fejét Juliett.
- Szóval az anyag, ami a párnán volt körömgomba, méghozzá fonalas körömgomba. – olvastam le az aktáról.
- Az hagy maga után ilyen fehér morzsalékos anyagmaradványt. – erősítette meg Adam.
- Az én pasim egy lángész, de most menj dolgozni. – Juliett megveregette a hátát, és mosolyogva kiment a szobából.
- De az a bajom, hogy gyanúsítottat nem tudok hozzá kapcsolni. – lehajtottam a fejem.
- De én igen. Emlékszel arra a pasira, aki balhézott az áldozattal?
- Aha, emlékszem, és most hogy mondod sárga volt a körme, ami a gombával egyenlő. Neked meg jó emlékezőtehetséged van. – mosolyogtam rá. – Szólok Nicknek. – intettem, majd a nyomozóirodára siettem. Nick asztala sajnos, Ryanétől messzebb volt, de jó rálátásom volt, amíg beszéltem Nickkel.
- Szia, figyelj Timothyt be kellene hozatnod, mert körömgomba nyomait találtuk meg a párnán, amivel megfojtották az áldozatot.
- Aha persze szólok a járőröknek, és ha bent van majd hívlak. Szia. – búcsúzott, és két járőrhöz ment oda, én pedig az irodába tartottam, hogy enyhítsek a felforduláson.
Omar Molina kihallgatására John, Ryan és Adam mentek be. Carla, és Eddie kintről figyelték a dolgok menetét.
- Mr. Molina. Hallott a robbanásról, az Astor placen? – a férfi némán ült a széken, és nem akart felelni John kérdésére.
- Ellenőriztük, hogy hol dolgozik. Egy tűzijátékokat importáló cégnél, igaz, hogy lőport nem lehet vásárolni, mert illegális, de előállítani előtudja a tűzijátékok kellékeiből. – kérdezte Ryan. A férfi fekete arca meg sem rezzent.
- Mit akartak robbantani? Vagy csak egy teszt volt? A maguk tesztje miatt, halt meg egy fiatal nő. Mit mondjak a családjának? – John kiabált vele.
- Főnök szerintem ez megnémult. – vonta le a következtetést Adam.
- Jól van, ha nem beszél, akkor majd a bizonyítékok alapján elítélik, és megy Guantánamóba, ahol, majd ha tettes, ha nem akkor is könyörtelenül bánnak majd magával. – John kijött a szobából.
- Ez az utolsó esélye Omar. – fordult vissza az ajtóból Ryan. Omar megrázta a fejét, és lehatotta. Ryan, és Adam csatlakoztak Eddiékhez.
- Ryan szólj az FBI-osoknak, majd ők kezdenek vele valamit. – kérte meg John.
- Rendben van főnök. – Ryan bólintott, és dolgára indult.
- Most mi lesz vele? – kérdezte Carla.
- Hát a táborban vagy megtörik, vagy nem. Minden bizonyíték ellene szól. Alibije nincsen a robbanás idejére, alkalma volt megszerezni az anyagot. A többi már az FBI dolga lesz. – felelt John. A kihallgatás után elszállingóztak az emberek a dolgukra.
- Hé, hölgyem ácsi. Hova tartasz? – Eddie állította meg Carlát.
- Jelentést írni, és utána haza. – mosolygott.
- Akkor mondok valamit. Gyere fel hozzám. – megsimogatta az arcát.
- Remek ajánlat. Majd akkor beszélünk. – Carla a liftbe szállt, Eddie pedig mosolyogva nézett utána.
- Hölgyeim miért hoztak be? Azt mondták a járőrök, hogy a vallomásommal van valami adminisztrációs probléma. – Tim láthatólag izgatott volt, és úgy tett, mint aki nem ért semmit, habár szerintem értett nagyon is mindent.
- Igen, valami ilyesmiről van szó. – bólogatott Nick.
- Rájöttünk, hogy Mr. Lootent a lakásában ölték meg méghozzá egy párnával. – Juliett a párnát megmutatta. - Tudja ezen volt egy furcsa anyag, és a labornak köszönhetően rájöttünk, hogy egy gomba faj. – folytatta.
- És a legjobb az egészben, hogy úgymond DNS-t tudtunk venni a gombafajból. Ez egy fonalas körömgomba. – magyaráztam.
- Nézzék semmi közöm nincs Lootenhez. Átvert, és majdnem tönkretett, de kilábaltam belőle.
- Mondja csak magának is körömgombája van? Makacs egy jószág, nehezen lehet megszabadulni tőle. Volt már bőrgyógyásznál is. – letettem elé egy orvosi jelentést.
- És ez mégis mit bizonyít?
- Mivel a gyilkos fegyveren is ugyanazt a gombafajtát találtuk, meg mint a magáét, ezért felmerült bennünk, hogy nem maga ölte e meg Mr. Lootent. – mondta Juliett.
- Ki vele ne húzza az időt. – erélyesen beszélt Nick.
- Az a rohadt mocskos szemétláda az egész életemet tönkretette.
- Ugyan már kérem, hiszen csak egy kis koccanásról volt szó nemde? – kérdeztem.
- De igen, azután meg meghúzta a feleségem, nem egyszer, és ráadásul elperelte a váláskor az egész vagyonomat. Nézzem tétlenül? – fel volt háborodva, végül is jogosan tette, de nem kellett volna érte gyilkolni.
- Egy valamit nem értek. Hogyan került egy robbanás kellős közepére? Vagy szándékos volt? – kérdezett Juliett.
- Meghallottam, hogy robbantani készül az a pasi és én meg kaptam a lehetőségen. – megrázta a vállát. - Először be akartam tenni a kocsiba, de nem sikerült, így csak alácsúsztattam a kocsi alá.
- A robbanás pedig kilökte. – leesett Juliettnek. Megrázta a fejét, majd kiment.
- Hamarosan jön magáért, egy járőr felveszi az adatokat, és elviszi a központi gyűjtőbe. – közölte vele Nick félvállról, és kijöttünk.
- Juliett jól vagy? –kérdeztem tőle a kihallgatóból az emeletre menet.
- Jól persze, csak nem értem egészen ezt a pasit. Megölt valakit, mert jól tönkretette az életét. Miért ölt? Megbeszélni nem tudták? Ennyi erővel annak idején, én is választhattam volna a két fiú között egy kilenc millissel. – nevetett.
- Ne túlozz. Jól választottál. Nézd meg Adam még most is dolgozik. – mutattam Adamre, aki az egyik szobában szöszmötölt.
- Munkamániás. Megyek, segítek neki. – mosolygott és elment. Az irodámba mentem, ahol már egy fokkal kisebb felfordulás volt, de azért még akadt rendesen dolgom. Nyolc óra lehetett amikor Ryan kopogott az ajtón.
- Gyere be. – mosolyogtam rá, egyből remegni kezdett a lábam, és hevesen vert a szívem, ismét valamint elkapott az a kellemes érzés.
- Na hogy állsz? Kész vagy? Mehetünk Johnhoz? – kinyújtotta a kezét. Most már a kezem is remegett, amit észrevett.
- Te félsz?
- Nem, csak nem tudom. – vigyorogtam. Beletettem a kezem a kézébe, majd elindultunk John irodájába. Mély levegőt vettem, majd Ryan kinyitotta előttem az irodája ajtaját.
- Sziasztok, mi a baj? – Ryan megállt mögöttem.
- Hát, ami azt illet baj nincsen. Csak szeretnénk valamit elmondani neked. – Ryanhez fordultam.
- Szóval az a helyzet, hogy én és Angel együtt járunk. – bökte ki rezzenéstelen arccal. John először meglepett arcot vágott, majd, lassan de biztosan elmosolyodott. Mire én is ellazultam egy kicsit, és csak most vettem észre, hogy nagyon szorítom Ryan kezét, és félek John válaszától.
- Nézzétek. Csak örülhetek annak, hogy egymásra találtatok, és boldogok vagytok, de azt azért elvárom, hogy a munka és akármi is van, közöttetek ne folyjon össze. Rendben van? Egyébként meg tényleg őszintén nagyon örülök kettőtöknek. – átölelt, majd Ryannel kijöttünk.
- Ilyen gyakran csinálod ezt? – kérdeztem az irodámba menet.
- Aha, fogjuk rá. Már jártam Christinával, Kendrával, Kellyvel, és Ashlyvel is. – nagyon néztem a válaszára, és szembefordultam vele. Megijesztett, hogy ennyi mindenkivel kavart. Nem akartam én is az egyik prédája lenni. – Nyugi már… elsápadtál fal fehér vagy… csak vicc volt. – közelebb húzott magához, és meg akart csókolni, de elhúzódtam tőle amennyire tudtam, vagyis képes voltam, mert nehezen tudtam neki ellenállni.
- Most tettünk ígéretet Johnnak. – nevettem. – Ne nézz így rám, ezzel a mosollyal, mert csak elgyengülök tőle, jobban. – alig bírtam a lábaimon állni.
- Nem lát senki sem, légyszi. – mosolyogva megráztam a fejem, és megcsókoltam.
- Na, most már menj, majd beszélünk, szia. – elengedtem a kézét, és már is hiányzott.
- Vigyázz magadra, szia.
- Te is. – még egy utolsó pillantást vetettem rá, és eltűnt a liftben.
- Úgy látom, dúl a love. – Juliett nevetett Adammel karöltve.
- Már is hiányzik, és most mehetek a papírok közé, helyette. – lebiggyesztettem a szám.
- Nekünk jobb lesz. – Adam megpuszilta Juliett arcát.
- Hehe, na, sziasztok. – bementem az irodámba, és kb. 2 óráig pakoltam, majd fáradtan hazamentem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése