A tegnapi estét végig az exumálási iratokkal töltöttem, és a bögre kávéval. Igazából haza sem nagyon volt kedvem menni, mert akkor folyton az AIDS-en és a történteken járt volna a fejem, így meg legalább egy órában csak kétszer háromszor gondoltam rá. Hajnali hatkor mégis megadtam magam, és hazamentem, de csak átöltözni, hogy nehogy észrevegyék a többiek, hogy az egész estémet a központban töltöttem.Egy kék pólót vettem fel egy szürke nadrággal, és egy fekete cipővel.
Ryan már így is mérges volt rám, a többiek meg nem értették volna meg. Otthonról John irodájába indultam, neki kötelességem volt elmondani, mert ő a főnököm. Bátortalanul bekopogtam az ajtón.
- Gyere be. Szia. Ilyen korán itt vagy? – felnézett egy aktából.
- Igen. John az igazság az, hogy szeretnék neked elmondani valamit, és egyúttal meg is beszélni a dolgot.
- Mondd nyugodtan. – helyet kínált az íróasztala előtt lévő széken, leültem, mély sóhajt vettem, majd belekezdtem:
- Tegnap egy levelet kaptam Mettől. A levél egy orvosi zárójelentés volt. John… az a helyzet, hogy… Met AIDS-es… így nagy a valószínűsége, hogy 99,99%-ban én is az vagyok. – nem tudtam leleplezni a könnyeim.
- Sajnálom Angel… de ne add fel, adj reményt annak a kicsi százaléknak. – bátorított.
- Összebeszéltetek Ryannel? – kinéztem az ablakon. A nap most készült felkelni. – Ugyanezt mondta. De nem tudok mit csinálni, ha azt érzem, amit érzek akkor, nem akarok reménykedni.
- Megértem. Szeretnél szabadnapot kivenni?
- Éppen ellenkezőleg. Most a munka tartja bennem a lelket. Ezért azt szeretném kérni, hogy hadd legyek itt, ahogy csak tudok. – lehajtottam a fejem.
- Ehhez egy feltételem van!- összehúzta két szemöldökét. – Ha azt látjuk, vagy azt hallom, hogy fáradt vagy hazaküldelek.
- Rendben van. – nem igazán tetszett a dolog, de kénytelen voltam elfogadni. – Köszönöm. – John meghajtotta a fejét, majd kimentem az irodába, néhány papírt elintéztem, majd megszólalt a csipogó. A helyszín a Grand streeten lévő kis olcsó hotel pincéjében volt.
Már amikor elindultam a Nap megmutatta, első kis fényeit, és olyan szép volt a látvány. Napszemüveget kellett felvennem, mert keletnek kellett mennem, és a nap a szemembe sütött.
A helyszínre érkezve kivettem a kocsiból a felszerelésemet, és Ryant keresetem.
- Itt vagyok. – szólalt meg a hátam mögül. – Jó reggelt.
- Oh… szia. Neked is. Mit csináltál te a másik oldalon? – érdeklődtem, és mutatta az utat.
- Szemtanúkat keresek, de senki sem tud semmiről a rutinnak megfelelően. – beléptünk a hullához. A földön egy férfi feküdt a hasán, a feje vérben úszott, a kezei széttárva álltak. Mellette asztalok, és nyomdai kellékek voltak.
- Mit tudunk? – elkezdtem vizsgálni a tetemet.
- Hát az áldozat, ez nem fog tetszeni…- vetette közbe. – De egy irathamisító. A neve Leo Smosh. Feltételesen volt szabadlábon, de amint látod nem hagyta abba a gyártást. A fiuk számos hamis iratot találtak, egy ölnyi pénz társaságában. Már úton van a labor felé. Mit gondolsz?
- A halál oka egyértelműen ez a tompa tárgyi trauma, ami a fején található. – meg fordítottuk a hullát, és pár perc csönd után folytattam. – A máj hőmérséklete alapján tegnap délelőtt úgy négy és öt között állhatott be a halál. Ki talált rá?
- Ismeretlen telefonáló a központ nem tudta bemérni a hívást, rövid volt, majd még beszélek a diszpécserrel. A gondnok szerint itt lakott a hotelben már vagy két hónapja a lakbért rendszeresen fizette, és még a pince használatáért is külön fizetett. A gondnok esküszik, hogy nem tudta Leoról, hogy feltételesen van kint.
- Itt van a gyilkos fegyver. – felmutattam neki egy lécet, aminek az egyik vége véres volt.
- Agyonverte a léccel? – Ryan felhúzta az egyik szemöldökét.
- Nagyon úgy látszik. Itt is találtam vért. – egy szigetelő szalagtartó fém vázát tartottam a kezemben. Miután becsomagoltam, és elvitték a hullaszállítók a tetemet, felmentünk Ryannel a szobájára. A gondnok nyitotta ki az ajtót. Ahogy benyitottunk halk nyöszörgést hallottunk, és reflexből elővettük a fegyvert. Ryan a konyha irányába ment, én meg a hálószobába. Egy gyerekágy volt ott, a látványtól megdermedtem.
- Itt tiszta. – szólt Ryan, és mellém állt.
- Ryan, azt hiszem egy kis problémánk lesz. – egy úgy három hetes kis csecsemő volt az ágyban… lány.
- Szia, kicsim. – mondtam, ahogy kivettem az ágyból. – Hát téged meg itt hagytak? – magamhoz öleltem.
- Szólok a gyermek védelmiseknek. – elővette a telefonját, kiment.
- Na, kicsim, hadd nézzelek, van e valami bajod? – a gyereket letettem az ágyba, és levettem a tipegőjét. – Hála Istennek nincs semmi külső sérülése, és belsőt sem érzek. – közöltem Ryannel ahogy végigtapogattam a babát.
- Bevisszük magunkkal a központba, és majd érte jönnek. Azt mondták, hogy várnunk kell.
- Milyen meglepő…- jegyeztem meg. – Ryan nézd, én most elmegyek ezzel a kicsivel, intézitek a házkutatást? – néztem rá, majd a babára.
- Persze menj csak nyugodtan, majd a boncoláson találkozunk. Elmentem hát a kicsivel társaságban a patológiára. Miután a lányt leadtam a gyermekmegőrzőbe a boncolásra mentem. Épp hogy készen lettem amikor Ryan lépett be Carlával együtt.
- Szia Ryan. – köszönt Carla a helyszínen. – Mi a helyzet?
- Hello. Találtunk a pincében egy áldozatot, a lakásán meg egy kisbabát. Angel már gondoskodott róla, és most boncoláson van. A házkutatást ránk hagyta. – tájékoztatta kollegináját.
- Akkor kezdjünk neki. – Carlának jó kedve volt, szinte sugárzott.
Ryan a konyhát, és a fürdőszobát kapta, Carla a hálószobát, és a nappalinak nem nevezhető kis teret. Sokáig elhúzódott a házkutatás, amikor végeztek megosztották egymással a találtakat.
- Ryan szerintem itt élt az anyja is a babának. Találtam egy fésűt amiben hosszú szőke haj van, nem láttam még ugyan az áldozatot, de gondolom nincs hosszú szőke haja. Volt még a hálószobában pénz, és iratok, gondolom hogy hamis mind. Szert tettem még néhány női ruhára is. És Te?
- Hát a konyhában alufóliát, és fehér port találtam. De van egy olyan megérzésem, hogy nem kölcsönkért háztartási só. Szerintem meta lesz. A fürdőben is volt némi pénz elrejtve, és ez a szép stuki, de megvan az összes töltény szóval nem sült el. Amondó vagyok nézzük meg Angelt. – mosolygott, majd mindketten a boncolásra mentek.
- Sziasztok. Mi a helyzet? – kíváncsiskodtam.
- Minden nyom arra utal a lakásban, hogy egy nő is ott élt a férfival, valamint a gyerekkel. Találtam hajszálat is szóval ha benne van valamelyik adatbázisban akkor talán megvan a kislány anyja. – magyarázta Carla.
- Most te jössz. – Ryan mosolygott rám. Ez egy kicsit felbátorított.
- Nos, a halál oka az a léc amit találtunk a helyszínen a pincében. De nem egyszer ütötte meg az áldozatot, hanem vagy 5-ször. Nézzétek meg. – a férfi leborotvált fejét világítottam meg. – És a homlokán is volt egy seb, ebben meg kék anyagot találtam, szerintem zománc vagy valami hasonló. – mutattam. – A szervezetében meta volt.
- Na megmondtam én hogy nem só. – szólt közbe Ryan. – A házban is találtunk. – avatott be.
- Aha értem. Vettem tőle DNS mintát és le fogok futtatni egy apasági tesztet. – fejeztem be.
- Akkor én megyek, és megpróbálok kideríteni valamit a kislányról. – Ryan távozott.
- Jössz velem? – Carla a labor irányába mutatott a fejével, mire én bólintottam.
Belépve a laborba Juliett, és Adam egymásra néztek, majd nevettek, és visszafordultak a munkájukhoz.
- Mi az? – kérdezte Carla.
- Semmi sem, csak Adam…na mindegy. – leintett minket a kezével, és csendben dolgozott továbbra is. Először az apasági tesztet csináltam meg. Majd a gyilkos fegyvert vizsgáltam. Carla a kék anyagot kapta meg, Adam az iratokat ellenőrizte, hogy mind hamis e, valamint a pénzt számolta meg. Juliett a drogot vizsgálta be, hogy mekkora dózisú, és pontosan milyen keverék. Eddie a fegyver sorozatszámát futatta, és kereset a tulajdonost. A többiek még dolgoztak amikor elmentem a kislányhoz. Egy ágyban aludt csendben, és olyan aranyos volt. Amikor eszembe jutott, hogy nekem is lehet majd egy ilyenem sírtam, mert ha AIDS-es vagyok esélytelen, vagy nagyon kicsi a remény. Még egy ideig néztem a kicsit ahogy alszik amikor a csipogóm megszólalt. A kijelző tartalma az volt, hogy a többiek várnak a társalgóban. A laborban összeszedtem a papírokat, és a társalgóban a helyemre – Ryan mellé- ültem.
- A fegyvert nem használta senki sem az elmúlt egy hónapban, ez mondjuk meglepett. – kezdte Eddie.
- A pénz nem jó bizonyíték, mert sokan megfogták, szóval esélytelen visszakövetni, hogy kitől kapta, az iratok meg mind hamisítványok de be kell, ismerni jól megdolgoztatott. – követte Adam.
- A kislány az övé. És van jó hírem is. A lécről leszedtem némi DNS-t, talán benne van az adatbázisban. – közöltem.
- A gyerekről még semmit nem tudok. A két lány hol van? – kérdezte Ryan.
- Dolgoznak. – mosolygott Eddie. Nem volt nehéz kitalálni, hogy kire gondolt.
- Akkor eddig eredménytelenek vagyunk? – Ryannek nem volt valami vidám ábrázata.
- Hát nem. – ránéztem. – Beszéltél már a diszpécserrel?
- Igen. Azt mondta, hogy egy határozottan női hanggal beszélt, és a nő félénk volt, zaklatott. Nem mutatkozott be, csak elmondta a címet, és hogy hol van az áldozat.
- Szerinted a gyilkos a telefonáló. – kérdezte Adam.
- Számtalan olyan esetünk volt már amikor a tettes hívott fel minket. – rámutatott a dologra Eddie.
- Akkor az anya az első számú gyanúsított. – szögeztem le.
- Egyet értek. – csatlakoztak a fiúk. – Most már csak azt kell megtudni, hogy mi az indok, és hogy hol van az anya.
- Nincs meg a tulajdonosa a fegyvernek? – Eddiere néztünk. Válaszképp csak megrázta a fejét.
- Próbáljuk meg végig követni a cselekményt ha lehet nagyjából. – szólaltam meg.
- Ok. Szóval Leo haver nagybaj gyártja azt amit amúgy sem szabadna neki, amikor egy elégedetlen vendég, vagy a kislány anyja leüti. Ijedtében otthagyja a gyereket, és elmegy. – Adam letelepedett egy székre.
- Egyre jobban kétségbe vonom, hogy a nő tette volna. Leo fején olyan sérülések voltak amik nagy erő kifejtéséről árulkodnak, ha egy nő teszi aki ráadásul nem régen szült hát nem tudom…- a tollal babráltam.
- Akkor marad egy elégedetlen vendég… Már felkerestük az összes kapcsolatát de eddig eredménytelen. – tette közzé Ryan.
- A gondnok nem tudott semmit mondani Leo barátnőjéről, vagy hogy a gyerek kié?
- Azt mondta, hogy egyszer kétszer látott egy nőt aki állandóan Leo nyakában lógott, de gyereket nem látott. – válaszolt Ryan Eddie kérdésére.
- Megyek a DNS-hez amit a fésűben találtunk, hátha meglesz az anya. – felálltam és a laborba mentem. Mikor elkészültem a DNS profillal keresést indítottam az adatbázisokban, és reménykedtem, hogy lesz eredmény.
- Sziasztok, mi a helyzet? – Carlát támadtam le legelőször.
- Megvizsgáltam a kék anyagot amit az áldozat fejsebében találtál. Igazad volt kék zománc, és megegyezik annak a szigetelő szalag tartónak a bevonatával amit a pincében találtál véresen…
- És a vér az áldozaté. – tette hozzá Juliett.
- Akkor először leütötte a szigetelő szalag tartóval, majd agyonütötte a léccel. – következtettem.
- Van DNS a lécen?
- Van de sok idő lesz izolálni, mert kevés van rajta. És a drog?
- Eredeti, jó kis meta, tiszta mint a patyolat, nem is értem, hogy ha használta, hogy nem halt bele. – gondolkodott el rajta Juliett.
- Csajok van eredmény a hajszára. – majdnem sikítottam örömömben.
- Na mondd, hogy ki az. – ők is úgy örültek akárcsak én, hogy van előrehaladás az ügyben.
- Melissa Haven. De ez a lány 17 éves. – meglepett.
- Hogy került bele az adatbázisba? – Carla a monitorra bökött.
- Közszemérem sértés, meztelenül buliztak, és randalíroztak. – olvasta Juliett.
- Beszélgessünk el vele, hátha hiányzik neki valami. – ezzel babára utaltam, és a lányokkal a Melissa címérre mentünk.
Ryan már így is mérges volt rám, a többiek meg nem értették volna meg. Otthonról John irodájába indultam, neki kötelességem volt elmondani, mert ő a főnököm. Bátortalanul bekopogtam az ajtón.- Gyere be. Szia. Ilyen korán itt vagy? – felnézett egy aktából.
- Igen. John az igazság az, hogy szeretnék neked elmondani valamit, és egyúttal meg is beszélni a dolgot.
- Mondd nyugodtan. – helyet kínált az íróasztala előtt lévő széken, leültem, mély sóhajt vettem, majd belekezdtem:
- Tegnap egy levelet kaptam Mettől. A levél egy orvosi zárójelentés volt. John… az a helyzet, hogy… Met AIDS-es… így nagy a valószínűsége, hogy 99,99%-ban én is az vagyok. – nem tudtam leleplezni a könnyeim.
- Sajnálom Angel… de ne add fel, adj reményt annak a kicsi százaléknak. – bátorított.
- Összebeszéltetek Ryannel? – kinéztem az ablakon. A nap most készült felkelni. – Ugyanezt mondta. De nem tudok mit csinálni, ha azt érzem, amit érzek akkor, nem akarok reménykedni.
- Megértem. Szeretnél szabadnapot kivenni?
- Éppen ellenkezőleg. Most a munka tartja bennem a lelket. Ezért azt szeretném kérni, hogy hadd legyek itt, ahogy csak tudok. – lehajtottam a fejem.
- Ehhez egy feltételem van!- összehúzta két szemöldökét. – Ha azt látjuk, vagy azt hallom, hogy fáradt vagy hazaküldelek.
- Rendben van. – nem igazán tetszett a dolog, de kénytelen voltam elfogadni. – Köszönöm. – John meghajtotta a fejét, majd kimentem az irodába, néhány papírt elintéztem, majd megszólalt a csipogó. A helyszín a Grand streeten lévő kis olcsó hotel pincéjében volt.
Már amikor elindultam a Nap megmutatta, első kis fényeit, és olyan szép volt a látvány. Napszemüveget kellett felvennem, mert keletnek kellett mennem, és a nap a szemembe sütött.A helyszínre érkezve kivettem a kocsiból a felszerelésemet, és Ryant keresetem.- Itt vagyok. – szólalt meg a hátam mögül. – Jó reggelt.
- Oh… szia. Neked is. Mit csináltál te a másik oldalon? – érdeklődtem, és mutatta az utat.
- Szemtanúkat keresek, de senki sem tud semmiről a rutinnak megfelelően. – beléptünk a hullához. A földön egy férfi feküdt a hasán, a feje vérben úszott, a kezei széttárva álltak. Mellette asztalok, és nyomdai kellékek voltak.
- Mit tudunk? – elkezdtem vizsgálni a tetemet.
- Hát az áldozat, ez nem fog tetszeni…- vetette közbe. – De egy irathamisító. A neve Leo Smosh. Feltételesen volt szabadlábon, de amint látod nem hagyta abba a gyártást. A fiuk számos hamis iratot találtak, egy ölnyi pénz társaságában. Már úton van a labor felé. Mit gondolsz?
- A halál oka egyértelműen ez a tompa tárgyi trauma, ami a fején található. – meg fordítottuk a hullát, és pár perc csönd után folytattam. – A máj hőmérséklete alapján tegnap délelőtt úgy négy és öt között állhatott be a halál. Ki talált rá?
- Ismeretlen telefonáló a központ nem tudta bemérni a hívást, rövid volt, majd még beszélek a diszpécserrel. A gondnok szerint itt lakott a hotelben már vagy két hónapja a lakbért rendszeresen fizette, és még a pince használatáért is külön fizetett. A gondnok esküszik, hogy nem tudta Leoról, hogy feltételesen van kint.
- Itt van a gyilkos fegyver. – felmutattam neki egy lécet, aminek az egyik vége véres volt.
- Agyonverte a léccel? – Ryan felhúzta az egyik szemöldökét.
- Nagyon úgy látszik. Itt is találtam vért. – egy szigetelő szalagtartó fém vázát tartottam a kezemben. Miután becsomagoltam, és elvitték a hullaszállítók a tetemet, felmentünk Ryannel a szobájára. A gondnok nyitotta ki az ajtót. Ahogy benyitottunk halk nyöszörgést hallottunk, és reflexből elővettük a fegyvert. Ryan a konyha irányába ment, én meg a hálószobába. Egy gyerekágy volt ott, a látványtól megdermedtem.
- Itt tiszta. – szólt Ryan, és mellém állt.
- Ryan, azt hiszem egy kis problémánk lesz. – egy úgy három hetes kis csecsemő volt az ágyban… lány.
- Szia, kicsim. – mondtam, ahogy kivettem az ágyból. – Hát téged meg itt hagytak? – magamhoz öleltem.
- Szólok a gyermek védelmiseknek. – elővette a telefonját, kiment.
- Na, kicsim, hadd nézzelek, van e valami bajod? – a gyereket letettem az ágyba, és levettem a tipegőjét. – Hála Istennek nincs semmi külső sérülése, és belsőt sem érzek. – közöltem Ryannel ahogy végigtapogattam a babát.
- Bevisszük magunkkal a központba, és majd érte jönnek. Azt mondták, hogy várnunk kell.
- Milyen meglepő…- jegyeztem meg. – Ryan nézd, én most elmegyek ezzel a kicsivel, intézitek a házkutatást? – néztem rá, majd a babára.
- Persze menj csak nyugodtan, majd a boncoláson találkozunk. Elmentem hát a kicsivel társaságban a patológiára. Miután a lányt leadtam a gyermekmegőrzőbe a boncolásra mentem. Épp hogy készen lettem amikor Ryan lépett be Carlával együtt.
- Szia Ryan. – köszönt Carla a helyszínen. – Mi a helyzet?
- Hello. Találtunk a pincében egy áldozatot, a lakásán meg egy kisbabát. Angel már gondoskodott róla, és most boncoláson van. A házkutatást ránk hagyta. – tájékoztatta kollegináját.
- Akkor kezdjünk neki. – Carlának jó kedve volt, szinte sugárzott.
Ryan a konyhát, és a fürdőszobát kapta, Carla a hálószobát, és a nappalinak nem nevezhető kis teret. Sokáig elhúzódott a házkutatás, amikor végeztek megosztották egymással a találtakat.
- Ryan szerintem itt élt az anyja is a babának. Találtam egy fésűt amiben hosszú szőke haj van, nem láttam még ugyan az áldozatot, de gondolom nincs hosszú szőke haja. Volt még a hálószobában pénz, és iratok, gondolom hogy hamis mind. Szert tettem még néhány női ruhára is. És Te?
- Hát a konyhában alufóliát, és fehér port találtam. De van egy olyan megérzésem, hogy nem kölcsönkért háztartási só. Szerintem meta lesz. A fürdőben is volt némi pénz elrejtve, és ez a szép stuki, de megvan az összes töltény szóval nem sült el. Amondó vagyok nézzük meg Angelt. – mosolygott, majd mindketten a boncolásra mentek.
- Sziasztok. Mi a helyzet? – kíváncsiskodtam.
- Minden nyom arra utal a lakásban, hogy egy nő is ott élt a férfival, valamint a gyerekkel. Találtam hajszálat is szóval ha benne van valamelyik adatbázisban akkor talán megvan a kislány anyja. – magyarázta Carla.
- Most te jössz. – Ryan mosolygott rám. Ez egy kicsit felbátorított.
- Nos, a halál oka az a léc amit találtunk a helyszínen a pincében. De nem egyszer ütötte meg az áldozatot, hanem vagy 5-ször. Nézzétek meg. – a férfi leborotvált fejét világítottam meg. – És a homlokán is volt egy seb, ebben meg kék anyagot találtam, szerintem zománc vagy valami hasonló. – mutattam. – A szervezetében meta volt.
- Na megmondtam én hogy nem só. – szólt közbe Ryan. – A házban is találtunk. – avatott be.
- Aha értem. Vettem tőle DNS mintát és le fogok futtatni egy apasági tesztet. – fejeztem be.
- Akkor én megyek, és megpróbálok kideríteni valamit a kislányról. – Ryan távozott.
- Jössz velem? – Carla a labor irányába mutatott a fejével, mire én bólintottam.
Belépve a laborba Juliett, és Adam egymásra néztek, majd nevettek, és visszafordultak a munkájukhoz.
- Mi az? – kérdezte Carla.
- Semmi sem, csak Adam…na mindegy. – leintett minket a kezével, és csendben dolgozott továbbra is. Először az apasági tesztet csináltam meg. Majd a gyilkos fegyvert vizsgáltam. Carla a kék anyagot kapta meg, Adam az iratokat ellenőrizte, hogy mind hamis e, valamint a pénzt számolta meg. Juliett a drogot vizsgálta be, hogy mekkora dózisú, és pontosan milyen keverék. Eddie a fegyver sorozatszámát futatta, és kereset a tulajdonost. A többiek még dolgoztak amikor elmentem a kislányhoz. Egy ágyban aludt csendben, és olyan aranyos volt. Amikor eszembe jutott, hogy nekem is lehet majd egy ilyenem sírtam, mert ha AIDS-es vagyok esélytelen, vagy nagyon kicsi a remény. Még egy ideig néztem a kicsit ahogy alszik amikor a csipogóm megszólalt. A kijelző tartalma az volt, hogy a többiek várnak a társalgóban. A laborban összeszedtem a papírokat, és a társalgóban a helyemre – Ryan mellé- ültem.
- A fegyvert nem használta senki sem az elmúlt egy hónapban, ez mondjuk meglepett. – kezdte Eddie.
- A pénz nem jó bizonyíték, mert sokan megfogták, szóval esélytelen visszakövetni, hogy kitől kapta, az iratok meg mind hamisítványok de be kell, ismerni jól megdolgoztatott. – követte Adam.
- A kislány az övé. És van jó hírem is. A lécről leszedtem némi DNS-t, talán benne van az adatbázisban. – közöltem.
- A gyerekről még semmit nem tudok. A két lány hol van? – kérdezte Ryan.
- Dolgoznak. – mosolygott Eddie. Nem volt nehéz kitalálni, hogy kire gondolt.
- Akkor eddig eredménytelenek vagyunk? – Ryannek nem volt valami vidám ábrázata.
- Hát nem. – ránéztem. – Beszéltél már a diszpécserrel?
- Igen. Azt mondta, hogy egy határozottan női hanggal beszélt, és a nő félénk volt, zaklatott. Nem mutatkozott be, csak elmondta a címet, és hogy hol van az áldozat.
- Szerinted a gyilkos a telefonáló. – kérdezte Adam.
- Számtalan olyan esetünk volt már amikor a tettes hívott fel minket. – rámutatott a dologra Eddie.
- Akkor az anya az első számú gyanúsított. – szögeztem le.
- Egyet értek. – csatlakoztak a fiúk. – Most már csak azt kell megtudni, hogy mi az indok, és hogy hol van az anya.
- Nincs meg a tulajdonosa a fegyvernek? – Eddiere néztünk. Válaszképp csak megrázta a fejét.
- Próbáljuk meg végig követni a cselekményt ha lehet nagyjából. – szólaltam meg.
- Ok. Szóval Leo haver nagybaj gyártja azt amit amúgy sem szabadna neki, amikor egy elégedetlen vendég, vagy a kislány anyja leüti. Ijedtében otthagyja a gyereket, és elmegy. – Adam letelepedett egy székre.
- Egyre jobban kétségbe vonom, hogy a nő tette volna. Leo fején olyan sérülések voltak amik nagy erő kifejtéséről árulkodnak, ha egy nő teszi aki ráadásul nem régen szült hát nem tudom…- a tollal babráltam.
- Akkor marad egy elégedetlen vendég… Már felkerestük az összes kapcsolatát de eddig eredménytelen. – tette közzé Ryan.
- A gondnok nem tudott semmit mondani Leo barátnőjéről, vagy hogy a gyerek kié?
- Azt mondta, hogy egyszer kétszer látott egy nőt aki állandóan Leo nyakában lógott, de gyereket nem látott. – válaszolt Ryan Eddie kérdésére.
- Megyek a DNS-hez amit a fésűben találtunk, hátha meglesz az anya. – felálltam és a laborba mentem. Mikor elkészültem a DNS profillal keresést indítottam az adatbázisokban, és reménykedtem, hogy lesz eredmény.
- Sziasztok, mi a helyzet? – Carlát támadtam le legelőször.
- Megvizsgáltam a kék anyagot amit az áldozat fejsebében találtál. Igazad volt kék zománc, és megegyezik annak a szigetelő szalag tartónak a bevonatával amit a pincében találtál véresen…
- És a vér az áldozaté. – tette hozzá Juliett.
- Akkor először leütötte a szigetelő szalag tartóval, majd agyonütötte a léccel. – következtettem.
- Van DNS a lécen?
- Van de sok idő lesz izolálni, mert kevés van rajta. És a drog?
- Eredeti, jó kis meta, tiszta mint a patyolat, nem is értem, hogy ha használta, hogy nem halt bele. – gondolkodott el rajta Juliett.
- Csajok van eredmény a hajszára. – majdnem sikítottam örömömben.
- Na mondd, hogy ki az. – ők is úgy örültek akárcsak én, hogy van előrehaladás az ügyben.
- Melissa Haven. De ez a lány 17 éves. – meglepett.
- Hogy került bele az adatbázisba? – Carla a monitorra bökött.
- Közszemérem sértés, meztelenül buliztak, és randalíroztak. – olvasta Juliett.
- Beszélgessünk el vele, hátha hiányzik neki valami. – ezzel babára utaltam, és a lányokkal a Melissa címérre mentünk.
Foly.köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése