A Ryannél töltött napjaim csak egybefonódtak. Reggel, amikor felkeltem Ryan már nem volt ott, elment dolgozni. Legszívesebben az ő helyében lettem volna, de a tüdőgyulladásom miatt még nem mehettem munkába. Egy percre sem ment ki a fejemből, hogy mi történt. Nem mertem a tükörbe nézni, mert az arcomon lévő sérülések egyből az eszembe jutatták, mit tettek velem. Ryan semmi infót nem szolgáltatott arról, hol is tartanak a nyomozásban, van e már gyanúsított, sőt egyáltalán nem beszéltünk róla, amit nem is bántam. Ha Ryan nem volt otthon nagyon hosszú időnek tűnt akár egy óra is… nem tudtam magammal mit kezdeni. Egy ideig még elvoltam a laptoppal, de amikor már minden internetes oldalt kimerítettem nem maradt más, mint gyönyörködni a kilátásban. Ryan erkélyén volt egy asztal székekkel. Kiültem és egész álló nap ott néztem a sok sárga kis pontot…
Ha Ryan otthon volt, annyival nehezebb volt, hogy folyton a környékemen volt, segíteni akart, hol DVD nézéssel, hol Tv-zéssel. De rengeteget is beszélgettünk. Ami nekem sokat jelentett.
Csütörtökön érkeztem Ryanhez, és mint orvos úgy számoltam, hogy Hétfőre már megyek dolgozni, ezért fel is hívtam Johnt, Vasárnap hogy beszéljek vele.
- Igen itt Taylor. - szólalt meg.
- Szia, John. Angel vagyok. Mi a helyzet a laborban? - nem akartam azonnal a mélyvízbe rántani.
- Minden rendben van, de szerintem nem ezért hívtál… mi a baj? - megérezte a hangomon, hogy valamit akarok.
- Azért hívtalak, mert szeretném, ha Hétfőtől újra beraknál a beosztásba. - gyorsan elhadartam, mert féltem a választól.
- Biztos vagy benne? Az orvosod mit mondott?
- Mehetek. Igen biztos vagyok benne. Nem tudok mit tenni, nem Ryan lakásával van baj, mert jó itt, de az a tudat, hogy ő ott van a központban köztetek, én meg itt téblábolok Ryannél ez zavar. - védekeztem.
- Egyességet ajánlok neked. Visszajössz, de csak irodára. Semmi éles ügy, amíg el nem kapjuk a tettest. Szerintem az egészséged sincs még a toppon igaz? - meghallotta a hangom, hogy megfáztam.
- De jól vagyok, komolyan életemben nem aludtam még ennyit. - kimagyaráztam.
- Nem mászol bele az ügyedbe. - figyelmeztetett.
- Nem nem.
- Jó legyen. Akkor majd Hétfőn. - köszönt.
- Köszönöm John. - mondtam, majd leraktuk. Ez egy kicsit felvidított, már csak Ryannek kellett valahogy beadagolnom. Az előző este éjszakás volt, és amikor éjszakás másnap délben, ebédre érkezik meg.
- Szia. - hallottam, ahogy a bejárati ajtót becsukja. A szokásos helyemen, az erkélyen ücsörögtem. Kijött hozzám.
- Olyan finom ebédet hoztam, hogy el sem hiszed. - mosolygott, és a konyhára mutatott. Szerencsére már enni úgy, ahogy tudtam, és a gyenge mosollyal sem volt bajom.
- Hello. Nem vagy fáradt? - kérdeztem a konyhába menet.
- Nem, a múlt éjszaka csendes volt. - leültem, és a dobozban kezdem keresgélni. Saláta volt az egyikben, a másikban kínai.
Elvettem magamnak a salátát, és Ryan a kezembe adott egy villát, majd mellérakta a tányérom mellé a vizet, és ő is nekilátott.
- Az jó, mert gondolom aludtál egy kicsit?
- Fogjuk rá. De az az igazság, hogy két kávé után, nagyon nehéz volt aludni, így inkább kódorogtam. - bekapott egy falatot. Ryannél a kódorgás azt jelentette, hogy elővett egy egy megoldatlan ügyet, és újra átnézte őket, vagy az informátorokkal beszélgetett.
- Ryan mondanom kell valamit. - abbahagytam az evést, és elérkezettnek láttam az alkalmat, hogy elmondjam neki is.
- Valami baj van? Nem ízlik a kaja? - rémült volt az arca.
- Nem az nagyon finom, és köszönöm szépen. A munkáról van szó. Hétfőn visszamegyek. - Ryan arcára a döbbenet ült ki. Abbahagyta az evést, és a szemembe nézett. El akartam fordítani a fejem, de megfogta a kezem, és meg sem tudtam moccanni.
- Nem rendelkezhetek feletted, és nem mondhatom meg, hogy mit csinálj, csak segíteni akarok neked. Biztos vagy benne?
- Igen. Nincs bajom azzal, hogy itt vagyok, csak értsd meg Ryan, ez nem nekem való, hogy egész nap nem csinálok semmit. Ha pihenek, éjszaka nem tudok aludni és ugyan ez van, nappal sem tudok magammal mit kezdeni. - megértően bólogatott a fejével.
- Johnnal beszéltél már?
- Igen, egyességet kötöttünk, irodai munkán leszek, és nem mászom bele az ügyembe.
- Angel, nem akarlak megbántani, de fel kell rá készülnöd, hogy ha visszajössz lesz olyan, aki kérdezgetni fog, vagy a hátad mögött összesúgnak, nem beszélve arról, hogy ha netalán meglátod a laborban az ügyed bizonyítékait…- bizonytalankodott.
- Igen, kész vagyok rá. - elengedtem a kezét, és kimentem az erkélyre.
- Na, gyere ide. - átölelt, és megint sírni kezdtem. Nem tudom miért jött rám a sírás, eddig sikerült Ryan elől eltitkolnom, csak most valahogy mégis előjött. Pár percig tartott a sírási rohamom, majd a szobába mentem, Ryan meg dolgozott a számítógépen. A hétvégém hátralévő része az gyorsan eltelt, este már nem voltam éhes, így nem vacsoráztam, csak a Tv-t bámultam miközben Ryan evett. Rengeteget evett, pedig egyáltalán nem volt az a duci kinézetű egyén, inkább izmos volt. Az esti film végeztével lefeküdtem, de nem nagyon aludtam, mert féltem a munkától, és attól, milyen is lesz visszamenni. Reggel nyolckor keltem, Ryan már fent volt, és reggelit csinált pontosabban kávét.
- Szia, jó reggelt. - köszöntem.
- Neked is. Hogy érzed magad? - kiöntötte a kávémat egy bögrébe, és tejet tett hozzá.
- Jól. Köszönöm. Mondtam már, hogy te csinálod a legjobb tejes kávét? - tényleg így volt, Ryan tejeskávéja a legjobb volt.
- Nem, de most már tudod, mit fogok kezdeni a nyugdíjazás után. - leült velem szembe, és gabonapelyhet evett.
- Nem.
- Kávézót nyitok, hátha nem csak te leszel az egyetlen, aki oda fog járni. - vigyorgott.
- Jó. - még mindig nagy nehezen ment a mosolygás, de Ryan ezt, is mint annyi minden mást elnézett.
Reggeli után lezuhanyoztam felöltöztem egy rózsaszín pulóvert vettem fel egy farmerral, és egy magassarkúval, majd Ryannel együtt a központba mentünk.
Jó idő volt, tavaszias, a madarak hangját nem hallottam a kocsi zajától, de a jó időjárás felvidított viszonylag.
A portán egyből elkapott az egyik portás Jerry.
- Angel, hogy érzed magad? Jó téged újra itt látni. - ölelt meg. Volt egy olyan érzésem, hogy ma nem ez lesz az első ölelésem.
- Köszönöm megvagyok. De most mennünk kell. - Ryan ragadott el, mert tudta, hogy nem lesz jó vége.
- Sziasztok, majd még beszélünk. - búcsúzott el.
- Hova jössz? - kérdeztem a liftnél Ryant, mert nem ment a nyomozóirodába.
- A laborba hívott Eddie. - válaszolt. Bólintottam mintha nem érdekelne, de tudtam, hogy az én ügyemről van szó.
- Na, most én itt elválok, ha baj van, megtalálsz. - kiszállt a liftből, ugyanúgy ahogy én is, csak ő jobbra én pedig balra indultam a folyosón. A központban miden a megszokott ütemben zajlott. Minden nyomozó dolgozott beszélgettek, nevettek. A folyosó végén ismerős nevetést ismertem fel. Pár másodperccel később Adam Juliett, és Carla tűnt fel. Mind a hárman kipihentek, és boldogok voltak. Amikor észrevettek abbahagyták a nevetést, és megálltak a folyosó közepén. Egy pár perc hatásszünet volt, majd Carla szinte felsikoltott.
- Angel. - odaszaladt hozzám, és szorosan magához ölelt.
- Hogy vagy? De jó, hogy itt vagy. - örvendezett.
- Megvagyok. Már ti is hiányoztatok nekem. - közben átöleltem Juliettet is.
- Jó, hogy itt vagy. - mondták kórusban Adammel. Ebből is látszott milyen jól összeillenek.
- Most mennem kell, de még beszélünk. - búcsúztam.
- Mi itt leszünk. - mondta Carla elfele menet. Az irodába mentem, magamra zártam az ajtót. Később halk kopogást hallottam.
- Szia. - John volt az.
- Hello.
- Hogy vagy?
- Köszönöm megvagyok. Úgy látom az mind az enyém. - mutattam a kezében lévő aktakupacra.
- Igen a tied. - mosolyogva átnyújtotta majd kiment, én pedig beletemetkeztem a papírmunkába.
- De jó, hogy visszajött. Szerintetek jobban van már? - Carla a többiekkel beszélgetett, a labor felé menet.
- Hát nem tudom, láttam már jobb állapotban is. - vélekedett Adam.
- Ahhoz képest jól néz ki. - csatlakozott Juliett. Közben beléptek a laborba ahol Ryan, és Eddie beszélgettek.
- Ryan! Miért nem szóltál, hogy Angel ilyen hamar visszajön? - Carla letámadta, és Juliett is elé állt.
- Héé… most mi van? Angel itt van? - Eddie sem tudta.
- Igen. Szóval titkolod? - Juliett folytatta tovább Carla kötözködését.
- Hóó… én is Vasárnap tudtam meg ebédnél. - védekezett Ryan.
- Akkor is felhívhattál volna. - szólalt meg Adam.
- Most összeesküdtetek ellenem? Milyen társak vagytok ti? - fakadt ki. - Az a lényeg, hogy itt van, és most szüksége van a barátaira.
- Jó igaz. - fejezték be a többiek.
- Mi a helyzet? - kérdezte Adam.
- Még rajta vagyok a telefonszámon. De úgy néz ki, hogy be tudom mérni a helyet ahonnan hívták Angelt. Az alapja csak az, hogy összerakom a hívásokat egy nagy hívássá, és így próbálom megfejteni. - magyarázta Eddie, Carla ekkor rákacsintott, jelezve nagyon ügyes.
- Mi van az adatokkal? - kérdezte Juliett Adamet. Adam elővett egy papírt, rámosolygott Juliettre, és beszélni kezdett.
- Már feltelepítettem a progit, és most dolgozik a kicsike. Nem tudom, mennyi idő kell ahhoz, hogy végezzen.
- A póló? És a kocsi? - Eddie lépett a kérdezők helyébe.
- Megkaptam, hogy honnan van a póló az egyik sarki üzletből való. Már elkértem a hitelkártyás vásárlásokat, a gép most veti össze, hogy van egy egyezés a hitelkártyaszám, és a póló sorszáma között.
- A jelvény, és a fegyver? - fordult Adam Ryanhez.
- Eredménytelen. - válaszolt Ryan. - A kocsival van valami?
- Nem sajnos ott a gyertyán, és az akkumulátoron még újlenyomatok sincsenek. - felelt Juliett.
- Na, jó tisztázzuk. Először is minek a tettesnek Angel jelvénye, és fegyvere. A fegyvert még meg is értem, de mi van a jelvénnyel? - felszólalt Carla
- Hát vagy ereklyeként tekint rá, vagy csak kihasználja a jelvény adta lehetőségeit. - gondolkozott Juliett.
- Nem, akkor jöttek volna bejelentések. De egy sem jött. - ellenkezett Ryan.
- Igaz, ha használta volna biztos nem jó dolgokra, szóval marad az első vari. - helyeselt a lány.
- És kocsi? Nézzük meg a videókat, hátha a központban szedte szét a kocsit. - jó ötlet volt Adamtől.
A két lány elindult összeszedni a videókat, majd megnézték. A fiuk továbbra is a saját bizonyítékaikkal voltak elfoglalva, és már- már úgy nézett ki, hogy eredményre is jutottak. Ellentétben a lányokkal, és Ryannel, aki hűlt helyét sem találta a jelvénynek, és a fegyvernek.
Délben a társalgóban találkoztak, hogy megbeszéljék a továbbiakat.
Délelőtt tök jól elvoltam. Megírtam vagy 10 jelentést, és olvastam is őket. Nem nagy ügyek voltak, többnyire betörések, lopások, hajléktalanok holttestének elhelyezése stb.… Nem volt unalmas, mert így is bűnügyekkel foglalkoztam, csak fárasztó, ezért összeszedtem magam, és kimentem a konyhába egy csésze kávéért. Kiöntöttem és visszaindultam az irodámba, amikor meg fordultam Met állt előttem. Nagyon megijesztett, olyannyira, hogy el is ejtettem a bögrét, ami darabokra tört.
- Szia Angel. Sajnálom, ha megijesztettelek, nem akartam. Hogy érzed magad? Jó itt látni téged. - mosolygott rám, amitől iszonyatos érzés fogott el… Ugyanaz, ami akkor esete Ryannél az a maró érzés egészen a mellkasom legmélyéig hatolt, és ha nincs ott a pult, amibe megtámaszkodjak elestem volna. Met időközben felvette a törmeléket, és kidobta. Meg akartam szólalni, de nem tudtam a maró érzés elfojtotta a hangom.
- Angel, valami baj van? - olyan ismerős volt valahonnan a hangja. Végre kinyögtem néhány szót.
- Nem semmi baj. Jól vagyok, de most mennem kell.
- Jó rendben van. Örülök, hogy itt vagy. - nevetett. Az a nevetés olyan ismerős volt akárcsak a hang. Elhagytam a konyhát, és csak azon járt a fejem honnan ismerem. Annál értelmesebb válaszra, hogy munkatársak vagyunk nem jutottam, de a fojtó érzés még nem múlt el…
- Azért hívtalak össze titeket, mert Adam, és Eddie lehetséges gyanúsítottakhoz jutottak. - kezdte John.
- Na, ne húzd már az idegeinket. - kíváncsiskodott Carla. John Eddiere mutatatott, aki egy aktával felállt és magyarázni kezdett.
- Összeraktam a hívásokat, és szerencsére ki tudtam szedni belőlük, hogy honnan jöttek. Egy brooklyni lakóházból jöttek, és ami az érdekesség, hogy az még fel sem épült lakás. Beszéltem a vállalkozóval, és Júliusra tervezik a ház építésének befejezését.
- Akkor a hívás, hogy jöhetett onnan? - értetlenkedett Juliett.
- Még mi sem tudjuk. Kiküldtem néhány emberemet, hogy nézzenek szét a környéken, és ha bárkit, vagy bármit találnak, akkor hozzák be. - folytatta Ryan. - És mi van az adatokkal?
- Annyit sikerült kiderítenem, hogy már akkor letörölték az adatokat, amikor Angel idejött, ezért egy kicsit nehéz lesz beazonosítani, hogy kinek az adatait törölték, és hogy ki. De van egy rossz hírem is. Ha nincs meg a törlő személy IP címe, akkor az egésznek annyi, mert nem tudjuk bemérni. Reménykedhetünk csak.
A póló? - nézett szerelmére.
- Még folyamatban van. A felvételek? - érdeklődött.
- Már néztem az elmúlt héten felvettek közül. Szerencsére pontosan ott van a kamera ahol az Angel kocsija állt. Eddig egy árva lélek nem ment a közelébe. A lakóház közelében nincs kamera, így az kiejtve. - szomorúan lehajtotta a fejét Carla.
- Jól van szépen haladunk előre. Ne adjátok fel. - John befejezte a beszélgetést, összeszedte az aktákat, és elvonult az irodájába. A többiek közül Ryan, és Adam maradt ott. Csendben ültek, mind a ketten erősen gondolkodtak valamin, nem volt nehéz kitalálni min. A csendet Ryan mobilja zavarta meg.
- Igen? Remek. Hozzátok be… hello. - mosolyogva tette le a telefont, és Adam arcára nézve egyből mesélni kezdett.
- A fiuk találtak egy férfit a lakásnál, azt mondja, hogy ott él… hajléktalan, és ami a legjobb, hogy megtalálták nála Angel fegyverét.
- Ryan nem hiszem, hogy hajléktalan volt, aki ezt tette vele. - ellenkezett Adam.
- Valóban igazad van, de hátha el tudunk indulni. - felállt és a fejével bólintott, hogy tartson vele.
- Várj egy kicsit. - álltak meg, Angel irodájához értek, és egyáltalán nem nézett jól ki.
Ahogy a folyosón sétáltam hírtelen megvilágosodtam. Az a nevetés nem onnan volt ismerős, hogy munkatársak vagyunk, hanem onnan, hogy Met volt az. Met tette velem. Az arcát nem láttam, de a hangját ezer közül is felismerném. Szédültem, és egyre jobban erősödött bennem az a furcsa maró érzés. A torkom kiszáradt.
- Angel! Jól vagy? Te jó Isten holtsápadt vagy. Gyere, ülj le. - Ryan lépett be Adammel. Alig kaptam levegőt. Minden részem reszketett. A szemem könnyekkel lett tele.
- Ryan ő volt az. Ryan. - sírtam.
- Jól van, de nem értek semmit. Kicsoda? - magához szorított.
- Met volt, Ryan ő volt. - zokogtam és majdnem összeesetem. Ryan megfogott, és leültetett a kanapéra.
- Hozz, egy pohár vizet kérlek. - Adam azonnal kifordult az irodából. - Biztos vagy benne? Miből gondolod? - egy szót sem értett az egészből.
- Mi történt? Mi a baj? - hirtelen Juliett és Carla jelentek meg.
- Még én sem tudom. - rázta a fejét Ryan. Adam megérkezett a vízzel.
- Köszönöm. - ittam egy kortyot, de hányingerem támadt, és úgy éreztem darabokra szakadok. Felhúztam a lábam a kanapéra, átfogtam a térdem.
- Az előbb találkoztunk… a konyhában. Megismertem a nevetését. Akkor is nevetett. - zokogtam továbbra is. Carla és Juliett a két oldalamra ültek, és úgy vigasztaltak, de nem sokat segített.
- Akkor most mi legyen? - tanácstalan volt Adam.
- Megmondom, mit csinálunk. Folytatjuk a munkát, én és Adam beszélünk azzal a férfival, lányok valaki szóljon Johnnak, és Eddienek, valaki meg maradjon itt, majd kísérjétek haza Angelt. - Ryan úgy beszélt mintha nem lettem volna ott… pedig ott voltam csak magamba zuhantam. Egyszerűen nem tudtam felmérni a helyzetet.
- Nem, Ryan. Én nem megyek el innen. Itt maradok, semmi bajom. - fel akartam állni, és folytatni a munkát, de visszaestem a kanapéra.
- Szó sem lehet róla. - most már Carla is a többiekhez csatlakozott.
- Nem akarok elmenni innen addig, amíg el nem, kapjátok. Végig akarom nézni a kihallgatást. Kérlek. - kész voltam akár a könyörgésre is. Végig akartam nézni, hogy törik meg, ha megtörik.
- Rendben van. Valaki maradjon vele, és mi meg fojtatjuk a munkát. - kimentek. Carla és Juliett ott maradt velem. A lányok beszélgettek valamiről, de nem nagyon figyeltem, csak annyit sikerült megértenem, hogy egy ügyről elmélkedtek. Még mindig mozdulatlanul ültem a kanapén, átkulcsolt kezekkel.
- Most mi lesz? - kérdezte Adam, ahogy elhagyták Angel irodáját.
- Beszélünk ezzel az ürgével, és meglátjuk. - benyitott Ryan a kihallgatóba.
- Uraim, miért vagyok itt? - a teljes értelmetlenség sugárzott a hajléktalanról. - beráncigáltak a fakabátok, és ha nem érek időben vissza, akkor elviszik a dobozomat.
- Nem érdekel a dobozod. A járőrök találtak nálad egy 9 mm - es rendőrségi fegyvert, és egy telefont. Honnan van? - kezdte Ryan.
- Flack, nem tudok semmiről sem. Azt sem tudom, milyen fegyverről van szó. Telefont meg mikor látok ember? - adta az ártatlant.
- Na, figyelj ide. Egy fiatal nő majdnem meg hallt, ha nem segítesz, bevarrlak gyilkossági kísérlet miatt. Ott aztán nem lesz minden nap kokó. - fenyegette meg Adam.
- Jól van, csak az anyagot ne vegyék el tőlem. A múlt héten ott ülök a padkán, amikor a sapkámba egy fószer belerakta a pénz helyett a stukit meg a szerkentyűt. Esküszöm, hogy nem nyúltam hozzá, nem is használtam.
- Ki volt? Személyleírást tudsz adni? - felcsillant a szeme a nyomozóknak.
- Magas vörös hajú, fekete ballonkabát volt rajta. Az arcát nem láttam.
- Hol voltál akkor? - a következő kérdés Ryantől érkezett.
- A Bridge streeten. Viszonylag jó környék, ott mindig megvan a napi 5$- válaszolt. A két srác kijött, és azonnal tanakodni kezdtek.
- Szóval Met miután otthagyta Angelt siettében elhagyta a fegyvert. - összegezte Adam.
- Valahogy úgy. De egy valami nem fér a fejembe. Ha tényleg Met tette, akkor mégis, hogy hagyott maga után nyomokat? Helyszínelő vagy nem? - értetlenkedett.
- Na, látod ezzel nem vagy egyedül. Megyek, megnézem, hogy áll a program. - beszállt a liftbe. Ryan a nyomozó iroda felé ment, és megnézte, hogy áll a jelvény utáni körözés. Semmi eredmény nem volt.
Juliett visszament a laborba a hitelkártya azonosításához, és Eddie is szorgalmasan dolgozott Adammel együtt a bizonyítékokon.
- Na, hogy állsz? - kérdezte Adam, mosolyogva.
- Gyere ide, nézd meg te is. - elindította a keddi videofelvételt. Tisztán látszott rajta, Met Angel kocsija mellett elmegy, majd pár perccel később távozik.
- Akkor ez is azt bizonyítja, hogy ott volt, és lehet ő szedte ki a kénsavat, meg a gyertyákat.
- De a felvétel nem egyértelmű. - lépett be John.
- Egy jó bíró mellett? - nézett Eddie kérdően. - John egy rendőrről van szó. Te is tudod, hogy ítélkeznek ilyenkor a bírók. És van más bizonyítékunk is. - Juliett jelent meg egy aktával a kezében.
- Itt van a hitelkártya vásárlás. Met Osborn is vett ilyen pólót kedden, hogy egészen pontos legyek.
- De még mindig nem értem, hogy csinálta ezt Met. Hogy ilyen béna volt. Egy helyszínelő nem követne el ilyen bakikat. - Adam tanácstalan volt.
- És mi van, ha nem is helyszínelő? - valami eszébe jutott Johnnak. - Met Angel előtt érkezett ide, úgy egy két héttel. Az önéletrajzát saját magam olvastam el, és meggyőzőnek tűnt. Felsorolta a referenciákat, egyetemet, ahol végzett. Megbíztam benne, de ezek szerint, valahonnan szerzett egy hamis diplomát, és így idejutott. Hogy követhettünk el ekkora hibát? - meglepődött volt.
- És a legjobb most jön. A program visszaállította a letörölt fájlokat, és tessék. - Adam egy kattintással nyitotta meg a mappát, ami egy nevet hozott ki.
- Met Osborn - olvasta hangosan Ryan.
- Beszéljünk vele. - tanácsolta John
- Szólok Angeléknek. - Ryan is elment.
Csendben ültem amikor Ryan megérkezésére felkaptam a fejem. Tudtam miért jött. Bizonyítékot találtak Met ellen, és kihallgatás lesz, én pedig végig akartam nézni.
- Mehetünk? - bólintottam, bizonytalan léptekkel indultunk el a lifthez Carla társaságában.
- Biztos, hogy ezt akarod? - Carla hangjából leszűrtem, hogy nem örült annak, hogy találkozok Mettel.
- Igen. - elhalóan válaszoltam, miközben leértünk.
John, és Eddie elindultak összeszedni Metet, a ballisztikáról, Adam pedig Juliettel együtt a bizonyítékokat vitte a kihallgató szobába, és várták a gyanúsítottat, meg a fiukat.
- Met! Gyere, mert beszélnünk kell. - szólította meg John.
- De hova főnök? - szeplős arca értetlenségről árulkodott. Vörös haja az égnek állt.
- Majd útközben. - titkolózott Adam. Met felállt, és Johnnékkal tartott. Leértek a földszintre, és Ryannel találkoztak, aki a szobába lépett be. Csatlakoztak Ryanhez, és amikor meglátta Met hova is hozták beszélgetni, ijedtté vált az arckifejezése.
Carlával a kihallgató üvegénél álltunk, és Juliett is társult hozzánk. Megláttam Met arcát, és sírni kezdtem.
- Nem muszáj ezt. - átölelte Juliett a vállam.
- Én akarom, nem fogok sírni, megígérem. - letöröltem a könnyeket, de újak jöttek.
- Semmi baj sírj nyugodtan. - vígasztalt Carla. A szobában elkezdték a kihallgatást.
- Fiuk miért vagyok itt? - adta az ártatlant Met.
- Tudod te azt nagyon jól. Átverted az egész labort, és ráadásul tönkre tettél egy életet. - John szemében düh fortyogott.
- Miről beszéltek? Srácok nem csináltam semmit.
- Akkor kezdjük onnan, hogy mit tettél Angel kocsijával? - kérdezte Eddie
- Semmit. - tagadta.
- De tettél, nézd meg te is. Ezen a felvételen rajta vagy. Felvette a kamera, hogy Angel kocsija körül lófrálsz, és nem kis ideig. Semmi okod nem volt rá, mert a te kocsid a laborosok parkoló szektorában van, nem ott ahol a patológusok vannak. - magyarázott Eddie.
- Nem csináltam semmit. - mocorgott Met.
- Ő volt az, aki miatt elromlott a kocsim? - fordultam a lányokhoz. Némán bólogattak.
- Akkor mivel magyarázod, hogy egy hajléktalannak átadtad a fegyverét, és a telefonod, amiről zaklattad? - váltott témát John.
- Igen tényleg odaadtam a hajléktalannak, de csak a mobilt, fegyverről nem tudok. Azért adtam neki, mert nem volt jó.
- Rendezzünk egy azonosítást? Megteszem…- fenyegetőzött John.
- Ugyan már főnök, miről van szó? Nem csináltam semmit.
- Ügyes voltál a programmal is, csak arra nem gondoltál, hogy már felfedeztek egy olyan programot is, ami visszaállítja a törölt adatokat, mivel te közalkalmazott vagy, köteles tőled az állam referencia mintát kérni. - szólalt meg Adam.
- Már megmondtam, hogy nem csináltam semmit Angellel. Azt sem tudom, hol lakik. - a nyomozók szeme összeszűkült, amikor befejezte a mondatot.
- Hogy jön ez ide? Ki mondott egy árva szót is Angel lakásáról? - rátapintott a lényegre Ryan. Met elszólta magát.
- Megvagy te rohadék. - szaladt ki Juliett száján.
- Pardon. - kért bocsánatot. Nem is figyeltem rá. Mindvégig azon járt a fejem, hogy elszólta magát, és így megfoghatják a többiek.
- Tessék? Hát megerőszakolták, vagy nem ezért van valami baja?
- Így igaz, de honnan tudod, hogy otthon történt? Nem beszélt róla sem a sajtó sem az ügyön dolgozó nyomozók. Akkor honnan tudod?
- Ryan pletykálnak ezt, azt az emberek. Meghallottam.
- Hogy mered alábecsülni a labor becsületét? - fakadt ki John. - Az addig oké, hogy te nem vagy helyszínelő, de itt igen is becsületes és tisztességes emberek dolgoznak nap, mint nap. Felesleges tagadnod a tetteidet, mert mindenre fényderült. Az egyetemen nem tanították meg, hogy nincs olyan gyilkosság, amit ne oldanánk meg előbb vagy utóbb? Ja, elnézést te nem is jártál egyetemre. - miután John kifejtette a véleményét Met tetteiről halkan a sarokban húzódott, mert attól félt behúz egyet Metnek.
- Te is hallottad Met. Add fel, már nincs mit tagadnod. Te tetted. Ott van a póló is, a hitelkártya vásárlás bebizonyította, hogy te vetted. Gondolom, hogy az adatokat is te törölted le. - tisztázta Adam.
- Szóba sem állt velem. Pedig gyönyörű nő, és kedves, de hiába közeledtem hozzá. - kétségbeesett.
Kint jobban sírni kezdtem. Azok a pillanatok jutottak eszembe amikor Met szóba elegyedett velem és én rá se hederítettem. Talán jobb lett volna, ha megmondom neki, hogy nem akarok tőle semmit.
- Egyszer az életben jól éreztem magam Angellel, és még mindig megtenném. - lehajtotta a fejét.
Zokogni kezdtem.
- Mondok én neked valamit Met. Két dolgot garantálok neked. Az első, hogy az esküdt bíróság azon nyomban elítél, mihelyst meglátja az aktádat, nem keveset fogsz kapni. A másik, olyan helyre kerülsz, ahol te leszel a köcsög egész hátralévő életedben. - Ryan és a többiek szemében is indulat ült. Nem sok hiányzott, hogy megüssék Metet, de nem tehették, hiszen az állásukkal játszottak.
- Hol a jelvény? - folytatta.
- Nem tudom.
- Ne szórakozz. Hol van? - kiabált Ryan. Met megadta magát, kihúzta a zsebéből a jelvényem, és átadta.
- Vigyék ki innen. - Ryan szólt ki a szobából, két egyenruhásnak, akik bementek rátették a bilincset, és kivitték. Carla megfogta a kezem, hogy ne induljak ki a szobából, mert akkor találkoznék vele. Megálltam és vártam, magam sem tudom mire. Magamba zuhantam, szinte azt sem tudtam hol vagyok, a maró érzés a mellkasomban egyre erősödött.
Ryan lépett be. Akaratlanul is az ölébe zuhantam és zokogtam.
- Ne sírj már vége, többet nem árt neked. Ez a tied. - a kezembe adta a jelvényem. Megszorítottam, és tovább sírtam.
- Angel. Ha beszélgetni szeretnél, mi itt leszünk. - fordultam a két lányhoz.
- Köszönöm. - megtöröltem a szemem, és az irodámba mentem. Csak azon járt a fejem, hogy hogy nem vettem észre a bajt? Miért voltam figyelmetlen. Carla tanácsára elindultam, hogy megkeressem őket. Szükségem volt arra, hogy kibeszéljem magamból. Ryan is ott lett volna, de most neki egy bevetése volt, hiszen az élet megy tovább. Ez csak egy kis akadály. Bementem hát a társalgóba. Ott ült Adam, Juliett, Eddie, és Carla is.
- Szia, foglalj helyet. - kínált Carla.
- Adam gyere, hozzunk a lányoknak egy kávét. - szólt Eddie, miután észrevette szerelme „olyan” pillantását.
- Jó menjünk. - kiment a két srác, és halványan elmosolyodtam.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Juliett.
- Hát… összezavarodtam. Nem értek semmit sem. Miért velem kellett ennek megtörténnie? Azt hittem, ha idejövök, akkor minden jobb lesz. Tévedtem.
- Nehogy azt mond, hogy visszamész Pennsylvaniába. - döbbent meg Carla.
- Nem soha.
- Nézd Angel. Nem érthetjük meg min mentél keresztül, és hogy mi zajlik most benned, de az, ha úgy viselkedsz, mintha nem történt volna, semmi nem tesz jót. Beszélned kell róla, mert jobb lesz.
- Soha nem voltam a szavak embere. De köszönöm, hogy vagytok. - mosolyogni próbáltam, és ezt a lányok vigyorral viszonozták.
- Soha nem találjátok ki mi történt velünk. - lépett be a két fiú.
- Édesem úgyis mindjárt elmondjátok. - simogatta meg Juliett Adam haját.
- Komolyan így gondolod? - a mellkasán keresztbefonta a kezeit, és felhúzta az orrát.
- Miről folyik a vita? - Ryan jelent meg, mellém ült.
- Oh, szia. Éppen Adam, és Juliett vitatkoznak, hogy mi történt Adammel. - tájékoztatta nevetve Eddie.
- Ő kezdte. - mutatott Adam a barátnőjére.
- Jó, pardon de most már elárulod?
- Aha. - megölelte Juliettet, és folytatta. - Találkoztam az egyik osztálytársammal, Aidennel, és elkértem a telefonszámát, majd megbeszélek vele egy találkozót. Már régen nem beszéltünk, jó lesz feleleveníteni az egyetemi balhékat. Mennyit hülyéskedtünk. Emlékszem egy szót nem tanultam, csak az órákon. .. - váratlanul Julie szakította félbe.
- Micsoda? Ki az az Aiden? - csattant fel, és mi is úgy néztünk. Azt hittünk Adam megcsalja Juliettet.
- Hé, nyugi… Aiden nem nő, hanem férfi. Mióta te vagy nekem más nőre rá sem merek nézni. - nevetett, és mi is csatlakoztunk hozzá. Nekem nem nagyon ment a nevetés, inkább egy nagy mosolyt sikerült kifacsarnom.
- Remélem neked nincsenek ilyen dolgaid? Vagy igen? - gyanakvóan nézett Carla Eddiere.
- Édesem dehogy is nincs. - röhögött.
Mivel Ryan éjszakás volt és már én is munkába álltam ott maradtam, és együtt húztuk le az éjszakai műszakot Carlaékkal.
Ha Ryan otthon volt, annyival nehezebb volt, hogy folyton a környékemen volt, segíteni akart, hol DVD nézéssel, hol Tv-zéssel. De rengeteget is beszélgettünk. Ami nekem sokat jelentett.
Csütörtökön érkeztem Ryanhez, és mint orvos úgy számoltam, hogy Hétfőre már megyek dolgozni, ezért fel is hívtam Johnt, Vasárnap hogy beszéljek vele.
- Igen itt Taylor. - szólalt meg.
- Szia, John. Angel vagyok. Mi a helyzet a laborban? - nem akartam azonnal a mélyvízbe rántani.
- Minden rendben van, de szerintem nem ezért hívtál… mi a baj? - megérezte a hangomon, hogy valamit akarok.
- Azért hívtalak, mert szeretném, ha Hétfőtől újra beraknál a beosztásba. - gyorsan elhadartam, mert féltem a választól.
- Biztos vagy benne? Az orvosod mit mondott?
- Mehetek. Igen biztos vagyok benne. Nem tudok mit tenni, nem Ryan lakásával van baj, mert jó itt, de az a tudat, hogy ő ott van a központban köztetek, én meg itt téblábolok Ryannél ez zavar. - védekeztem.
- Egyességet ajánlok neked. Visszajössz, de csak irodára. Semmi éles ügy, amíg el nem kapjuk a tettest. Szerintem az egészséged sincs még a toppon igaz? - meghallotta a hangom, hogy megfáztam.
- De jól vagyok, komolyan életemben nem aludtam még ennyit. - kimagyaráztam.
- Nem mászol bele az ügyedbe. - figyelmeztetett.
- Nem nem.
- Jó legyen. Akkor majd Hétfőn. - köszönt.
- Köszönöm John. - mondtam, majd leraktuk. Ez egy kicsit felvidított, már csak Ryannek kellett valahogy beadagolnom. Az előző este éjszakás volt, és amikor éjszakás másnap délben, ebédre érkezik meg.
- Szia. - hallottam, ahogy a bejárati ajtót becsukja. A szokásos helyemen, az erkélyen ücsörögtem. Kijött hozzám.
- Olyan finom ebédet hoztam, hogy el sem hiszed. - mosolygott, és a konyhára mutatott. Szerencsére már enni úgy, ahogy tudtam, és a gyenge mosollyal sem volt bajom.
- Hello. Nem vagy fáradt? - kérdeztem a konyhába menet.
- Nem, a múlt éjszaka csendes volt. - leültem, és a dobozban kezdem keresgélni. Saláta volt az egyikben, a másikban kínai.
Elvettem magamnak a salátát, és Ryan a kezembe adott egy villát, majd mellérakta a tányérom mellé a vizet, és ő is nekilátott.- Az jó, mert gondolom aludtál egy kicsit?
- Fogjuk rá. De az az igazság, hogy két kávé után, nagyon nehéz volt aludni, így inkább kódorogtam. - bekapott egy falatot. Ryannél a kódorgás azt jelentette, hogy elővett egy egy megoldatlan ügyet, és újra átnézte őket, vagy az informátorokkal beszélgetett.
- Ryan mondanom kell valamit. - abbahagytam az evést, és elérkezettnek láttam az alkalmat, hogy elmondjam neki is.
- Valami baj van? Nem ízlik a kaja? - rémült volt az arca.
- Nem az nagyon finom, és köszönöm szépen. A munkáról van szó. Hétfőn visszamegyek. - Ryan arcára a döbbenet ült ki. Abbahagyta az evést, és a szemembe nézett. El akartam fordítani a fejem, de megfogta a kezem, és meg sem tudtam moccanni.
- Nem rendelkezhetek feletted, és nem mondhatom meg, hogy mit csinálj, csak segíteni akarok neked. Biztos vagy benne?
- Igen. Nincs bajom azzal, hogy itt vagyok, csak értsd meg Ryan, ez nem nekem való, hogy egész nap nem csinálok semmit. Ha pihenek, éjszaka nem tudok aludni és ugyan ez van, nappal sem tudok magammal mit kezdeni. - megértően bólogatott a fejével.
- Johnnal beszéltél már?
- Igen, egyességet kötöttünk, irodai munkán leszek, és nem mászom bele az ügyembe.
- Angel, nem akarlak megbántani, de fel kell rá készülnöd, hogy ha visszajössz lesz olyan, aki kérdezgetni fog, vagy a hátad mögött összesúgnak, nem beszélve arról, hogy ha netalán meglátod a laborban az ügyed bizonyítékait…- bizonytalankodott.
- Igen, kész vagyok rá. - elengedtem a kezét, és kimentem az erkélyre.
- Na, gyere ide. - átölelt, és megint sírni kezdtem. Nem tudom miért jött rám a sírás, eddig sikerült Ryan elől eltitkolnom, csak most valahogy mégis előjött. Pár percig tartott a sírási rohamom, majd a szobába mentem, Ryan meg dolgozott a számítógépen. A hétvégém hátralévő része az gyorsan eltelt, este már nem voltam éhes, így nem vacsoráztam, csak a Tv-t bámultam miközben Ryan evett. Rengeteget evett, pedig egyáltalán nem volt az a duci kinézetű egyén, inkább izmos volt. Az esti film végeztével lefeküdtem, de nem nagyon aludtam, mert féltem a munkától, és attól, milyen is lesz visszamenni. Reggel nyolckor keltem, Ryan már fent volt, és reggelit csinált pontosabban kávét.
- Szia, jó reggelt. - köszöntem.
- Neked is. Hogy érzed magad? - kiöntötte a kávémat egy bögrébe, és tejet tett hozzá.
- Jól. Köszönöm. Mondtam már, hogy te csinálod a legjobb tejes kávét? - tényleg így volt, Ryan tejeskávéja a legjobb volt.
- Nem, de most már tudod, mit fogok kezdeni a nyugdíjazás után. - leült velem szembe, és gabonapelyhet evett.
- Nem.
- Kávézót nyitok, hátha nem csak te leszel az egyetlen, aki oda fog járni. - vigyorgott.
- Jó. - még mindig nagy nehezen ment a mosolygás, de Ryan ezt, is mint annyi minden mást elnézett.
Reggeli után lezuhanyoztam felöltöztem egy rózsaszín pulóvert vettem fel egy farmerral, és egy magassarkúval, majd Ryannel együtt a központba mentünk.
Jó idő volt, tavaszias, a madarak hangját nem hallottam a kocsi zajától, de a jó időjárás felvidított viszonylag.A portán egyből elkapott az egyik portás Jerry.
- Angel, hogy érzed magad? Jó téged újra itt látni. - ölelt meg. Volt egy olyan érzésem, hogy ma nem ez lesz az első ölelésem.
- Köszönöm megvagyok. De most mennünk kell. - Ryan ragadott el, mert tudta, hogy nem lesz jó vége.
- Sziasztok, majd még beszélünk. - búcsúzott el.
- Hova jössz? - kérdeztem a liftnél Ryant, mert nem ment a nyomozóirodába.
- A laborba hívott Eddie. - válaszolt. Bólintottam mintha nem érdekelne, de tudtam, hogy az én ügyemről van szó.
- Na, most én itt elválok, ha baj van, megtalálsz. - kiszállt a liftből, ugyanúgy ahogy én is, csak ő jobbra én pedig balra indultam a folyosón. A központban miden a megszokott ütemben zajlott. Minden nyomozó dolgozott beszélgettek, nevettek. A folyosó végén ismerős nevetést ismertem fel. Pár másodperccel később Adam Juliett, és Carla tűnt fel. Mind a hárman kipihentek, és boldogok voltak. Amikor észrevettek abbahagyták a nevetést, és megálltak a folyosó közepén. Egy pár perc hatásszünet volt, majd Carla szinte felsikoltott.
- Angel. - odaszaladt hozzám, és szorosan magához ölelt.
- Hogy vagy? De jó, hogy itt vagy. - örvendezett.
- Megvagyok. Már ti is hiányoztatok nekem. - közben átöleltem Juliettet is.
- Jó, hogy itt vagy. - mondták kórusban Adammel. Ebből is látszott milyen jól összeillenek.
- Most mennem kell, de még beszélünk. - búcsúztam.
- Mi itt leszünk. - mondta Carla elfele menet. Az irodába mentem, magamra zártam az ajtót. Később halk kopogást hallottam.
- Szia. - John volt az.
- Hello.
- Hogy vagy?
- Köszönöm megvagyok. Úgy látom az mind az enyém. - mutattam a kezében lévő aktakupacra.
- Igen a tied. - mosolyogva átnyújtotta majd kiment, én pedig beletemetkeztem a papírmunkába.
- De jó, hogy visszajött. Szerintetek jobban van már? - Carla a többiekkel beszélgetett, a labor felé menet.
- Hát nem tudom, láttam már jobb állapotban is. - vélekedett Adam.
- Ahhoz képest jól néz ki. - csatlakozott Juliett. Közben beléptek a laborba ahol Ryan, és Eddie beszélgettek.
- Ryan! Miért nem szóltál, hogy Angel ilyen hamar visszajön? - Carla letámadta, és Juliett is elé állt.
- Héé… most mi van? Angel itt van? - Eddie sem tudta.
- Igen. Szóval titkolod? - Juliett folytatta tovább Carla kötözködését.
- Hóó… én is Vasárnap tudtam meg ebédnél. - védekezett Ryan.
- Akkor is felhívhattál volna. - szólalt meg Adam.
- Most összeesküdtetek ellenem? Milyen társak vagytok ti? - fakadt ki. - Az a lényeg, hogy itt van, és most szüksége van a barátaira.
- Jó igaz. - fejezték be a többiek.
- Mi a helyzet? - kérdezte Adam.
- Még rajta vagyok a telefonszámon. De úgy néz ki, hogy be tudom mérni a helyet ahonnan hívták Angelt. Az alapja csak az, hogy összerakom a hívásokat egy nagy hívássá, és így próbálom megfejteni. - magyarázta Eddie, Carla ekkor rákacsintott, jelezve nagyon ügyes.
- Mi van az adatokkal? - kérdezte Juliett Adamet. Adam elővett egy papírt, rámosolygott Juliettre, és beszélni kezdett.
- Már feltelepítettem a progit, és most dolgozik a kicsike. Nem tudom, mennyi idő kell ahhoz, hogy végezzen.
- A póló? És a kocsi? - Eddie lépett a kérdezők helyébe.
- Megkaptam, hogy honnan van a póló az egyik sarki üzletből való. Már elkértem a hitelkártyás vásárlásokat, a gép most veti össze, hogy van egy egyezés a hitelkártyaszám, és a póló sorszáma között.
- A jelvény, és a fegyver? - fordult Adam Ryanhez.
- Eredménytelen. - válaszolt Ryan. - A kocsival van valami?
- Nem sajnos ott a gyertyán, és az akkumulátoron még újlenyomatok sincsenek. - felelt Juliett.
- Na, jó tisztázzuk. Először is minek a tettesnek Angel jelvénye, és fegyvere. A fegyvert még meg is értem, de mi van a jelvénnyel? - felszólalt Carla
- Hát vagy ereklyeként tekint rá, vagy csak kihasználja a jelvény adta lehetőségeit. - gondolkozott Juliett.
- Nem, akkor jöttek volna bejelentések. De egy sem jött. - ellenkezett Ryan.
- Igaz, ha használta volna biztos nem jó dolgokra, szóval marad az első vari. - helyeselt a lány.
- És kocsi? Nézzük meg a videókat, hátha a központban szedte szét a kocsit. - jó ötlet volt Adamtől.
A két lány elindult összeszedni a videókat, majd megnézték. A fiuk továbbra is a saját bizonyítékaikkal voltak elfoglalva, és már- már úgy nézett ki, hogy eredményre is jutottak. Ellentétben a lányokkal, és Ryannel, aki hűlt helyét sem találta a jelvénynek, és a fegyvernek.
Délben a társalgóban találkoztak, hogy megbeszéljék a továbbiakat.
Délelőtt tök jól elvoltam. Megírtam vagy 10 jelentést, és olvastam is őket. Nem nagy ügyek voltak, többnyire betörések, lopások, hajléktalanok holttestének elhelyezése stb.… Nem volt unalmas, mert így is bűnügyekkel foglalkoztam, csak fárasztó, ezért összeszedtem magam, és kimentem a konyhába egy csésze kávéért. Kiöntöttem és visszaindultam az irodámba, amikor meg fordultam Met állt előttem. Nagyon megijesztett, olyannyira, hogy el is ejtettem a bögrét, ami darabokra tört.
- Szia Angel. Sajnálom, ha megijesztettelek, nem akartam. Hogy érzed magad? Jó itt látni téged. - mosolygott rám, amitől iszonyatos érzés fogott el… Ugyanaz, ami akkor esete Ryannél az a maró érzés egészen a mellkasom legmélyéig hatolt, és ha nincs ott a pult, amibe megtámaszkodjak elestem volna. Met időközben felvette a törmeléket, és kidobta. Meg akartam szólalni, de nem tudtam a maró érzés elfojtotta a hangom.
- Angel, valami baj van? - olyan ismerős volt valahonnan a hangja. Végre kinyögtem néhány szót.
- Nem semmi baj. Jól vagyok, de most mennem kell.
- Jó rendben van. Örülök, hogy itt vagy. - nevetett. Az a nevetés olyan ismerős volt akárcsak a hang. Elhagytam a konyhát, és csak azon járt a fejem honnan ismerem. Annál értelmesebb válaszra, hogy munkatársak vagyunk nem jutottam, de a fojtó érzés még nem múlt el…
- Azért hívtalak össze titeket, mert Adam, és Eddie lehetséges gyanúsítottakhoz jutottak. - kezdte John.
- Na, ne húzd már az idegeinket. - kíváncsiskodott Carla. John Eddiere mutatatott, aki egy aktával felállt és magyarázni kezdett.
- Összeraktam a hívásokat, és szerencsére ki tudtam szedni belőlük, hogy honnan jöttek. Egy brooklyni lakóházból jöttek, és ami az érdekesség, hogy az még fel sem épült lakás. Beszéltem a vállalkozóval, és Júliusra tervezik a ház építésének befejezését.
- Akkor a hívás, hogy jöhetett onnan? - értetlenkedett Juliett.
- Még mi sem tudjuk. Kiküldtem néhány emberemet, hogy nézzenek szét a környéken, és ha bárkit, vagy bármit találnak, akkor hozzák be. - folytatta Ryan. - És mi van az adatokkal?
- Annyit sikerült kiderítenem, hogy már akkor letörölték az adatokat, amikor Angel idejött, ezért egy kicsit nehéz lesz beazonosítani, hogy kinek az adatait törölték, és hogy ki. De van egy rossz hírem is. Ha nincs meg a törlő személy IP címe, akkor az egésznek annyi, mert nem tudjuk bemérni. Reménykedhetünk csak.
A póló? - nézett szerelmére.
- Még folyamatban van. A felvételek? - érdeklődött.
- Már néztem az elmúlt héten felvettek közül. Szerencsére pontosan ott van a kamera ahol az Angel kocsija állt. Eddig egy árva lélek nem ment a közelébe. A lakóház közelében nincs kamera, így az kiejtve. - szomorúan lehajtotta a fejét Carla.
- Jól van szépen haladunk előre. Ne adjátok fel. - John befejezte a beszélgetést, összeszedte az aktákat, és elvonult az irodájába. A többiek közül Ryan, és Adam maradt ott. Csendben ültek, mind a ketten erősen gondolkodtak valamin, nem volt nehéz kitalálni min. A csendet Ryan mobilja zavarta meg.
- Igen? Remek. Hozzátok be… hello. - mosolyogva tette le a telefont, és Adam arcára nézve egyből mesélni kezdett.
- A fiuk találtak egy férfit a lakásnál, azt mondja, hogy ott él… hajléktalan, és ami a legjobb, hogy megtalálták nála Angel fegyverét.
- Ryan nem hiszem, hogy hajléktalan volt, aki ezt tette vele. - ellenkezett Adam.
- Valóban igazad van, de hátha el tudunk indulni. - felállt és a fejével bólintott, hogy tartson vele.
- Várj egy kicsit. - álltak meg, Angel irodájához értek, és egyáltalán nem nézett jól ki.
Ahogy a folyosón sétáltam hírtelen megvilágosodtam. Az a nevetés nem onnan volt ismerős, hogy munkatársak vagyunk, hanem onnan, hogy Met volt az. Met tette velem. Az arcát nem láttam, de a hangját ezer közül is felismerném. Szédültem, és egyre jobban erősödött bennem az a furcsa maró érzés. A torkom kiszáradt.
- Angel! Jól vagy? Te jó Isten holtsápadt vagy. Gyere, ülj le. - Ryan lépett be Adammel. Alig kaptam levegőt. Minden részem reszketett. A szemem könnyekkel lett tele.
- Ryan ő volt az. Ryan. - sírtam.
- Jól van, de nem értek semmit. Kicsoda? - magához szorított.
- Met volt, Ryan ő volt. - zokogtam és majdnem összeesetem. Ryan megfogott, és leültetett a kanapéra.
- Hozz, egy pohár vizet kérlek. - Adam azonnal kifordult az irodából. - Biztos vagy benne? Miből gondolod? - egy szót sem értett az egészből.
- Mi történt? Mi a baj? - hirtelen Juliett és Carla jelentek meg.
- Még én sem tudom. - rázta a fejét Ryan. Adam megérkezett a vízzel.
- Köszönöm. - ittam egy kortyot, de hányingerem támadt, és úgy éreztem darabokra szakadok. Felhúztam a lábam a kanapéra, átfogtam a térdem.
- Az előbb találkoztunk… a konyhában. Megismertem a nevetését. Akkor is nevetett. - zokogtam továbbra is. Carla és Juliett a két oldalamra ültek, és úgy vigasztaltak, de nem sokat segített.
- Akkor most mi legyen? - tanácstalan volt Adam.
- Megmondom, mit csinálunk. Folytatjuk a munkát, én és Adam beszélünk azzal a férfival, lányok valaki szóljon Johnnak, és Eddienek, valaki meg maradjon itt, majd kísérjétek haza Angelt. - Ryan úgy beszélt mintha nem lettem volna ott… pedig ott voltam csak magamba zuhantam. Egyszerűen nem tudtam felmérni a helyzetet.
- Nem, Ryan. Én nem megyek el innen. Itt maradok, semmi bajom. - fel akartam állni, és folytatni a munkát, de visszaestem a kanapéra.
- Szó sem lehet róla. - most már Carla is a többiekhez csatlakozott.
- Nem akarok elmenni innen addig, amíg el nem, kapjátok. Végig akarom nézni a kihallgatást. Kérlek. - kész voltam akár a könyörgésre is. Végig akartam nézni, hogy törik meg, ha megtörik.
- Rendben van. Valaki maradjon vele, és mi meg fojtatjuk a munkát. - kimentek. Carla és Juliett ott maradt velem. A lányok beszélgettek valamiről, de nem nagyon figyeltem, csak annyit sikerült megértenem, hogy egy ügyről elmélkedtek. Még mindig mozdulatlanul ültem a kanapén, átkulcsolt kezekkel.
- Most mi lesz? - kérdezte Adam, ahogy elhagyták Angel irodáját.
- Beszélünk ezzel az ürgével, és meglátjuk. - benyitott Ryan a kihallgatóba.
- Uraim, miért vagyok itt? - a teljes értelmetlenség sugárzott a hajléktalanról. - beráncigáltak a fakabátok, és ha nem érek időben vissza, akkor elviszik a dobozomat.
- Nem érdekel a dobozod. A járőrök találtak nálad egy 9 mm - es rendőrségi fegyvert, és egy telefont. Honnan van? - kezdte Ryan.
- Flack, nem tudok semmiről sem. Azt sem tudom, milyen fegyverről van szó. Telefont meg mikor látok ember? - adta az ártatlant.
- Na, figyelj ide. Egy fiatal nő majdnem meg hallt, ha nem segítesz, bevarrlak gyilkossági kísérlet miatt. Ott aztán nem lesz minden nap kokó. - fenyegette meg Adam.
- Jól van, csak az anyagot ne vegyék el tőlem. A múlt héten ott ülök a padkán, amikor a sapkámba egy fószer belerakta a pénz helyett a stukit meg a szerkentyűt. Esküszöm, hogy nem nyúltam hozzá, nem is használtam.
- Ki volt? Személyleírást tudsz adni? - felcsillant a szeme a nyomozóknak.
- Magas vörös hajú, fekete ballonkabát volt rajta. Az arcát nem láttam.
- Hol voltál akkor? - a következő kérdés Ryantől érkezett.
- A Bridge streeten. Viszonylag jó környék, ott mindig megvan a napi 5$- válaszolt. A két srác kijött, és azonnal tanakodni kezdtek.
- Szóval Met miután otthagyta Angelt siettében elhagyta a fegyvert. - összegezte Adam.
- Valahogy úgy. De egy valami nem fér a fejembe. Ha tényleg Met tette, akkor mégis, hogy hagyott maga után nyomokat? Helyszínelő vagy nem? - értetlenkedett.
- Na, látod ezzel nem vagy egyedül. Megyek, megnézem, hogy áll a program. - beszállt a liftbe. Ryan a nyomozó iroda felé ment, és megnézte, hogy áll a jelvény utáni körözés. Semmi eredmény nem volt.
Juliett visszament a laborba a hitelkártya azonosításához, és Eddie is szorgalmasan dolgozott Adammel együtt a bizonyítékokon.
- Na, hogy állsz? - kérdezte Adam, mosolyogva.
- Gyere ide, nézd meg te is. - elindította a keddi videofelvételt. Tisztán látszott rajta, Met Angel kocsija mellett elmegy, majd pár perccel később távozik.
- Akkor ez is azt bizonyítja, hogy ott volt, és lehet ő szedte ki a kénsavat, meg a gyertyákat.
- De a felvétel nem egyértelmű. - lépett be John.
- Egy jó bíró mellett? - nézett Eddie kérdően. - John egy rendőrről van szó. Te is tudod, hogy ítélkeznek ilyenkor a bírók. És van más bizonyítékunk is. - Juliett jelent meg egy aktával a kezében.
- Itt van a hitelkártya vásárlás. Met Osborn is vett ilyen pólót kedden, hogy egészen pontos legyek.
- De még mindig nem értem, hogy csinálta ezt Met. Hogy ilyen béna volt. Egy helyszínelő nem követne el ilyen bakikat. - Adam tanácstalan volt.
- És mi van, ha nem is helyszínelő? - valami eszébe jutott Johnnak. - Met Angel előtt érkezett ide, úgy egy két héttel. Az önéletrajzát saját magam olvastam el, és meggyőzőnek tűnt. Felsorolta a referenciákat, egyetemet, ahol végzett. Megbíztam benne, de ezek szerint, valahonnan szerzett egy hamis diplomát, és így idejutott. Hogy követhettünk el ekkora hibát? - meglepődött volt.
- És a legjobb most jön. A program visszaállította a letörölt fájlokat, és tessék. - Adam egy kattintással nyitotta meg a mappát, ami egy nevet hozott ki.
- Met Osborn - olvasta hangosan Ryan.
- Beszéljünk vele. - tanácsolta John
- Szólok Angeléknek. - Ryan is elment.
Csendben ültem amikor Ryan megérkezésére felkaptam a fejem. Tudtam miért jött. Bizonyítékot találtak Met ellen, és kihallgatás lesz, én pedig végig akartam nézni.
- Mehetünk? - bólintottam, bizonytalan léptekkel indultunk el a lifthez Carla társaságában.
- Biztos, hogy ezt akarod? - Carla hangjából leszűrtem, hogy nem örült annak, hogy találkozok Mettel.
- Igen. - elhalóan válaszoltam, miközben leértünk.
John, és Eddie elindultak összeszedni Metet, a ballisztikáról, Adam pedig Juliettel együtt a bizonyítékokat vitte a kihallgató szobába, és várták a gyanúsítottat, meg a fiukat.
- Met! Gyere, mert beszélnünk kell. - szólította meg John.
- De hova főnök? - szeplős arca értetlenségről árulkodott. Vörös haja az égnek állt.
- Majd útközben. - titkolózott Adam. Met felállt, és Johnnékkal tartott. Leértek a földszintre, és Ryannel találkoztak, aki a szobába lépett be. Csatlakoztak Ryanhez, és amikor meglátta Met hova is hozták beszélgetni, ijedtté vált az arckifejezése.
Carlával a kihallgató üvegénél álltunk, és Juliett is társult hozzánk. Megláttam Met arcát, és sírni kezdtem.
- Nem muszáj ezt. - átölelte Juliett a vállam.
- Én akarom, nem fogok sírni, megígérem. - letöröltem a könnyeket, de újak jöttek.
- Semmi baj sírj nyugodtan. - vígasztalt Carla. A szobában elkezdték a kihallgatást.
- Fiuk miért vagyok itt? - adta az ártatlant Met.
- Tudod te azt nagyon jól. Átverted az egész labort, és ráadásul tönkre tettél egy életet. - John szemében düh fortyogott.
- Miről beszéltek? Srácok nem csináltam semmit.
- Akkor kezdjük onnan, hogy mit tettél Angel kocsijával? - kérdezte Eddie
- Semmit. - tagadta.
- De tettél, nézd meg te is. Ezen a felvételen rajta vagy. Felvette a kamera, hogy Angel kocsija körül lófrálsz, és nem kis ideig. Semmi okod nem volt rá, mert a te kocsid a laborosok parkoló szektorában van, nem ott ahol a patológusok vannak. - magyarázott Eddie.
- Nem csináltam semmit. - mocorgott Met.
- Ő volt az, aki miatt elromlott a kocsim? - fordultam a lányokhoz. Némán bólogattak.
- Akkor mivel magyarázod, hogy egy hajléktalannak átadtad a fegyverét, és a telefonod, amiről zaklattad? - váltott témát John.
- Igen tényleg odaadtam a hajléktalannak, de csak a mobilt, fegyverről nem tudok. Azért adtam neki, mert nem volt jó.
- Rendezzünk egy azonosítást? Megteszem…- fenyegetőzött John.
- Ugyan már főnök, miről van szó? Nem csináltam semmit.
- Ügyes voltál a programmal is, csak arra nem gondoltál, hogy már felfedeztek egy olyan programot is, ami visszaállítja a törölt adatokat, mivel te közalkalmazott vagy, köteles tőled az állam referencia mintát kérni. - szólalt meg Adam.
- Már megmondtam, hogy nem csináltam semmit Angellel. Azt sem tudom, hol lakik. - a nyomozók szeme összeszűkült, amikor befejezte a mondatot.
- Hogy jön ez ide? Ki mondott egy árva szót is Angel lakásáról? - rátapintott a lényegre Ryan. Met elszólta magát.
- Megvagy te rohadék. - szaladt ki Juliett száján.
- Pardon. - kért bocsánatot. Nem is figyeltem rá. Mindvégig azon járt a fejem, hogy elszólta magát, és így megfoghatják a többiek.
- Tessék? Hát megerőszakolták, vagy nem ezért van valami baja?
- Így igaz, de honnan tudod, hogy otthon történt? Nem beszélt róla sem a sajtó sem az ügyön dolgozó nyomozók. Akkor honnan tudod?
- Ryan pletykálnak ezt, azt az emberek. Meghallottam.
- Hogy mered alábecsülni a labor becsületét? - fakadt ki John. - Az addig oké, hogy te nem vagy helyszínelő, de itt igen is becsületes és tisztességes emberek dolgoznak nap, mint nap. Felesleges tagadnod a tetteidet, mert mindenre fényderült. Az egyetemen nem tanították meg, hogy nincs olyan gyilkosság, amit ne oldanánk meg előbb vagy utóbb? Ja, elnézést te nem is jártál egyetemre. - miután John kifejtette a véleményét Met tetteiről halkan a sarokban húzódott, mert attól félt behúz egyet Metnek.
- Te is hallottad Met. Add fel, már nincs mit tagadnod. Te tetted. Ott van a póló is, a hitelkártya vásárlás bebizonyította, hogy te vetted. Gondolom, hogy az adatokat is te törölted le. - tisztázta Adam.
- Szóba sem állt velem. Pedig gyönyörű nő, és kedves, de hiába közeledtem hozzá. - kétségbeesett.
Kint jobban sírni kezdtem. Azok a pillanatok jutottak eszembe amikor Met szóba elegyedett velem és én rá se hederítettem. Talán jobb lett volna, ha megmondom neki, hogy nem akarok tőle semmit.
- Egyszer az életben jól éreztem magam Angellel, és még mindig megtenném. - lehajtotta a fejét.
Zokogni kezdtem.
- Mondok én neked valamit Met. Két dolgot garantálok neked. Az első, hogy az esküdt bíróság azon nyomban elítél, mihelyst meglátja az aktádat, nem keveset fogsz kapni. A másik, olyan helyre kerülsz, ahol te leszel a köcsög egész hátralévő életedben. - Ryan és a többiek szemében is indulat ült. Nem sok hiányzott, hogy megüssék Metet, de nem tehették, hiszen az állásukkal játszottak.
- Hol a jelvény? - folytatta.
- Nem tudom.
- Ne szórakozz. Hol van? - kiabált Ryan. Met megadta magát, kihúzta a zsebéből a jelvényem, és átadta.
- Vigyék ki innen. - Ryan szólt ki a szobából, két egyenruhásnak, akik bementek rátették a bilincset, és kivitték. Carla megfogta a kezem, hogy ne induljak ki a szobából, mert akkor találkoznék vele. Megálltam és vártam, magam sem tudom mire. Magamba zuhantam, szinte azt sem tudtam hol vagyok, a maró érzés a mellkasomban egyre erősödött.
Ryan lépett be. Akaratlanul is az ölébe zuhantam és zokogtam.
- Ne sírj már vége, többet nem árt neked. Ez a tied. - a kezembe adta a jelvényem. Megszorítottam, és tovább sírtam.
- Angel. Ha beszélgetni szeretnél, mi itt leszünk. - fordultam a két lányhoz.
- Köszönöm. - megtöröltem a szemem, és az irodámba mentem. Csak azon járt a fejem, hogy hogy nem vettem észre a bajt? Miért voltam figyelmetlen. Carla tanácsára elindultam, hogy megkeressem őket. Szükségem volt arra, hogy kibeszéljem magamból. Ryan is ott lett volna, de most neki egy bevetése volt, hiszen az élet megy tovább. Ez csak egy kis akadály. Bementem hát a társalgóba. Ott ült Adam, Juliett, Eddie, és Carla is.
- Szia, foglalj helyet. - kínált Carla.
- Adam gyere, hozzunk a lányoknak egy kávét. - szólt Eddie, miután észrevette szerelme „olyan” pillantását.
- Jó menjünk. - kiment a két srác, és halványan elmosolyodtam.
- Hogy érzed magad? - kérdezte Juliett.
- Hát… összezavarodtam. Nem értek semmit sem. Miért velem kellett ennek megtörténnie? Azt hittem, ha idejövök, akkor minden jobb lesz. Tévedtem.
- Nehogy azt mond, hogy visszamész Pennsylvaniába. - döbbent meg Carla.
- Nem soha.
- Nézd Angel. Nem érthetjük meg min mentél keresztül, és hogy mi zajlik most benned, de az, ha úgy viselkedsz, mintha nem történt volna, semmi nem tesz jót. Beszélned kell róla, mert jobb lesz.
- Soha nem voltam a szavak embere. De köszönöm, hogy vagytok. - mosolyogni próbáltam, és ezt a lányok vigyorral viszonozták.
- Soha nem találjátok ki mi történt velünk. - lépett be a két fiú.
- Édesem úgyis mindjárt elmondjátok. - simogatta meg Juliett Adam haját.
- Komolyan így gondolod? - a mellkasán keresztbefonta a kezeit, és felhúzta az orrát.
- Miről folyik a vita? - Ryan jelent meg, mellém ült.
- Oh, szia. Éppen Adam, és Juliett vitatkoznak, hogy mi történt Adammel. - tájékoztatta nevetve Eddie.
- Ő kezdte. - mutatott Adam a barátnőjére.
- Jó, pardon de most már elárulod?
- Aha. - megölelte Juliettet, és folytatta. - Találkoztam az egyik osztálytársammal, Aidennel, és elkértem a telefonszámát, majd megbeszélek vele egy találkozót. Már régen nem beszéltünk, jó lesz feleleveníteni az egyetemi balhékat. Mennyit hülyéskedtünk. Emlékszem egy szót nem tanultam, csak az órákon. .. - váratlanul Julie szakította félbe.
- Micsoda? Ki az az Aiden? - csattant fel, és mi is úgy néztünk. Azt hittünk Adam megcsalja Juliettet.
- Hé, nyugi… Aiden nem nő, hanem férfi. Mióta te vagy nekem más nőre rá sem merek nézni. - nevetett, és mi is csatlakoztunk hozzá. Nekem nem nagyon ment a nevetés, inkább egy nagy mosolyt sikerült kifacsarnom.
- Remélem neked nincsenek ilyen dolgaid? Vagy igen? - gyanakvóan nézett Carla Eddiere.
- Édesem dehogy is nincs. - röhögött.
Mivel Ryan éjszakás volt és már én is munkába álltam ott maradtam, és együtt húztuk le az éjszakai műszakot Carlaékkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése