A csipogó hangjára ébredtem fel, egyből bemértem magam, hogy hol vagyok, és mit keresek itt. Kikászálódtam az ágyból, és az ablakhoz mentem, kinéztem a függönyön keresztül, már világosodott. Bekapcsoltam a telefonomat, és az órára nézve majdnem elállt a lélegzetem, hajnali három volt. Egy órát aludtam kb. Csak ekkor olvastam el az üzenetet miszerint egy Brooklyni bevetésre kell mennünk ahol a bűnmegelőzésiekkel közös akciónk, pontosabban rajtaütésünk lesz. A táska aljából előkerítettem az NYPD-s pólót, és kabátot, majd felvettem egy fehér nadrágot, fehér cipővel, és kimentem a konyhába… 
Ryan természetesen már fent volt, és kávét csinált.
- Jó reggelt. – köszönt előre.
- Csodás lenne, ha nem egy órát aludtam volna. Téged is a csipogó keltett fel? – kérdeztem, és leültem a pulthoz.
- Elég kómásan nézel ki… - gúnyolódott rajtam. – Egyébként igen. Ezt meg idd meg. – elém tett egy bögre kávét. – Ettől garantáltan felkelsz. – biztatott.
- Akkor nem lennék kómás, ha nem DVD-ztünk volna…- kötöttem bele.
- De jó film volt nem?
- De az volt. – mosolyogtam. – Mikorra kell odaérni?
- Másfél óra múlva kezdjük. Megiszod és én indulok, és te is. – parancsolt rám.
- Igen is apa. – piszkáltam.
A kávé után útnak indultunk külön kocsival… Az út könnyen ment, nem sok autós volt az utcákon, de a sziréna kötelező volt a lámpák miatt, és a járőrök miatt. Megérkezve a
helyszínre már ott állt a kommandós kocsi, 
John kocsija valamint, a bünmegelőzésiek egysége is ott volt. A kocsijából kiszálló Ryan elvegyült a tömegben, én pedig a mellényt vettem fel, amikor egy ismerős hangra figyeltem fel:
- Dr. Angel Driscroll… Úr Isten… Te vagy az? – csodálkozott, mire felemeltem a fejem, és akkor vettem észre, hogy az a személy, aki szemben áll velem nem más, mint Joy Miller.
- Joy? – meglepődtem én is rendesen. – Hogy…? – kérdeztem volna, de mint mindig megelőzött.
- Majd elmesélek mindent, annyira örülök, hogy látlak.
- Hadnagy lett belőled? – mutattam a jelvényére.
- Igen.
- Úgy látom, hogy a hölgyek már ismerik egymást. – Ryan érkezett meg a fegyverekkel. Joy egy shotgun fegyvert kapott, nekem maradt a jó öreg kilenc millisem.
- Ki ne ismerné Pennsylvania egyik legjobb nyomozóját? – kérdeztem Ryant.
- Ugyan Ang. Te sem vagy semmi. – dicsért.
- De honnan? – Ryan egy szót sem értett.
- Joy volt annak idején az első társam, és a kiképzőtisztem. De én azt hittem, hogy ott maradtál…
- Hát nem. – vonta meg a vállát. – Tudod, soha nem csíptem…
- Én sem, de ti honnan ismeritek egymást? – kérdeztem Ryan felé fordulva.
- Volt már egy pár közös akciónk, mint például ez is.
- Délután találkozunk az ebédszünetben? – ajánlotta Joy.
- Persze. – egyeztem bele.
Miután ezt megbeszéltük Ryan tájékoztatta az egységét, amiben én és John is benne volt.
- Az egység már egy ideje dolgozik egy ügyön, valószínűleg mindenki tudja, hogy ez a Josef Cordobal féle gyilkosság, szokásos gyilkosság, de amikor le akartuk tartóztatni Cordobalt a bandájával elmenekültek. Egy fülest kaptunk, és most ezért vagyunk itt. A füles szerint drogkereskedelemmel is üzletel, ezért van itt a bűnmegelőzési osztály. Az A osztag velem jön, a főbejáraton, a B osztag Miller hadnaggyal tart a hátsó bejáratnál… Mindenkitől fokozott figyelmet kérek, mert már nem egy kollegánkat sebesített meg ez a banda. – befejezte.
- Rajtad van a mellény? – kérdezte tőlem az ajtónál állva.
- Rajtam apa. – gúnyolódtam vele.
- Hátra, egy kettő-három. – két kommandós betörte az ajtót és megindultunk befele.
Ryan tőlem balra indult el, én pedig Ryantól jobbra. Egy kis helységben álltam, amikor hallottam, hogy Ryan rákiált egy gyanúsítottra: - Kezeket fel NYPD! – Az én figyelmem azonban a nekem háttal álló alak vonta el. Hátulról fekete volt kb. tőlem pár cm-rel magasabb.
- Kezeket fel! – kiáltottam rá, mire megfordult, és fegyverrel a kezében állt velem szemben.
- Dobja el a fegyvert, tegye tarkóra a kezét, és térdeljen le! – parancsoltam rá, de még mindig mozdulatlanul állt a fegyverét rám fogva.
- Nem megyek börtönbe! – kiáltotta el magát, és éreztem, hogy lőni fog. Lőtt is, viszont én is lőttem. Nem talált el engem a golyó, de a srácot a mellkasán megsebesítettem. Amikor észleltem, hogy elment belőle az élet, az egész világ forgott velem.
- Jól vagy? Nem esett bajod? – Ryant hallottam meg.
- Meghalt. – nyögtem ki. Még mindig nagyon szédültem.
- Ő volt az első igaz? – Ryan kérdésére bólintottam. – Muszáj volt megtenned, mert rád támadt. – vigasztalt.
- Tudom. – mondtam. Kimentem a friss levegőre. Már teljesen világos volt.
- Ang találtunk egy hullát, és szeretném, ha megnéznéd, mert nem mi lőttük le. – Joy jött utánam, akit Ryan követett. Szó nélkül fogtam magam, és a hullához indultam.
- Ebbe meg mi ütött? – Joy értetlenül állt.
- Lelőtt egy gyanúsítottat.
- Ez volt az első neki. – vágta le a dolgot Joy, és a hullához ment.
- Angel nézz rám. – Ryan megfogta a karom. – Nem tehettél mást. Jól vagy?
- Jól vagyok. Csak nem így akartam kezdeni a napom. Te jól vagy?
- Igen. De én is aludtam volna tovább. – mosolygott. Belül valójában rosszul éreztem magam… úgy éreztem, hogy én sem vagyok jobb, mint egy gyilkos.
- Mit tudsz a hulláról mondani? Nem tudtuk még azonosítani, csak az a biztos, hogy a Cordobal bandájába tartozik. – közölte Joy.
- Akkor ez az ügy most közös? – fordultam Ryan felé.
- Igen. – válaszolt.
- Az áldozatról annyit, hogy nem mi öltük meg, ugyanis nincs rajta lövésnyom, sőt még sérülést is alig látok.
- Miért kék az ajka? – mutatta Joy.
- Hipoxiát kapott. – mondtam, de mind a ketten értetlenül néztek rám, így jobbnak láttam, ha elmagyarázom: - Nem kapott oxigént, ez lehet mérgezés miatt, vagy fojtogatás miatt is, de az utóbbit kizárnám, mert nem látok rajta fojtogatásra utaló nyomokat. A rigor már beállt, kb. hat órája halott. Bevihetik a hullaszállítók. – magyaráztam.
- Angel menj a hullaházba, Carla és Eddie azonnal jönnek helyszínelni. – utasított John.
- Rendben van. – beültem a kocsiba levettem magamról a mellényt, és hátradobtam a hátsó ülésre, majd elhajtottam.
Távol a bűnözéstől, és a zajos várostól a Kennedy repülőtéren Juliett, és Adam várták, hogy sorra kerüljenek és a repülőre felszállva elinduljanak Franciaországba.
- Szeretlek. – Juliett bújt oda Adamhez.
- És is szeretlek téged. – megcsókolta a lányt, majd sóhajtott.
- Félsz? – Juliett meglepődött.
- Dehogy is… de félek… Mi van, ha nem tetszem a szüleidnek?
- Már meséltem nekik rólad. Biztos, hogy tetszeni fogsz nekik. - mosolygott. – Ha meg nem akkor szakítok veled. – komolyan Adam szemébe nézett. Adam arcán aggodalom látszott meg. – Dehogy is… butuskám. Szeretlek, és anyáék nem dönthetik el, hogy kivel élek. – nevetett, akárcsak Adam.
Nagy nehezen sorra kerültek és miután odaadták a jegyeket felszálltak a repülőre, és maguk mögött hagyva a zajos New Yorkot, a szerelmesek paradicsomába-Párizsba vették az irányt.
A boncoláson ujjlenyomatot vettem az áldozattól, és elsősorban az azonosságát akartam kideríteni.
- Na, mit adsz nekem? – lépett be a terembe Joy utána pedig Ryan.
- Golyót, azt nem. – álltam fel a székről. – Vagyis olyat, nem ami a halálát okozta. Ezt viszont megvizsgáltam, egy korábbi lövöldözésből kerülhetett az áldozatba, és nem ment el vele orvoshoz, mert tudta, hogy a kórház egyből feljelentést tesz.
- Vagy nem volt biztosítása. – szólt közbe Ryan.
- Az is lehet. – helyeseltem. – Drogos volt. Nézzétek meg a karját, a vénái ripityára mentek, a vérét, DNS-ét, és az ujjlenyomatát még vizsgáltatom, valamint ezt a tetkót. – a jobb alkarján egy száznyolcas szám volt tetoválva. Joy egy ideig nézte, majd megszólalt.
- Ezt ismerem, ezek a száznyolcas fiúk.
- De honnan ismered? – értetlenkedtem Ryannel együtt.
- A drogosztályon dolgozok… valamint a húgom is meta függő volt. Volt már olyan eset, hogy egy ilyen tetkóval díszített pasinak tartozott. Azóta a húgom meghalt, ezek meg továbbra is életben vannak. – a szemében gyűlölet csillogott.
- Joy! Részvétem. – mondtam, majd Ryan is ugyanezt mondta.
- Elmegyek hozzájuk, és megmutatom nekik az áldozat képét, hátha ismerik, de szerintem nem beszélnek. – közölte.
- Jó, de hogy kerül kapcsolatba a Cordobal banda a száznyolcas fiúkkal? – értetlenkedtem.
- Gondolom, hogy egy üzlet miatt ment oda. – válaszolt, - De nem fűzök hozzá sok reményt.
- Egy próbát megér. –biztattam. Joy kiment a teremből, és Ryan telefonja megszólalt…
A reggeli bevetés helyén Eddie, és Carla dolgoztak.
- Nézd csak… azt hiszem ez itt egy felügyelőtiszt neve. – Eddie egy kis kártyát vett fel a földről. – Hívom Ryant. – amíg Eddie telefonált Carla a háttérben szöszmötölt, és miután lerakta a telefont hozzá fordulva ezt mondta:
- Elég sok drogot találtam itt az áldozat melletti dobozban, külön zacskóban vannak, és szerintem más az összetételük is… bent majd megnézzük. – azzal berakta egy bizonyíték zacskóba, és gondosan lezárva a táskába helyezte.
Eddie hírtelen egy betört ablakot vett észre.
- Carla gyere ide légy szíves! Nézd meg ez az ablak betört, és kint látok egy lábnyomot.
- Jó megfigyelő vagy. – mosolygott kedvesére Carla, majd kiment az ablakhoz, és még egy cigaretta csikket is talált.
Miután a bizonyítékokat gondosan beszállították nekiláttak a vizsgálódásnak.
- Ki volt az? – kíváncsiskodtam, miután Ryan letette a telefont.
- Eddie volt az, és megtalálták a helyszínen az áldozat felügyelőtisztjének a névjegyét. Megyek, felkeresem a tisztet, ők meg behozzák a bizonyítékokat. – felelt.
Ryan távozása után összezártam a hullát, és felmentem a laborba Carláékhoz.
- Sziasztok hogy álltok? – kérdeztem, ahogy beléptem.
- Hello, kezdem én. – mosolygott Eddie.
- Állj! Juliett, és Adam? – meglepődtem, mert egyikük sem volt még bent.
- Szabadságot vettek ki. Juliett elvitte Adamet Franciaországba, a szüleinek bemutatni. – tájékoztatott John.
- Ohh… értem. – mosolyogtam.
- Ha itt végeztél gyere be légy szíves az irodámba. – biccentettem, majd kiment, és Eddie felé fordulva jeleztem, hogy kezdjen neki a mondókájának.
- Még nem tudok neked sok mindent mondani, de egy biztos, hogy sok fajta drogot találtunk nála… egyelőre az elemzés az folyik, és majd szólok, ha készen lesz. – Carlára szegődött mindkettőnk figyelme.
- Ja, igen… hát eddig nekem sincs eredményem. De szólok neked, ahogy lesz valami eredmény.
- Ok, majd hívjatok, ha van valami. – kifordultam a szobából, és John felé vettem az irányt.
- Szia, zárd be az ajtót! – kért meg. Engedelmeskedtem, majd a szemben lévő székre ültem. – Ugye tudsz már arról, hogy kiszabadult Osborn?
- Igen… Ryan elmesélt mindent. Nem tudsz, valamit mikor fogják újra tárgyalni az ügyét? – érdeklődtem, de nem számítottam semmi bíztatóra.
- Valószínűleg egy év múlva. Odekrek bíró nagyon jó volt a szakmájában, és hozzá az olyan ügyek kerültek, mint például a tied. – válaszolt.
- Remek. – örvendeztem.
- Azért jól vagy?
- Ja persze… most Ryannál lakom, egész jól elvagyunk. Viszont most mennem kell. – ugyanis a telefonom csörrent meg.
- Rendben van, szia. – köszönt, és ahogy kimentem felvettem a telefont.
- Szia Joy vagyok, beszéltem a srácokkal, nem lehetne előrehozni a randit?
- Hello! De most éppen ráérek. Hol találkozzunk?
- Van az 55-ös központtal szemben egy kis büfé… gyere ide, én itt várok rád. – válaszolt.
- Jó rendben egy húsz perc múlva ott vagyok. Szia. – búcsúztam, és leraktam a telefont.
Joyban mindig is azt szerettem, hogy rugalmas volt, és nagyon talpraesett nő létére. Hosszú haját vagy kiengedte, vagy úgy felkötötte, hogy szinte meg sem látszott, hogy hosszú fekete haja van. Csinos volt szerintem, de ezt soha nem beszéltük meg… mindig is távolságtartó egyéniség volt, velem mégis kivételt tett. A kihallgatásokon előjött belőle az ördög, és ő volt a rossz zsaru szerepében is. Pennsylvaniában, amíg mellette dolgoztam a körzetében mindenki ismerte, és csak Millernek nevezték. Soha nem félt semmitől sem, és egyszer sem adta fel.
Ryan természetesen már fent volt, és kávét csinált.- Jó reggelt. – köszönt előre.
- Csodás lenne, ha nem egy órát aludtam volna. Téged is a csipogó keltett fel? – kérdeztem, és leültem a pulthoz.
- Elég kómásan nézel ki… - gúnyolódott rajtam. – Egyébként igen. Ezt meg idd meg. – elém tett egy bögre kávét. – Ettől garantáltan felkelsz. – biztatott.
- Akkor nem lennék kómás, ha nem DVD-ztünk volna…- kötöttem bele.
- De jó film volt nem?
- De az volt. – mosolyogtam. – Mikorra kell odaérni?
- Másfél óra múlva kezdjük. Megiszod és én indulok, és te is. – parancsolt rám.
- Igen is apa. – piszkáltam.
A kávé után útnak indultunk külön kocsival… Az út könnyen ment, nem sok autós volt az utcákon, de a sziréna kötelező volt a lámpák miatt, és a járőrök miatt. Megérkezve a
helyszínre már ott állt a kommandós kocsi, John kocsija valamint, a bünmegelőzésiek egysége is ott volt. A kocsijából kiszálló Ryan elvegyült a tömegben, én pedig a mellényt vettem fel, amikor egy ismerős hangra figyeltem fel:- Dr. Angel Driscroll… Úr Isten… Te vagy az? – csodálkozott, mire felemeltem a fejem, és akkor vettem észre, hogy az a személy, aki szemben áll velem nem más, mint Joy Miller.
- Joy? – meglepődtem én is rendesen. – Hogy…? – kérdeztem volna, de mint mindig megelőzött.
- Majd elmesélek mindent, annyira örülök, hogy látlak.
- Hadnagy lett belőled? – mutattam a jelvényére.
- Igen.
- Úgy látom, hogy a hölgyek már ismerik egymást. – Ryan érkezett meg a fegyverekkel. Joy egy shotgun fegyvert kapott, nekem maradt a jó öreg kilenc millisem.
- Ki ne ismerné Pennsylvania egyik legjobb nyomozóját? – kérdeztem Ryant.
- Ugyan Ang. Te sem vagy semmi. – dicsért.
- De honnan? – Ryan egy szót sem értett.
- Joy volt annak idején az első társam, és a kiképzőtisztem. De én azt hittem, hogy ott maradtál…
- Hát nem. – vonta meg a vállát. – Tudod, soha nem csíptem…
- Én sem, de ti honnan ismeritek egymást? – kérdeztem Ryan felé fordulva.
- Volt már egy pár közös akciónk, mint például ez is.
- Délután találkozunk az ebédszünetben? – ajánlotta Joy.
- Persze. – egyeztem bele.
Miután ezt megbeszéltük Ryan tájékoztatta az egységét, amiben én és John is benne volt.
- Az egység már egy ideje dolgozik egy ügyön, valószínűleg mindenki tudja, hogy ez a Josef Cordobal féle gyilkosság, szokásos gyilkosság, de amikor le akartuk tartóztatni Cordobalt a bandájával elmenekültek. Egy fülest kaptunk, és most ezért vagyunk itt. A füles szerint drogkereskedelemmel is üzletel, ezért van itt a bűnmegelőzési osztály. Az A osztag velem jön, a főbejáraton, a B osztag Miller hadnaggyal tart a hátsó bejáratnál… Mindenkitől fokozott figyelmet kérek, mert már nem egy kollegánkat sebesített meg ez a banda. – befejezte.
- Rajtad van a mellény? – kérdezte tőlem az ajtónál állva.
- Rajtam apa. – gúnyolódtam vele.
- Hátra, egy kettő-három. – két kommandós betörte az ajtót és megindultunk befele.
Ryan tőlem balra indult el, én pedig Ryantól jobbra. Egy kis helységben álltam, amikor hallottam, hogy Ryan rákiált egy gyanúsítottra: - Kezeket fel NYPD! – Az én figyelmem azonban a nekem háttal álló alak vonta el. Hátulról fekete volt kb. tőlem pár cm-rel magasabb.
- Kezeket fel! – kiáltottam rá, mire megfordult, és fegyverrel a kezében állt velem szemben.
- Dobja el a fegyvert, tegye tarkóra a kezét, és térdeljen le! – parancsoltam rá, de még mindig mozdulatlanul állt a fegyverét rám fogva.
- Nem megyek börtönbe! – kiáltotta el magát, és éreztem, hogy lőni fog. Lőtt is, viszont én is lőttem. Nem talált el engem a golyó, de a srácot a mellkasán megsebesítettem. Amikor észleltem, hogy elment belőle az élet, az egész világ forgott velem.
- Jól vagy? Nem esett bajod? – Ryant hallottam meg.
- Meghalt. – nyögtem ki. Még mindig nagyon szédültem.
- Ő volt az első igaz? – Ryan kérdésére bólintottam. – Muszáj volt megtenned, mert rád támadt. – vigasztalt.
- Tudom. – mondtam. Kimentem a friss levegőre. Már teljesen világos volt.
- Ang találtunk egy hullát, és szeretném, ha megnéznéd, mert nem mi lőttük le. – Joy jött utánam, akit Ryan követett. Szó nélkül fogtam magam, és a hullához indultam.
- Ebbe meg mi ütött? – Joy értetlenül állt.
- Lelőtt egy gyanúsítottat.
- Ez volt az első neki. – vágta le a dolgot Joy, és a hullához ment.
- Angel nézz rám. – Ryan megfogta a karom. – Nem tehettél mást. Jól vagy?
- Jól vagyok. Csak nem így akartam kezdeni a napom. Te jól vagy?
- Igen. De én is aludtam volna tovább. – mosolygott. Belül valójában rosszul éreztem magam… úgy éreztem, hogy én sem vagyok jobb, mint egy gyilkos.
- Mit tudsz a hulláról mondani? Nem tudtuk még azonosítani, csak az a biztos, hogy a Cordobal bandájába tartozik. – közölte Joy.
- Akkor ez az ügy most közös? – fordultam Ryan felé.
- Igen. – válaszolt.
- Az áldozatról annyit, hogy nem mi öltük meg, ugyanis nincs rajta lövésnyom, sőt még sérülést is alig látok.
- Miért kék az ajka? – mutatta Joy.
- Hipoxiát kapott. – mondtam, de mind a ketten értetlenül néztek rám, így jobbnak láttam, ha elmagyarázom: - Nem kapott oxigént, ez lehet mérgezés miatt, vagy fojtogatás miatt is, de az utóbbit kizárnám, mert nem látok rajta fojtogatásra utaló nyomokat. A rigor már beállt, kb. hat órája halott. Bevihetik a hullaszállítók. – magyaráztam.
- Angel menj a hullaházba, Carla és Eddie azonnal jönnek helyszínelni. – utasított John.
- Rendben van. – beültem a kocsiba levettem magamról a mellényt, és hátradobtam a hátsó ülésre, majd elhajtottam.
Távol a bűnözéstől, és a zajos várostól a Kennedy repülőtéren Juliett, és Adam várták, hogy sorra kerüljenek és a repülőre felszállva elinduljanak Franciaországba. - Szeretlek. – Juliett bújt oda Adamhez.
- És is szeretlek téged. – megcsókolta a lányt, majd sóhajtott.
- Félsz? – Juliett meglepődött.
- Dehogy is… de félek… Mi van, ha nem tetszem a szüleidnek?
- Már meséltem nekik rólad. Biztos, hogy tetszeni fogsz nekik. - mosolygott. – Ha meg nem akkor szakítok veled. – komolyan Adam szemébe nézett. Adam arcán aggodalom látszott meg. – Dehogy is… butuskám. Szeretlek, és anyáék nem dönthetik el, hogy kivel élek. – nevetett, akárcsak Adam.
Nagy nehezen sorra kerültek és miután odaadták a jegyeket felszálltak a repülőre, és maguk mögött hagyva a zajos New Yorkot, a szerelmesek paradicsomába-Párizsba vették az irányt.
A boncoláson ujjlenyomatot vettem az áldozattól, és elsősorban az azonosságát akartam kideríteni.
- Na, mit adsz nekem? – lépett be a terembe Joy utána pedig Ryan.
- Golyót, azt nem. – álltam fel a székről. – Vagyis olyat, nem ami a halálát okozta. Ezt viszont megvizsgáltam, egy korábbi lövöldözésből kerülhetett az áldozatba, és nem ment el vele orvoshoz, mert tudta, hogy a kórház egyből feljelentést tesz.
- Vagy nem volt biztosítása. – szólt közbe Ryan.
- Az is lehet. – helyeseltem. – Drogos volt. Nézzétek meg a karját, a vénái ripityára mentek, a vérét, DNS-ét, és az ujjlenyomatát még vizsgáltatom, valamint ezt a tetkót. – a jobb alkarján egy száznyolcas szám volt tetoválva. Joy egy ideig nézte, majd megszólalt.
- Ezt ismerem, ezek a száznyolcas fiúk.
- De honnan ismered? – értetlenkedtem Ryannel együtt.
- A drogosztályon dolgozok… valamint a húgom is meta függő volt. Volt már olyan eset, hogy egy ilyen tetkóval díszített pasinak tartozott. Azóta a húgom meghalt, ezek meg továbbra is életben vannak. – a szemében gyűlölet csillogott.
- Joy! Részvétem. – mondtam, majd Ryan is ugyanezt mondta.
- Elmegyek hozzájuk, és megmutatom nekik az áldozat képét, hátha ismerik, de szerintem nem beszélnek. – közölte.
- Jó, de hogy kerül kapcsolatba a Cordobal banda a száznyolcas fiúkkal? – értetlenkedtem.
- Gondolom, hogy egy üzlet miatt ment oda. – válaszolt, - De nem fűzök hozzá sok reményt.
- Egy próbát megér. –biztattam. Joy kiment a teremből, és Ryan telefonja megszólalt…
A reggeli bevetés helyén Eddie, és Carla dolgoztak.
- Nézd csak… azt hiszem ez itt egy felügyelőtiszt neve. – Eddie egy kis kártyát vett fel a földről. – Hívom Ryant. – amíg Eddie telefonált Carla a háttérben szöszmötölt, és miután lerakta a telefont hozzá fordulva ezt mondta:
- Elég sok drogot találtam itt az áldozat melletti dobozban, külön zacskóban vannak, és szerintem más az összetételük is… bent majd megnézzük. – azzal berakta egy bizonyíték zacskóba, és gondosan lezárva a táskába helyezte.
Eddie hírtelen egy betört ablakot vett észre.
- Carla gyere ide légy szíves! Nézd meg ez az ablak betört, és kint látok egy lábnyomot.
- Jó megfigyelő vagy. – mosolygott kedvesére Carla, majd kiment az ablakhoz, és még egy cigaretta csikket is talált.
Miután a bizonyítékokat gondosan beszállították nekiláttak a vizsgálódásnak.
- Ki volt az? – kíváncsiskodtam, miután Ryan letette a telefont.
- Eddie volt az, és megtalálták a helyszínen az áldozat felügyelőtisztjének a névjegyét. Megyek, felkeresem a tisztet, ők meg behozzák a bizonyítékokat. – felelt.
Ryan távozása után összezártam a hullát, és felmentem a laborba Carláékhoz.
- Sziasztok hogy álltok? – kérdeztem, ahogy beléptem.
- Hello, kezdem én. – mosolygott Eddie.
- Állj! Juliett, és Adam? – meglepődtem, mert egyikük sem volt még bent.
- Szabadságot vettek ki. Juliett elvitte Adamet Franciaországba, a szüleinek bemutatni. – tájékoztatott John.
- Ohh… értem. – mosolyogtam.
- Ha itt végeztél gyere be légy szíves az irodámba. – biccentettem, majd kiment, és Eddie felé fordulva jeleztem, hogy kezdjen neki a mondókájának.
- Még nem tudok neked sok mindent mondani, de egy biztos, hogy sok fajta drogot találtunk nála… egyelőre az elemzés az folyik, és majd szólok, ha készen lesz. – Carlára szegődött mindkettőnk figyelme.
- Ja, igen… hát eddig nekem sincs eredményem. De szólok neked, ahogy lesz valami eredmény.
- Ok, majd hívjatok, ha van valami. – kifordultam a szobából, és John felé vettem az irányt.
- Szia, zárd be az ajtót! – kért meg. Engedelmeskedtem, majd a szemben lévő székre ültem. – Ugye tudsz már arról, hogy kiszabadult Osborn?
- Igen… Ryan elmesélt mindent. Nem tudsz, valamit mikor fogják újra tárgyalni az ügyét? – érdeklődtem, de nem számítottam semmi bíztatóra.
- Valószínűleg egy év múlva. Odekrek bíró nagyon jó volt a szakmájában, és hozzá az olyan ügyek kerültek, mint például a tied. – válaszolt.
- Remek. – örvendeztem.
- Azért jól vagy?
- Ja persze… most Ryannál lakom, egész jól elvagyunk. Viszont most mennem kell. – ugyanis a telefonom csörrent meg.
- Rendben van, szia. – köszönt, és ahogy kimentem felvettem a telefont.
- Szia Joy vagyok, beszéltem a srácokkal, nem lehetne előrehozni a randit?
- Hello! De most éppen ráérek. Hol találkozzunk?
- Van az 55-ös központtal szemben egy kis büfé… gyere ide, én itt várok rád. – válaszolt.
- Jó rendben egy húsz perc múlva ott vagyok. Szia. – búcsúztam, és leraktam a telefont.
Joyban mindig is azt szerettem, hogy rugalmas volt, és nagyon talpraesett nő létére. Hosszú haját vagy kiengedte, vagy úgy felkötötte, hogy szinte meg sem látszott, hogy hosszú fekete haja van. Csinos volt szerintem, de ezt soha nem beszéltük meg… mindig is távolságtartó egyéniség volt, velem mégis kivételt tett. A kihallgatásokon előjött belőle az ördög, és ő volt a rossz zsaru szerepében is. Pennsylvaniában, amíg mellette dolgoztam a körzetében mindenki ismerte, és csak Millernek nevezték. Soha nem félt semmitől sem, és egyszer sem adta fel.
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése