Ryan segítségével sikeresen találtam egy lakást, Manhattanben, a központtól egy fél órára gyalog, kocsival, csúcsidőben akár több órára is.
A legfontosabb szempont az volt számomra, hogy elektronikus zár legyen az ajtón. A többi már szinte apróságnak számított. Ez a lakás egyáltalán nem olyan volt, mint az előző. Ha beléptünk az ajtón, akkor egyenesen a konyhában találtuk magunkat. 
Jobb oldalra volt egy főzősarok, és ezzel szemben a pult, mellette pedig az asztal, négy székkel.
A konyhából balra nyílt a hálószoba ahol az ággyal
szemben volt a tv, 
mellette az íróasztal, azon a laptopom, és egy lámpa.
A hálószobából természetesen nem hiányzott az erkély mint kiegészítő. A látvány itt is gyönyörű volt, de szokatlan. A hálószobából jobbra nyílt a fürdőszoba.
Itt a szokásos dolgok voltak, ami szükséges a tisztasághoz.
Az első éjszakámat viszonylag nyugodtan töltöttem. Éjfél körül aludhattam el, de nem tudtam sokat aludni, a szokatlan hely miatt, és mert hajnali négykor helyszínre kellett kimennem. Az igazat megvallva egyáltalán nem bántam meg, és nem is voltam fáradt. Egy sötét pólót, és egy sötét farmert vettem fel egy sötét cipővel.
A helyszínre kiérve Ryan kocsiját megismertem, és még ki sem szálltam a kocsiból már közeledett felém. Kivettem a kocsiból a felszerelésem, és elindultam felé.
- Jó reggelt, hogy érzed magad? – kérdezte, és valahogy sejtettem, hogy ez lesz az első kérdése.
- Neked is. Jól vagyok. – szögeztem le, és a túloldalon lévő kocsikhoz pillantva kérdeztem: - Vámos barátaink mit keresnek itt? – a zöld vám-és pénzügyőrség feliratú kocsira mutattam.
- Gyere, és meglátod. – egy raktárba mentünk, amikor beértünk egy hulla feküdt a földön férfi volt. Még mindig nem értettem a vámosok jelenlétének okát.
- Egy sörétessel lőtték le.
– nem volt nehéz, mert akkora luk volt a hasán, hogy feltűnt volna még egy köznapi embernek is. – Mit keresnek...- kezdtem el a faggatózást, de ahogy lepillantottam a földre megértettem. Egy teás termoszban voltak belerakva kis ampullák, 
de nem jöttem rá, hogy mi lehet az ampullákban, ezért kérdően néztem fel. Ryan mellett már egy magas, tagbaszakadt férfi is megjelent, gondoltam ő volt a vámosok vezetője.
- Jó reggelt a nevem Janson Wero. A vámosok vezetője vagyok, amit most maga néz nem más mint egy teás termoszba rejtett teljesítményfokozó folyékony szer. – magyarázta.
- Jó reggelt, Dr. Driscroll. Oh és ezt így csempészik? – érdeklődtem.
- Igen ez a módja az effajta termékeknek a forgalomba hozása. Már rengeteg ilyen esettel találkoztunk. A bizonyítékokkal kapcsolatban... Nem fogjuk őket elvinni a nyomozás sikere érdekében, de szeretném megkérni magukat...- komoly tekintettel nézett rám, majd Ryanre. – Miután befejezték a nyomozást szolgáltassák vissza a hivatalomnak, és a többivel majd mi foglalkozunk. Most egyelőre azt szeretném, megkérni, hadd készítsenek az embereim néhány képet és hadd vegyenek mintát az anyagból.- meglepően kedves volt.
- Természetesen együtt működünk és mindenben a segítségükre állunk. – válaszolt Ryan. Janson intett két emberének, és azok a bevett szokás szerint készítettek néhány képet, majd kinyitottak egy ampullát, egy vattával mintát vettek belőle, és visszatették a helyére.
- Nos, nagyon szépen köszönjük a segítséget, majd jelentkezünk. – kezet fogott Ryannel, és fejet bólintott, majd elmentek.
- Szerintem kedves volt. – a hullához léptem.
- Az, mert voltak nézeteltéréseink egy korábbi ügyben. – titokzatos hangot ütött meg.
- Nem nagydolog, csak volt egy hasonló ügy, még amikor nem itt dolgoztál, és ügye ők jelentek meg, követelték, hogy hadd kapják meg a helyszínről a nyomokat, de ugye ez nem lehetséges. A dolgot végül John oldotta meg. – foglalta össze tömören.
- Aha, értem.
- De most te mesélsz. – vigyorgott.
- Nem sokat tudok azon kívül, amit te is látsz. A seb szélén nincs pörkölődés, tehát nem közeli a lövés. Nem tudjuk ki? – kérdeztem.
- Nem voltak nála iratok,.- válaszolt. Ryannel még szétnéztünk a helyszínen hátha találunk valamit.
A reggeli műszak már beindult, amikor még Angelék a raktárnál helyszíneltek. Juliett és Adam a főbejáratnál tartottak, amikor valaki megállította Juliettet, és mivel Adam egy percre sem hagyta el ő is megállt. Juliett hirtelen lefehéredett, remegett a lába, és ijedten nézett, az előttük álló magas, barna hajú, férfira.
- Kicsim, mi a baj? – Adam Juliett arcán csodálkozott, egyszer látta még így a lányt, a múltkor az öltözőben. Juliett egy szót nem tudott kinyögni, így az előttük álló férfi szólalt meg, akit Adam addig észre sem vett.
- Juliett...beszélhetnénk? – félénk hangon beszélt.
- Te ismered ezt? – Adam nagyon csodálkozott.
- Te? Hogy kerülsz ide? Mi akarsz? – Juliettből a kérdések sikítozásként hallatszottak.
- Beszélni szeretnék veled. – a férfi még mindig félénk volt, látván, hogy Adam és Juliett együtt vannak.
- Oh, Adam ő itt Mike Cooper, volt nagyon jó barátom. – a "volt" szót Juliett nagyon erősen mondta ki. – Mike ő itt Adam Geller.
- Hello. – Mike köszönt, de Adam még mindig szinte észere sem vette, a levegőben érezni lehetett, hogy féltékeny, de azért fejet bólintott. – Szeretnék négyszemközt beszélni veled.- ismételte.
- Adam menj, előre mindjárt megyek utánad. – egyáltalán nem tetszett Adamnek, de engedelmeskedett, és bement.
- Que veux tu? – ideges volt.
- Tudod, hogy franciául egy szót sem értek. Mit jelent ez? – értetlenkedett.
- Ajj, Adam az legalább tud franciául, hogy mit jelent ez? Ezt inkább nekem kéne megkérdeznem nem gondolod? – szemrehányóan beszélt, és könnyes lett a szeme.
- Sajnálom. – nyögte ki a fiú.
- Tessék? Egy reggel arra ébredtem fel, hogy nem vagy mellettem, de este még ott voltál. Egy árva papírcetlit nem hagytál, és most csak egy sajnálomot tudsz kinyögni? – hitetlenkedett. – Ismered azt hogy telefon? Ha tudnád, hogy hányszor hívtalak, és arról van fogalmad, hogy milyen állapotban voltam miattad? Meg sem kéne, hogy ismerjelek. Erre te ideállítasz nekem két évvel az után, hogy szó nélkül, és most értsd szó szerint a szó nélkül, otthagytál. Mégis mit hittél? Majd az öledbe ugrok, és elfelejtünk mindent? Nem ez nekem nem fog menni. Bocs, de most mennem kell dolgozni. – elindult, de visszafogta a karjánál Mike.
- Juliett hallgass meg, kérlek. Ha búcsúzom még nagyobb fájdalmat okozok, és tudom, hogy nagy hibát vétettem, bocsáss meg.
- Azzal, hogy nem búcsúztál, elvetted az összes önbizalmam, mindent, amit magamról gondoltam, szerinted kiben keresetem a hibát? Majdnem nem engedtek át a pszichológiai teszten, majdnem elvesztettem az állásom, és csak egy bocsánat? Eressz el. – kitépte a kezét.
- Muszáj volt elmennem, mert egy állást ajánlottak fel, Londonban, nem hagyhattam volna ott. Életem nagy lehetősége volt, hogy befussak, mint híres újságíró.
- Ez nem elég indok a tettedre. Ha tálán elmondtad volna, akkor megérteném, és tartottuk volna a kapcsolatot, és ha visszajöttél volna, akkor ott folytattuk volna ahol abbahagytuk, de nem te elhagytál. Szerinted nem tartottam volna ki melletted? – sírt.
- Nézd, sajnálom, és legszívesebben elásnám magam. De ami megtörtént, azt nem lehet nem megtörténtté tenni. Azért jöttem most ide, hogy elmondjam, hogy szeretlek, és hogy kezdjünk mindent újra.
- Sajnálom. – Juliett otthagyta és Mike némán bámult maga elé.
A helyszínelést magam csináltam, de Ryan mindvégig a nyakamon lógott, amit nem bántam.
- Mire gondolsz? – kérdezte, a földön egy női tűsarkú nyomát láttam meg.
- Arra, ha nő a tettes, akkor hatalmas zúzódás van a vállán, mert egy sörétes olyat üt vissza, hogy egy jó két hónapig megmarad a nyoma.
- Ez megkönnyíti a keresést. – bátorított. – Találtál valamit?
- Hát nem sok mindent. A teás termoszokon kívül nem sok van itt, ami meg van, nem hozható összefüggésbe. Megyek boncolásra. – búcsúztam.
- Szia, majd bent találkozunk. – mondta, majd a kocsival a boncterembe igyekeztem. Természetesen dugóba kerültem, de még Ryan érkezése előtt végeztem.
- Na hogy állsz? – lépett be Ryan mosolyogva.
- Hát nem valami sikeres a boncolás, de azért van itt egy két érdekesség.
- Valóban? – felkeltettem az érdeklődését.
- Szóval a lábán női fanszőrt találtam, és a legjobb, hogy van hagyma is tehát van DNS.
- Mielőtt megölték szexelt?
- Vagy közben. – válaszoltam. – Aztán itt van a keze. Nézd meg. – Ryan megfogta a férfi kezét, és a körmét figyelte.
- Ez valami barna anyag. Mi ez?
- Csodálkozni fogsz, de ez női alapozó. Méghozzá Dianne Brill.
- Honnan tudod?
- Nő vagyok. – dicsekedtem. –Ez olyan, mint nálatok a kocsik, vagy a sport iránt való érdeklődés. Nem nagyon érteném, ha a tegnapi kosármeccsről kezdenél el mesélni.
- Aha. – megértően rázta a fejét.
- Nos, itt vége is a boncolásnak. A golyót már a ballisztikára küldtem. Te találtál valamit?
- Képzeld el igen. A vámosok szerint ezt a szert az utcákon árulják, így a nyomozóirodán kérdezősködtem, hogy nem ismer valamelyik járőr vagy bárki az utcáról ilyen forgalmazót. És kaptam egy helyet. Mit szólsz, velem tartasz?
- Miért is ne. – belementem. Nem tudom, hogy miért vagy, hogy de jobb lett a kedvem, mint volt, lehet, csak azért mert odakint is tavaszias idő volt, ami rám jó hatással volt, vagy csak Ryan miatt. Mindenesetre megérkeztünk Bronxba egy sikátorhoz. Egy fekete fiatalabb srác állt ott.
- Szia, mit árulsz? – Ryan direkt nem mutatta meg a jelvényt, így én sem.
- Nézze meg uram milyen szép óráim vannak, esetleg a barátnőjének egy Qartz órát, és magának is van, nagyon jól összeillenek, kössék össze magukat ezekkel az órákkal.
- Oh, köszönjük, de már összeköt bennünket valami. – Ryan és én egyszerre megmutattuk a jelvényünket. A srác persze egyből fel akarta venni a nyúlcipőt, de elé álltam.
- Hova hova? Nem akarsz egy kicsit beszélgetni?
- A fenébe.
- Bizony a fenébe. Na, szóval, mit is árulsz te? – tette fel újra a kérdést Ryan.
- Órákat, de ezek eredetiek, mit akarnak? Semmit nem csináltam. – védekezett.
- Szerintem nem hall jól a zaj miatt, mit szólnál, ha bevinnénk a kihallgatószobába ott csend van. – ajánlottam fel.
- Nem is olyan rossz ötlet. Jössz, vagy vigyünk? – fordult Ryan a kölyökhöz.
- Jó oké, tessék, ez kell igaz? - A zsebéből előhúzott kb. 10 ampullát, ugyanolyat, amit a helyszínen is találtunk.
- Igazából, az, hogy honnan szerezted? – faggatta Ryan.
- Azt nem mondhatom meg ember, megölnek. – rázta a fejét.
- Na, ez már nem szép válasz. De mondok én valamit, ha nem mondasz egy nevet, vagy címet akkor sajnos be kell, vigyünk, és számításaim szerint ott lesznek az utca nagyjai, akiket nem régen vettünk őrizetbe. Tegyük fel, hogy nem mondasz semmit, habár nem ajánlanám. Mi van, ha egy beszélgetés során a tesók elkapnak egy olyan kis mondatot, hogy: Bronxban Kevin köpött? Akkor is bajba kerülsz nemde? – magyarázta.
- Jó. Monti Daner. – nyögte ki.
- Ismered? – felmutattam neki az áldozat képét.
- Igen ő az Monti.
- Volt társa, vagy akivel rivalizálhatott? – kérdeztem.
- Mi vagyok én szívem, tudakozó? – vágott vissza.
- Hello, nem kötekedünk, mert bajok lesznek. – szólt rá Ryan.
- Nem nem ismerek senkit, egy maga fajta bige volt vele néha napján. Jó nő volt. – végignézett rajtam, amitől majd nem elájultam.
- Na, jó akkor most szépen ideadod az anyagot, és akkor még kegyes is voltam.
- Oh, ne már nyomozó, egy hónapig nem lesz cuccom.
- Nem érdekel, ide vele. – cammogva átadta, majd a kocsihoz mentünk.
- Jól vagy? – valahogy tudtam, hogy ez lesz, amit először mondani fog Ryan.
- Jól minden oké. – válaszoltam a legtermészetesebben de nem volt így. Igen is eszembe jutott. Képtelen voltam kimondani a nevét, még magamban is nemhogy szóban . Az furcsa érzés a mellkasomban megint felerősödött, ami az utóbbi napokban már már az életem részévé vállt. Az út további részét csendben töltöttük, bűntudatom is volt, hogy nem beszélek Ryannel, de féltem, hogy áttérünk rá, és azt nem akartam.
- Megyek, körbekérdezek a többieknél, hátha valaki jobban ismeri ezt a Montit. – szállt ki a kocsiból Ryan.
Akkor én a laborban leszek, megnézem a női DNS-t- válaszoltam. Ryan intett, és már el is tűnt két járőr társaságában, csak annyit értettem, hogy valami meccsről beszéltek. Bementem hát a laborba, és ott a női fanszőrt a gépbe tettem, és vártam türelmesen. Sok időbe telt amíg
- kiszedte a DNS-t a gép, és ezután jött a dolog érdekes része, amikor a tulajdonost kell megtalálni.
- Szia, mit csinálsz? – kérdezte Juliett. Nem volt valami jó állapotban.
- Szia, DNS-t keresek. Valami baj van? – nem álltam meg.
- Mindegy hosszú a történet. Segíthetek valamiben?
- Tulajdonképpen nem tudsz, mert az az egy DNS van a kezemben, néhány teljesítményfokozó ampulla, és egy márkás alapozó. És én neked?
- Sziasztok, mindenkinek. – Carla lépett be, az arcáról a boldogság, és a szerelem sugárzott.
- Szia, Eddienél aludtál, vagy ő nálad? – faggatta Juliett, habár nem olyan kedvvel, ahogy egyébként tette volna azt.
- Honnan veszed? – értetlenkedett. Juliett rám nézett, vettem a lapot és meg magyaráztam.
- Carla ha Eddievel töltöd az éjszakát, az meglátszik rajtad. – egyszerűen fogalmaztam.
- Ja aha, biztos, ezt még nem vettem észre. De mi a baj Juli? – most már ő is észrevette.
- Azt mondta nekem, hogy hosszú. – árulkodtam.
- Na, gyere és mondd el. – megfogta a kezét, és vezetni kezdte a társalgó felé. A géphez fordultam, gondoltam, nem tartozik rám.
- Te is. – fordult vissza Carla, így velük tartottam. Leültünk négy székre, és vártuk, hogy Juliett megszólaljon.
- Aj, ez olyan nehéz. Na, jó, az a lényeg, te már ismered Miket. – mutatott Carlára. – A volt pasim, aki szó nélkül ott hagyott egyik napról a másikra. A következményeket nem akarom most ecsetelni, szerintem te is tudod, mivel jár egy ilyen.
- Saját tapasztaltból. – helyeseltem.
- Tehát a lényeg, hogy ma reggel Adammel jöttünk befele a központba, és kit látok a bejárat előtt? Mikeot. Azt hittem rosszul leszek.
- Micsoda? Az a szemét idejött? – hüledezett Carla. – És nem húztál be neki?
- De tényleg, most mit akart? Nehogy azt mondd, hogy visszakérezkedik hozzád. – kérdeztem.
- Épp ez az, hogy nem tudom, csajok összekavarodtam. – sírt.
- Jól van, nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Mike elmegy, és Adammel maradsz. – vigasztaltuk.
- De hát éppen ez a baj. Nem tudom, mit akarok. Most hogy megjelent Mike, úgy érzem, mintha meg sem történt volna az, hogy otthagyott, és minden úgy lenne mint régen. Ugyanakkor ott van Adam, akivel kifejezetten jól érzem magam, sőt... képzeljétek el a múltkor képes volt miattam bent maradni egy órával tovább, hogy együtt menjünk haza, ez akkor volt amikor Angelt...- itt megállt nem folytatta. Némán néztem mindkét lányra, és rájöttem, hogy a velem történt dolog majdnem kicsúszott a száján. – Pardon... sajnálom, én nem akartam... – kért elnézést.
- Mindegy, folytasd, kérlek. – el akartam kerülni, hogy ide jussunk.
- Hmm... Megrázták a történtek, és együtt mentünk haza. Olyan kedves hozzám, és érzek iránta valamit, de amit iránta érzek, és Mike iránt éreztem, az nem egyforma. Nem akarok játszani vele.
- Beszélj vele. Most nem mondhatjuk azt, amit mi szeretnénk, hogy maradj Adammel, mert odaadó, ha te Mikeot választod. Kérj időt a Adamtől, és gondold át a dolgot. – tanácsolta Carla.
- Szerintem is ez lenne a legjobb megoldás, és Juliett, tudod, ha kellünk mi mindig itt vagyunk. – osztottam Carla véleményét.
- Merci lányok. – átöleltük, majd kiment.
- Szerinted? Adam vagy Mike? – fordultam Carlához.
- Juliett okos és erős lány, megoldja, meglátod. – mosolygott. – Uff nekem most mennem kell. Eddie, hé. – a folyosóra szaladt, és csevegni kezdtek. Visszamentem a laborba a DNS adatbázist megnéztem, és egy egyezés felirat villogott a képernyőn. Rákattintottam, majd egy adatlap jelent meg.
- Szia, egy elég durva dolgot derítettem ki. Felkészültél? – Ryan jelent meg a hátam mögött.
- Ennél felkészültebb már nem is lehetnék. – mosolygásra törekedtem.
- Na tehát... akik ezt az anyagot árulják, nem csak árulásra használják, hanem most figyelj férfiak futtatására is.
- Micsoda?- teljesen ledöbbentem.
- Igen, ezt a szert adják a fiuknak, akik kénytelenek szedni, majd küldik őket a kuncsaftokhoz.
- Jesszus. – szinte sikítottam, számomra ez nagyon nagyon új volt.
- Ez új igaz?
- Nagyon. – hevesen bólogattam.
- Látom találtál valamit. – az ujja hegyével a billentyűre mutatott.
- Igen. – nyeltem egyet.- Ez a szőrszál DNS-e a tulajdonos pedig Michaela Pasta. Szerintem ő volt Montival mielőtt megölték. – magyaráztam.
- Beszélünk vele? – az ajtót felé intett, én pedig engedelmesen elindultam. Michaelát a lakásán kerestük először.
- Csókolom. Anya nincs itthon és azt mondta, hogy nem nyithatok ajtót az idegeneknek. – egy körülbelül öt éves fiúcska jelent meg az ajtóban. Alig érte el az ajtót, barna haja, és kék szeme volt, nagyon aranyos volt első benyomásra.
- Szia. Nem tudod, hogy hol van az anyukád? – megpróbáltam kedves lenni hozzá, így hátha beszél, be vállt.
- De ott dolgozik, ahol nagyon sok fény van. De ő egy sötét helyen van, a barátaival. Egy nagy piros tábla alatt szoktunk bemenni.
- Értem, és mondd csak magadban vagy itthon? – kérdezte Ryan, gyengéd hangon.
- Igen, de mindig egyedül vagyok, mert anya sokat dolgozik, és apa meg katona, külföldön van. – dicsekedett, és a szemében látszott, hogy büszke az édesapjára, viszont Ryannel együtt nem ezt sejtettük.
- Jól van, menj vissza most a házba, köszönjük az információt. – búcsúztunk.
- Csókolom. – becsukta az ajtót, mi pedig a kocsiba ültünk.
- Szerinted hol lehet? – gondolkoztam, mert nem tudtam a választ.
- Nem tudom, de most kihívom a gyerek védelmiseket. – elővette a telefont, és telefonált, amíg én azon törtem a fejem, hogy hol is lehet az a sok fény, amikor beugrott.
- Megvan Ryan. – kiáltottam fel, ahogy letette a telefont.
- És megosztod velem is hogy én is örüljek. – elindította a kocsit.
- A Times Sqare. Gondolj bele, sok fény. A Times Sqaren éjjel az összes reklámtábla világít, és gondolom, az egyik piros színben pompázik, alatta pedig ott van a rejtekhelyük. – magyaráztam.
- Tudom is hogy melyik. – mosolygott, majd a kocsi rádióján kért erősítést a megadott címre. Mire odaértünk már ott állt egy kommandós kocsi, és egy vámos kocsi is, habár fogalmam sem volt, hogy hogy kerültek oda.
- Na, jól van, megvan mindenki. Angel neked nem muszáj bejönnöd. – figyelmeztetett, és egyből értettem a célzást.
- Jól vagyok semmi baj, bemegyek. – mondtam, és már fel is törték a zárat.
- Kezeket fel NYPD. – kiáltottak. Az egész raktár egy nagy helyiségből állt. Az egyik felében a főnökök beszélgettek, és cigiztek, a másik felében pedig férfiak voltak, akik között fiatal srácok is voltak. Ryan az emberekkel letartóztatta az összes embert, a fiuknak pedig mentőt hívtunk.
- Tessék, ő hozzád tartozik. – elém hozta megbilincselt kézzel Michaelát.
- Mit akar tőlem?
- Hölgyem, maga ölte meg Montit igaz? Az üzlet miatt? – rákérdeztem, mert tudtam az igazat.
- Az a rohadék szemét azt mondta, ha lefekszem vele, akkor nem dob ki az üzletből, erre másnap bejelenti, hogy vége. Van egy fiam, mégis hogy neveljem fel?
- Belegondolt abba, hogy azok a szülők, akiktől elvették a fiukatmit érezhetnek? Hiszen magának is van gyereke. – kiabáltam vele. Közben megláttam a zúzódást a vállán, és már tudtam, hogy ő a tettes.
- Mellesleg közlöm magával, hogy ezzel a tettel, és azzal, hogy a fiát magára hagyta otthon, soha többé nem fogja látni. Annak a gyereknek össze vissza hazudozott. Az apja mivel foglalkozik? Nem katona igaz? – Ryanből is kitört a faggathatnék.
- Ne a fiamat ne...- kiabált, ahogyan elvezették a járőr kollegák.
- Na, jó most mennem kell, mert még lesz egy pár papírmunkám. – búcsúztam Ryantől.
- Éjszakás vagy? – kérdezett.
- Nem, de bent maradok, elvégzem a dolgomat, mire ezekkel végzünk. – a bűnözőkre mutattam, akiket most hoztak kifele a raktárból, és ami azt illet volt közöttük egy két ember, aki nem volt józan állapotban.
- Én éjszakás vagyok, szóval akkor még ma találkozunk. – mosolyogva intett, ahogy a kocsival elindultam.
A központ előtt Juliett toporgott, Adamet várta.
- Szia, már azt hittem nem jössz.
- Szia, itt vagyok.- Adam meg akarta csókolni, de Juliett elhajolt.
- Adam szeretnék neked valamit mondani, és kérni. – lehajtotta a fejét, és egy padra leültek. Adam ábrázata félelmet mutatott.
- Ma reggel itt volt Mike. Ő a volt barátom.
- Miatta voltál úgy ki igaz? Emlékszem rá, milyen rossz állapotban voltál, csak nem mondtad el mi a baj, én meg nem erőltettem. – leszegezte a fejét.
- Igen, de most kettőnkről van szó. Az a helyzet, hogy most ajj... Mivel visszajött, egy kicsit összekavarodtam. Szeretnék egy kis időt kérni, hogy átgondoljam a helyzetet.
- Szóval szakítani akarsz velem, és visszamenni hozzá? – rájött a dologra.
- Adam kérlek, értsd meg. Nem tudom, mi van velem. – mentegetőzött.
- Jó figyelj, ha valami értelmes válasszal elő tudsz állni, megtalálsz. Juliett otthagyott téged, és nagyon rossz állapotban voltál. Erre most visszamennél hozzá?
- Sajnálom. – nem sokat ért a bocsánatkérés.
- Én is. – Adam szó nélkül magára hagyta Juliettet, aki magányosan gondokkal tele, de hazaindult.
A központból Carla igyekezett hazafele a műszakból, úgy beszélték meg Eddievel, hogy a parkolóban találkoznak, és együtt töltik ezt az éjszakát is.
- Hello. Megérkeztél? – Eddie a kocsinál állt és a kocsikulcsot piszkálta.
- Hát nem is késtem olyan sokat. – az órájára tekintett.
- Hát végül is, nem úgy volt megbeszélve, hogy negyed tízkor találkozunk és most háromnegyed tíz van. – korholta le.
- Ígérem, hogy jóvá fogom tenni. – Carla szenvedélyesen megcsókolta Eddiet, majd beültek a kocsiba és elhajtottak. A kocsiban váratlanul Eddie telefonja megcsörrent.
- Eddie Messer. – szólt bele. Carla semmit nem hallott, de Eddie igen.
- Szia. Ismersz. Nagyon nagyon szeretlek te vagy az én hősöm. Vágyom rád. – egy női hang beszélt de Eddie nem ismette fel, így letette a telefont.
- Ki volt az?- Carla gyanút fogott.
- Nem tudom téves lehetett, mert nem szólt bele senki sem. –válaszolt. – És mit eszünk? – terelt.
- Hát én inkább veled lennék, minthogy egyek, de jó legyen, együnk. – Carla örömmel válaszolt így, de nem hagyta nyugodni ez a telefon dolog, mert már a múltkor is hívták Eddiet, és nem monda el ki az.
A legfontosabb szempont az volt számomra, hogy elektronikus zár legyen az ajtón. A többi már szinte apróságnak számított. Ez a lakás egyáltalán nem olyan volt, mint az előző. Ha beléptünk az ajtón, akkor egyenesen a konyhában találtuk magunkat. Jobb oldalra volt egy főzősarok, és ezzel szemben a pult, mellette pedig az asztal, négy székkel. A konyhából balra nyílt a hálószoba ahol az ággyal szemben volt a tv, mellette az íróasztal, azon a laptopom, és egy lámpa. A hálószobából természetesen nem hiányzott az erkély mint kiegészítő. A látvány itt is gyönyörű volt, de szokatlan. A hálószobából jobbra nyílt a fürdőszoba. Itt a szokásos dolgok voltak, ami szükséges a tisztasághoz.Az első éjszakámat viszonylag nyugodtan töltöttem. Éjfél körül aludhattam el, de nem tudtam sokat aludni, a szokatlan hely miatt, és mert hajnali négykor helyszínre kellett kimennem. Az igazat megvallva egyáltalán nem bántam meg, és nem is voltam fáradt. Egy sötét pólót, és egy sötét farmert vettem fel egy sötét cipővel.
A helyszínre kiérve Ryan kocsiját megismertem, és még ki sem szálltam a kocsiból már közeledett felém. Kivettem a kocsiból a felszerelésem, és elindultam felé.
- Jó reggelt, hogy érzed magad? – kérdezte, és valahogy sejtettem, hogy ez lesz az első kérdése.
- Neked is. Jól vagyok. – szögeztem le, és a túloldalon lévő kocsikhoz pillantva kérdeztem: - Vámos barátaink mit keresnek itt? – a zöld vám-és pénzügyőrség feliratú kocsira mutattam.
- Gyere, és meglátod. – egy raktárba mentünk, amikor beértünk egy hulla feküdt a földön férfi volt. Még mindig nem értettem a vámosok jelenlétének okát.
- Egy sörétessel lőtték le.
– nem volt nehéz, mert akkora luk volt a hasán, hogy feltűnt volna még egy köznapi embernek is. – Mit keresnek...- kezdtem el a faggatózást, de ahogy lepillantottam a földre megértettem. Egy teás termoszban voltak belerakva kis ampullák, de nem jöttem rá, hogy mi lehet az ampullákban, ezért kérdően néztem fel. Ryan mellett már egy magas, tagbaszakadt férfi is megjelent, gondoltam ő volt a vámosok vezetője.- Jó reggelt a nevem Janson Wero. A vámosok vezetője vagyok, amit most maga néz nem más mint egy teás termoszba rejtett teljesítményfokozó folyékony szer. – magyarázta.
- Jó reggelt, Dr. Driscroll. Oh és ezt így csempészik? – érdeklődtem.
- Igen ez a módja az effajta termékeknek a forgalomba hozása. Már rengeteg ilyen esettel találkoztunk. A bizonyítékokkal kapcsolatban... Nem fogjuk őket elvinni a nyomozás sikere érdekében, de szeretném megkérni magukat...- komoly tekintettel nézett rám, majd Ryanre. – Miután befejezték a nyomozást szolgáltassák vissza a hivatalomnak, és a többivel majd mi foglalkozunk. Most egyelőre azt szeretném, megkérni, hadd készítsenek az embereim néhány képet és hadd vegyenek mintát az anyagból.- meglepően kedves volt.
- Természetesen együtt működünk és mindenben a segítségükre állunk. – válaszolt Ryan. Janson intett két emberének, és azok a bevett szokás szerint készítettek néhány képet, majd kinyitottak egy ampullát, egy vattával mintát vettek belőle, és visszatették a helyére.
- Nos, nagyon szépen köszönjük a segítséget, majd jelentkezünk. – kezet fogott Ryannel, és fejet bólintott, majd elmentek.
- Szerintem kedves volt. – a hullához léptem.
- Az, mert voltak nézeteltéréseink egy korábbi ügyben. – titokzatos hangot ütött meg.
- Nem nagydolog, csak volt egy hasonló ügy, még amikor nem itt dolgoztál, és ügye ők jelentek meg, követelték, hogy hadd kapják meg a helyszínről a nyomokat, de ugye ez nem lehetséges. A dolgot végül John oldotta meg. – foglalta össze tömören.
- Aha, értem.
- De most te mesélsz. – vigyorgott.
- Nem sokat tudok azon kívül, amit te is látsz. A seb szélén nincs pörkölődés, tehát nem közeli a lövés. Nem tudjuk ki? – kérdeztem.
- Nem voltak nála iratok,.- válaszolt. Ryannel még szétnéztünk a helyszínen hátha találunk valamit.
A reggeli műszak már beindult, amikor még Angelék a raktárnál helyszíneltek. Juliett és Adam a főbejáratnál tartottak, amikor valaki megállította Juliettet, és mivel Adam egy percre sem hagyta el ő is megállt. Juliett hirtelen lefehéredett, remegett a lába, és ijedten nézett, az előttük álló magas, barna hajú, férfira.
- Kicsim, mi a baj? – Adam Juliett arcán csodálkozott, egyszer látta még így a lányt, a múltkor az öltözőben. Juliett egy szót nem tudott kinyögni, így az előttük álló férfi szólalt meg, akit Adam addig észre sem vett.
- Juliett...beszélhetnénk? – félénk hangon beszélt.
- Te ismered ezt? – Adam nagyon csodálkozott.
- Te? Hogy kerülsz ide? Mi akarsz? – Juliettből a kérdések sikítozásként hallatszottak.
- Beszélni szeretnék veled. – a férfi még mindig félénk volt, látván, hogy Adam és Juliett együtt vannak.
- Oh, Adam ő itt Mike Cooper, volt nagyon jó barátom. – a "volt" szót Juliett nagyon erősen mondta ki. – Mike ő itt Adam Geller.
- Hello. – Mike köszönt, de Adam még mindig szinte észere sem vette, a levegőben érezni lehetett, hogy féltékeny, de azért fejet bólintott. – Szeretnék négyszemközt beszélni veled.- ismételte.
- Adam menj, előre mindjárt megyek utánad. – egyáltalán nem tetszett Adamnek, de engedelmeskedett, és bement.
- Que veux tu? – ideges volt.
- Tudod, hogy franciául egy szót sem értek. Mit jelent ez? – értetlenkedett.
- Ajj, Adam az legalább tud franciául, hogy mit jelent ez? Ezt inkább nekem kéne megkérdeznem nem gondolod? – szemrehányóan beszélt, és könnyes lett a szeme.
- Sajnálom. – nyögte ki a fiú.
- Tessék? Egy reggel arra ébredtem fel, hogy nem vagy mellettem, de este még ott voltál. Egy árva papírcetlit nem hagytál, és most csak egy sajnálomot tudsz kinyögni? – hitetlenkedett. – Ismered azt hogy telefon? Ha tudnád, hogy hányszor hívtalak, és arról van fogalmad, hogy milyen állapotban voltam miattad? Meg sem kéne, hogy ismerjelek. Erre te ideállítasz nekem két évvel az után, hogy szó nélkül, és most értsd szó szerint a szó nélkül, otthagytál. Mégis mit hittél? Majd az öledbe ugrok, és elfelejtünk mindent? Nem ez nekem nem fog menni. Bocs, de most mennem kell dolgozni. – elindult, de visszafogta a karjánál Mike.
- Juliett hallgass meg, kérlek. Ha búcsúzom még nagyobb fájdalmat okozok, és tudom, hogy nagy hibát vétettem, bocsáss meg.
- Azzal, hogy nem búcsúztál, elvetted az összes önbizalmam, mindent, amit magamról gondoltam, szerinted kiben keresetem a hibát? Majdnem nem engedtek át a pszichológiai teszten, majdnem elvesztettem az állásom, és csak egy bocsánat? Eressz el. – kitépte a kezét.
- Muszáj volt elmennem, mert egy állást ajánlottak fel, Londonban, nem hagyhattam volna ott. Életem nagy lehetősége volt, hogy befussak, mint híres újságíró.
- Ez nem elég indok a tettedre. Ha tálán elmondtad volna, akkor megérteném, és tartottuk volna a kapcsolatot, és ha visszajöttél volna, akkor ott folytattuk volna ahol abbahagytuk, de nem te elhagytál. Szerinted nem tartottam volna ki melletted? – sírt.
- Nézd, sajnálom, és legszívesebben elásnám magam. De ami megtörtént, azt nem lehet nem megtörténtté tenni. Azért jöttem most ide, hogy elmondjam, hogy szeretlek, és hogy kezdjünk mindent újra.
- Sajnálom. – Juliett otthagyta és Mike némán bámult maga elé.
A helyszínelést magam csináltam, de Ryan mindvégig a nyakamon lógott, amit nem bántam.
- Mire gondolsz? – kérdezte, a földön egy női tűsarkú nyomát láttam meg.
- Arra, ha nő a tettes, akkor hatalmas zúzódás van a vállán, mert egy sörétes olyat üt vissza, hogy egy jó két hónapig megmarad a nyoma.
- Ez megkönnyíti a keresést. – bátorított. – Találtál valamit?
- Hát nem sok mindent. A teás termoszokon kívül nem sok van itt, ami meg van, nem hozható összefüggésbe. Megyek boncolásra. – búcsúztam.
- Szia, majd bent találkozunk. – mondta, majd a kocsival a boncterembe igyekeztem. Természetesen dugóba kerültem, de még Ryan érkezése előtt végeztem.
- Na hogy állsz? – lépett be Ryan mosolyogva.
- Hát nem valami sikeres a boncolás, de azért van itt egy két érdekesség.
- Valóban? – felkeltettem az érdeklődését.
- Szóval a lábán női fanszőrt találtam, és a legjobb, hogy van hagyma is tehát van DNS.
- Mielőtt megölték szexelt?
- Vagy közben. – válaszoltam. – Aztán itt van a keze. Nézd meg. – Ryan megfogta a férfi kezét, és a körmét figyelte.
- Ez valami barna anyag. Mi ez?
- Csodálkozni fogsz, de ez női alapozó. Méghozzá Dianne Brill.
- Honnan tudod?
- Nő vagyok. – dicsekedtem. –Ez olyan, mint nálatok a kocsik, vagy a sport iránt való érdeklődés. Nem nagyon érteném, ha a tegnapi kosármeccsről kezdenél el mesélni.
- Aha. – megértően rázta a fejét.
- Nos, itt vége is a boncolásnak. A golyót már a ballisztikára küldtem. Te találtál valamit?
- Képzeld el igen. A vámosok szerint ezt a szert az utcákon árulják, így a nyomozóirodán kérdezősködtem, hogy nem ismer valamelyik járőr vagy bárki az utcáról ilyen forgalmazót. És kaptam egy helyet. Mit szólsz, velem tartasz?
- Miért is ne. – belementem. Nem tudom, hogy miért vagy, hogy de jobb lett a kedvem, mint volt, lehet, csak azért mert odakint is tavaszias idő volt, ami rám jó hatással volt, vagy csak Ryan miatt. Mindenesetre megérkeztünk Bronxba egy sikátorhoz. Egy fekete fiatalabb srác állt ott.
- Szia, mit árulsz? – Ryan direkt nem mutatta meg a jelvényt, így én sem.
- Nézze meg uram milyen szép óráim vannak, esetleg a barátnőjének egy Qartz órát, és magának is van, nagyon jól összeillenek, kössék össze magukat ezekkel az órákkal.
- Oh, köszönjük, de már összeköt bennünket valami. – Ryan és én egyszerre megmutattuk a jelvényünket. A srác persze egyből fel akarta venni a nyúlcipőt, de elé álltam.
- Hova hova? Nem akarsz egy kicsit beszélgetni?
- A fenébe.
- Bizony a fenébe. Na, szóval, mit is árulsz te? – tette fel újra a kérdést Ryan.
- Órákat, de ezek eredetiek, mit akarnak? Semmit nem csináltam. – védekezett.
- Szerintem nem hall jól a zaj miatt, mit szólnál, ha bevinnénk a kihallgatószobába ott csend van. – ajánlottam fel.
- Nem is olyan rossz ötlet. Jössz, vagy vigyünk? – fordult Ryan a kölyökhöz.
- Jó oké, tessék, ez kell igaz? - A zsebéből előhúzott kb. 10 ampullát, ugyanolyat, amit a helyszínen is találtunk.
- Igazából, az, hogy honnan szerezted? – faggatta Ryan.
- Azt nem mondhatom meg ember, megölnek. – rázta a fejét.
- Na, ez már nem szép válasz. De mondok én valamit, ha nem mondasz egy nevet, vagy címet akkor sajnos be kell, vigyünk, és számításaim szerint ott lesznek az utca nagyjai, akiket nem régen vettünk őrizetbe. Tegyük fel, hogy nem mondasz semmit, habár nem ajánlanám. Mi van, ha egy beszélgetés során a tesók elkapnak egy olyan kis mondatot, hogy: Bronxban Kevin köpött? Akkor is bajba kerülsz nemde? – magyarázta.
- Jó. Monti Daner. – nyögte ki.
- Ismered? – felmutattam neki az áldozat képét.
- Igen ő az Monti.
- Volt társa, vagy akivel rivalizálhatott? – kérdeztem.
- Mi vagyok én szívem, tudakozó? – vágott vissza.
- Hello, nem kötekedünk, mert bajok lesznek. – szólt rá Ryan.
- Nem nem ismerek senkit, egy maga fajta bige volt vele néha napján. Jó nő volt. – végignézett rajtam, amitől majd nem elájultam.
- Na, jó akkor most szépen ideadod az anyagot, és akkor még kegyes is voltam.
- Oh, ne már nyomozó, egy hónapig nem lesz cuccom.
- Nem érdekel, ide vele. – cammogva átadta, majd a kocsihoz mentünk.
- Jól vagy? – valahogy tudtam, hogy ez lesz, amit először mondani fog Ryan.
- Jól minden oké. – válaszoltam a legtermészetesebben de nem volt így. Igen is eszembe jutott. Képtelen voltam kimondani a nevét, még magamban is nemhogy szóban . Az furcsa érzés a mellkasomban megint felerősödött, ami az utóbbi napokban már már az életem részévé vállt. Az út további részét csendben töltöttük, bűntudatom is volt, hogy nem beszélek Ryannel, de féltem, hogy áttérünk rá, és azt nem akartam.
- Megyek, körbekérdezek a többieknél, hátha valaki jobban ismeri ezt a Montit. – szállt ki a kocsiból Ryan.
Akkor én a laborban leszek, megnézem a női DNS-t- válaszoltam. Ryan intett, és már el is tűnt két járőr társaságában, csak annyit értettem, hogy valami meccsről beszéltek. Bementem hát a laborba, és ott a női fanszőrt a gépbe tettem, és vártam türelmesen. Sok időbe telt amíg
- kiszedte a DNS-t a gép, és ezután jött a dolog érdekes része, amikor a tulajdonost kell megtalálni.
- Szia, mit csinálsz? – kérdezte Juliett. Nem volt valami jó állapotban.
- Szia, DNS-t keresek. Valami baj van? – nem álltam meg.
- Mindegy hosszú a történet. Segíthetek valamiben?
- Tulajdonképpen nem tudsz, mert az az egy DNS van a kezemben, néhány teljesítményfokozó ampulla, és egy márkás alapozó. És én neked?
- Sziasztok, mindenkinek. – Carla lépett be, az arcáról a boldogság, és a szerelem sugárzott.
- Szia, Eddienél aludtál, vagy ő nálad? – faggatta Juliett, habár nem olyan kedvvel, ahogy egyébként tette volna azt.
- Honnan veszed? – értetlenkedett. Juliett rám nézett, vettem a lapot és meg magyaráztam.
- Carla ha Eddievel töltöd az éjszakát, az meglátszik rajtad. – egyszerűen fogalmaztam.
- Ja aha, biztos, ezt még nem vettem észre. De mi a baj Juli? – most már ő is észrevette.
- Azt mondta nekem, hogy hosszú. – árulkodtam.
- Na, gyere és mondd el. – megfogta a kezét, és vezetni kezdte a társalgó felé. A géphez fordultam, gondoltam, nem tartozik rám.
- Te is. – fordult vissza Carla, így velük tartottam. Leültünk négy székre, és vártuk, hogy Juliett megszólaljon.
- Aj, ez olyan nehéz. Na, jó, az a lényeg, te már ismered Miket. – mutatott Carlára. – A volt pasim, aki szó nélkül ott hagyott egyik napról a másikra. A következményeket nem akarom most ecsetelni, szerintem te is tudod, mivel jár egy ilyen.
- Saját tapasztaltból. – helyeseltem.
- Tehát a lényeg, hogy ma reggel Adammel jöttünk befele a központba, és kit látok a bejárat előtt? Mikeot. Azt hittem rosszul leszek.
- Micsoda? Az a szemét idejött? – hüledezett Carla. – És nem húztál be neki?
- De tényleg, most mit akart? Nehogy azt mondd, hogy visszakérezkedik hozzád. – kérdeztem.
- Épp ez az, hogy nem tudom, csajok összekavarodtam. – sírt.
- Jól van, nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Mike elmegy, és Adammel maradsz. – vigasztaltuk.
- De hát éppen ez a baj. Nem tudom, mit akarok. Most hogy megjelent Mike, úgy érzem, mintha meg sem történt volna az, hogy otthagyott, és minden úgy lenne mint régen. Ugyanakkor ott van Adam, akivel kifejezetten jól érzem magam, sőt... képzeljétek el a múltkor képes volt miattam bent maradni egy órával tovább, hogy együtt menjünk haza, ez akkor volt amikor Angelt...- itt megállt nem folytatta. Némán néztem mindkét lányra, és rájöttem, hogy a velem történt dolog majdnem kicsúszott a száján. – Pardon... sajnálom, én nem akartam... – kért elnézést.
- Mindegy, folytasd, kérlek. – el akartam kerülni, hogy ide jussunk.
- Hmm... Megrázták a történtek, és együtt mentünk haza. Olyan kedves hozzám, és érzek iránta valamit, de amit iránta érzek, és Mike iránt éreztem, az nem egyforma. Nem akarok játszani vele.
- Beszélj vele. Most nem mondhatjuk azt, amit mi szeretnénk, hogy maradj Adammel, mert odaadó, ha te Mikeot választod. Kérj időt a Adamtől, és gondold át a dolgot. – tanácsolta Carla.
- Szerintem is ez lenne a legjobb megoldás, és Juliett, tudod, ha kellünk mi mindig itt vagyunk. – osztottam Carla véleményét.
- Merci lányok. – átöleltük, majd kiment.
- Szerinted? Adam vagy Mike? – fordultam Carlához.
- Juliett okos és erős lány, megoldja, meglátod. – mosolygott. – Uff nekem most mennem kell. Eddie, hé. – a folyosóra szaladt, és csevegni kezdtek. Visszamentem a laborba a DNS adatbázist megnéztem, és egy egyezés felirat villogott a képernyőn. Rákattintottam, majd egy adatlap jelent meg.
- Szia, egy elég durva dolgot derítettem ki. Felkészültél? – Ryan jelent meg a hátam mögött.
- Ennél felkészültebb már nem is lehetnék. – mosolygásra törekedtem.
- Na tehát... akik ezt az anyagot árulják, nem csak árulásra használják, hanem most figyelj férfiak futtatására is.
- Micsoda?- teljesen ledöbbentem.
- Igen, ezt a szert adják a fiuknak, akik kénytelenek szedni, majd küldik őket a kuncsaftokhoz.
- Jesszus. – szinte sikítottam, számomra ez nagyon nagyon új volt.
- Ez új igaz?
- Nagyon. – hevesen bólogattam.
- Látom találtál valamit. – az ujja hegyével a billentyűre mutatott.
- Igen. – nyeltem egyet.- Ez a szőrszál DNS-e a tulajdonos pedig Michaela Pasta. Szerintem ő volt Montival mielőtt megölték. – magyaráztam.
- Beszélünk vele? – az ajtót felé intett, én pedig engedelmesen elindultam. Michaelát a lakásán kerestük először.
- Csókolom. Anya nincs itthon és azt mondta, hogy nem nyithatok ajtót az idegeneknek. – egy körülbelül öt éves fiúcska jelent meg az ajtóban. Alig érte el az ajtót, barna haja, és kék szeme volt, nagyon aranyos volt első benyomásra.
- Szia. Nem tudod, hogy hol van az anyukád? – megpróbáltam kedves lenni hozzá, így hátha beszél, be vállt.
- De ott dolgozik, ahol nagyon sok fény van. De ő egy sötét helyen van, a barátaival. Egy nagy piros tábla alatt szoktunk bemenni.
- Értem, és mondd csak magadban vagy itthon? – kérdezte Ryan, gyengéd hangon.
- Igen, de mindig egyedül vagyok, mert anya sokat dolgozik, és apa meg katona, külföldön van. – dicsekedett, és a szemében látszott, hogy büszke az édesapjára, viszont Ryannel együtt nem ezt sejtettük.
- Jól van, menj vissza most a házba, köszönjük az információt. – búcsúztunk.
- Csókolom. – becsukta az ajtót, mi pedig a kocsiba ültünk.
- Szerinted hol lehet? – gondolkoztam, mert nem tudtam a választ.
- Nem tudom, de most kihívom a gyerek védelmiseket. – elővette a telefont, és telefonált, amíg én azon törtem a fejem, hogy hol is lehet az a sok fény, amikor beugrott.
- Megvan Ryan. – kiáltottam fel, ahogy letette a telefont.
- És megosztod velem is hogy én is örüljek. – elindította a kocsit.
- A Times Sqare. Gondolj bele, sok fény. A Times Sqaren éjjel az összes reklámtábla világít, és gondolom, az egyik piros színben pompázik, alatta pedig ott van a rejtekhelyük. – magyaráztam.
- Tudom is hogy melyik. – mosolygott, majd a kocsi rádióján kért erősítést a megadott címre. Mire odaértünk már ott állt egy kommandós kocsi, és egy vámos kocsi is, habár fogalmam sem volt, hogy hogy kerültek oda.
- Na, jól van, megvan mindenki. Angel neked nem muszáj bejönnöd. – figyelmeztetett, és egyből értettem a célzást.
- Jól vagyok semmi baj, bemegyek. – mondtam, és már fel is törték a zárat.
- Kezeket fel NYPD. – kiáltottak. Az egész raktár egy nagy helyiségből állt. Az egyik felében a főnökök beszélgettek, és cigiztek, a másik felében pedig férfiak voltak, akik között fiatal srácok is voltak. Ryan az emberekkel letartóztatta az összes embert, a fiuknak pedig mentőt hívtunk.
- Tessék, ő hozzád tartozik. – elém hozta megbilincselt kézzel Michaelát.
- Mit akar tőlem?
- Hölgyem, maga ölte meg Montit igaz? Az üzlet miatt? – rákérdeztem, mert tudtam az igazat.
- Az a rohadék szemét azt mondta, ha lefekszem vele, akkor nem dob ki az üzletből, erre másnap bejelenti, hogy vége. Van egy fiam, mégis hogy neveljem fel?
- Belegondolt abba, hogy azok a szülők, akiktől elvették a fiukatmit érezhetnek? Hiszen magának is van gyereke. – kiabáltam vele. Közben megláttam a zúzódást a vállán, és már tudtam, hogy ő a tettes.
- Mellesleg közlöm magával, hogy ezzel a tettel, és azzal, hogy a fiát magára hagyta otthon, soha többé nem fogja látni. Annak a gyereknek össze vissza hazudozott. Az apja mivel foglalkozik? Nem katona igaz? – Ryanből is kitört a faggathatnék.
- Ne a fiamat ne...- kiabált, ahogyan elvezették a járőr kollegák.
- Na, jó most mennem kell, mert még lesz egy pár papírmunkám. – búcsúztam Ryantől.
- Éjszakás vagy? – kérdezett.
- Nem, de bent maradok, elvégzem a dolgomat, mire ezekkel végzünk. – a bűnözőkre mutattam, akiket most hoztak kifele a raktárból, és ami azt illet volt közöttük egy két ember, aki nem volt józan állapotban.
- Én éjszakás vagyok, szóval akkor még ma találkozunk. – mosolyogva intett, ahogy a kocsival elindultam.
A központ előtt Juliett toporgott, Adamet várta.
- Szia, már azt hittem nem jössz.
- Szia, itt vagyok.- Adam meg akarta csókolni, de Juliett elhajolt.
- Adam szeretnék neked valamit mondani, és kérni. – lehajtotta a fejét, és egy padra leültek. Adam ábrázata félelmet mutatott.
- Ma reggel itt volt Mike. Ő a volt barátom.
- Miatta voltál úgy ki igaz? Emlékszem rá, milyen rossz állapotban voltál, csak nem mondtad el mi a baj, én meg nem erőltettem. – leszegezte a fejét.
- Igen, de most kettőnkről van szó. Az a helyzet, hogy most ajj... Mivel visszajött, egy kicsit összekavarodtam. Szeretnék egy kis időt kérni, hogy átgondoljam a helyzetet.
- Szóval szakítani akarsz velem, és visszamenni hozzá? – rájött a dologra.
- Adam kérlek, értsd meg. Nem tudom, mi van velem. – mentegetőzött.
- Jó figyelj, ha valami értelmes válasszal elő tudsz állni, megtalálsz. Juliett otthagyott téged, és nagyon rossz állapotban voltál. Erre most visszamennél hozzá?
- Sajnálom. – nem sokat ért a bocsánatkérés.
- Én is. – Adam szó nélkül magára hagyta Juliettet, aki magányosan gondokkal tele, de hazaindult.
A központból Carla igyekezett hazafele a műszakból, úgy beszélték meg Eddievel, hogy a parkolóban találkoznak, és együtt töltik ezt az éjszakát is.
- Hello. Megérkeztél? – Eddie a kocsinál állt és a kocsikulcsot piszkálta.
- Hát nem is késtem olyan sokat. – az órájára tekintett.
- Hát végül is, nem úgy volt megbeszélve, hogy negyed tízkor találkozunk és most háromnegyed tíz van. – korholta le.
- Ígérem, hogy jóvá fogom tenni. – Carla szenvedélyesen megcsókolta Eddiet, majd beültek a kocsiba és elhajtottak. A kocsiban váratlanul Eddie telefonja megcsörrent.
- Eddie Messer. – szólt bele. Carla semmit nem hallott, de Eddie igen.
- Szia. Ismersz. Nagyon nagyon szeretlek te vagy az én hősöm. Vágyom rád. – egy női hang beszélt de Eddie nem ismette fel, így letette a telefont.
- Ki volt az?- Carla gyanút fogott.
- Nem tudom téves lehetett, mert nem szólt bele senki sem. –válaszolt. – És mit eszünk? – terelt.
- Hát én inkább veled lennék, minthogy egyek, de jó legyen, együnk. – Carla örömmel válaszolt így, de nem hagyta nyugodni ez a telefon dolog, mert már a múltkor is hívták Eddiet, és nem monda el ki az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése