Kinyitottam a szemem, és tudtam, hogy nem a saját ágyamban vagyok, majd lassan az is eszembe jutott, hogy Ryan lakásán vagyok, sőt mi több az ő ágyában. Éreztem az illatát, de a testét magam mellett nem. Lassan megfordultam, és szinte bebeszéltem magamnak, hogy nem ment el, de a valóság felébresztett. Ryan nem volt mellettem. Megráztam a fejem, majd megfogtam, és az este minden egyes részlete eszembe jutott. Jól éreztem magam, de azt nem értettem, hogy miért nincs itt Ryan. A fejem fájt, de nagy nehezen felkeltem, és kimentem a konyhába. Nem volt ott sem. Szomorúan vettem észre, hogy elvitte a kocsi kulcsát, és tudtam, éreztem, hogy elment a munkahelyre. Amilyen gyorsan lehetett, összekaptam magam, és hazamentem. Otthon lezuhanyoztam, ittam egy kávét, majd felöltöztem.
Egy sötét farmert, vettem fel egy fehér felsővel
, és egy kockás sállal.
A fülembe tettem egy kocka alakú fülbevalót,
felvettem a fekete magas sarkúmat
, és a fekete táskámat
a vállamra kapva elindultam a központba. A kocsiban zenét hallgattam, és habár szét akart robbanni a fejem jól éreztem magam. Az is aggasztott, hogy miért ment el Ryan, és ezt tulajdonképpen meg kéne egymással beszélnünk, de eltűnt, és nem merem felhívni. Beérkeztem a központba, és az öltöző felé vettem az irányt. Egy sanda pillantást vetettem a nyomozó iroda azon részére, ahol Ryan asztala van, de nem volt ott. Kicsit nyugodtabb lettem, de nem egészen. Kivettem a szekrényből a fegyvert, és a jelvényt, majd felvettem a patológiai ruhát, és az irodámba igyekeztem. Ahogy kiléptem Ryannel találtam magam szemben. Mögötte John állt, és még néhány kommandós, Ryanen is kommandós felszerelés volt. Mereven a szemébe néztem, és halkan köszönt, majd én is és lehajtottam a fejem. A kedvenc mosolyommal állt tovább. ~Remek, jól csináltad. Már csak ez kellett neked. Összefekszel az egyik legjobb barátoddal, aztán némán bámulsz rá. ~ szitkozódtam a liftben. Beérkezve az irodába nem volt sok dolgom, így felhívtam anyát:
- Szia, anya itt Angel. Hogy vagy?
- Szia, jól vagyok, köszi, és Te? Miért hívsz?
- Hát csak el szeretném mondani, hogy előlépettek. Holnaptól fő patológus leszek.
- Ez nagyszerű hír. Remélem, nem tolod el ezt a nagy lehetőséget.
- Dehogy is nem. Hogy van az öcsém?
- Megvan. Azt mondta, hogy írt neked e-mailt, köszönetképpen.
- Igen, megkaptam. Amúgy dolgozol?
- Nem szabadnapos vagyok, majd este megyek váltani.
- Anya ne haragudj, de mennem kell, mert gyilkosság történt. Sajnálom.
- Rendben van, szia.
- Üdvözlöm Valenst. Szia. – letettem, és a csipogóra néztem.
A keleti 64. utcában egy panellakásban találtak egy idős hullát. Kocsiba szálltam, és a helyszínre mentem, izgultam, mert tudtam, hogy ott lesz Ryan. Meglepett, hogy a helyszínen nem Ryan várt, hanem Nick, egy kicsit ismét megnyugodtam.
- Szia. Mi a helyzet? – érdeklődtem, közben a lakásra mentünk fel lépcsőn.
- A szomszédok találták így reggel Mr. Ringtones ajtaját, majd amikor beléptek ez a látvány tárult eléjük. – mutatta a kezével. A nappaliban egy idős, körülbelül 70-75 éves ősz hajú férfi feküdt.
- Elég csúnya fejsebe van. Tompa traumának nézem. – belenyomtam a hasfalba a májfokolót. – A halál ideje tegnap este 10-11óra körül volt. A szomszédok? – kérdeztem, közben szétnéztem a lakáson.
- Nem hallottak semmi zajt, és nem tudnak semmit, a szokásos.
- Ja… gondolhattam volna. – jegyezetem meg az orrom alatt, majd Carla hangját hallottam meg.
- Jó reggelt mindenkinek. – hozzám képest Carla virágzott. Kipihent volt, és mosolygott.
- Neked is. – válaszoltam.
- Lányok nekem most mennem kell, majd tájékoztassatok.- kért meg Nick majd kiment.
- Édesen rólad sugárzik a másnaposság. Hány kávét ittál meg eddig? – mosolygott.
- Szétmegy a fejem. – nyögtem ki, majd folyattam, de másik témával: - Nekem tűnik úgy, vagy tényleg rablógyilkossággal állunk szemben? Az egész házat felforgatták.
- Azt én is látom, viszont, az ajtón nincs erőszakos behatolásnak nyoma, szóval ismerte a gyilkosát, de mindenesetre ajtót nyitott neki.
- Az ablakpárkányon bélyegek vannak.
– egy csipesszel felvettem egyet. – Értesz a bélyegekhez?
- Hát… nem. – nevetett.
- Hogy a fenébe vagy ilyen friss? Te is ittál tegnap nem? – panaszkodtam.
- De, csak reggel volt, ami inspiráljon, vagyis valaki. – somolygott. Eddiere gondolt száz százalék, csak nem mondta ki. Ryan jutott eszembe, és nagyon nehezen álltam meg, hogy elszóljam magam. ~Nem tudhatja meg senki sem nem és kész.~ Tépelődtem.
- Hahó, neked beszélek, itt vagy?
- Ne haragudj, itt vagyok, csak elgondolkodtam. Miről is volt szó?
- Arról, hogy beszélni kell Nickkel, hogy megtudjuk voltak e hozzátartozói az áldozatnak, és visszahozzuk őket, szemlére, mert így nem tudjuk meg mi tűnt el. – rázta a fejét.
- Jó ötlet. Hátha van ujjlenyomat a kilincsen. – beporoztam, majd örömmel vettem le több szép lenyomatot. – Talált süllyedt.
- Ne kiabáld el. - szólt rám. Rámosolyogtam. – És tessék, itt a gyilkos fegyverünk. Ez kérlek egy gyertyatartó. – a szoba egyik sarkából jött elő.
- Ahogy elnézem ez bronzból készült. Á ez fájhatott. – berakta egy zacskóba, majd a központba mentünk. Carla Nickhez ment, én pedig boncolásra.
- Jó reggelt hölgyem. Ideje felkelni. – Adam nyomott egy puszit az éppen ébredező Juliett arcára.
- Te jó Isten el fogok késni… miért nem keltettél fel? Adam. – mérgelődött, és kipattant az ágyból.
- Nyugodj már meg. Még van egy és fél óra a műszakodig.
- Hát én… - nem fejezte be a mondatot. – Miért vertél akkor fel?
- Mert jobb ébren látni, mint hogy alszol. És ezt akartam. – megcsókolta. – Ez elég engesztelés? – mosolygott.
- Nem egészen, de majd még… viszont ha már felkeltettél, akkor nyomás és kérek egy teát… légy szíves gyümölcstea legyen. – nevetett, ahogy Adam kimászott az ágyból.
- Na, jó beszéltem Nickkel megtesz mindent, habár lássuk be, nem sok remény van. – Carla jött a boncterembe.
- Ez a nap sem lesz már jobb. – ráztam a fejem, és egy kesztyűt vettem fel.
- Vettél már be gyógyszert?
- Vettem, és kávét is ittam, de úgy tűnik ma a fejfájás rabja vagyok. Az áldozatunk tényleg kapott egy jókora ütést a fejére, de nem ez volt a halál oka. Szívrohamot kapott.
– megmutattam a röntgenfelvételt a koponyáról.
- De hogyan? – nem értette.
- Felnyitottam a szívet is valamint az ereket megvizsgáltam, és találtam egy kis zsírszövetet, ami levált a törött felkarból, és belejutott a véráramba.
Megmenthették volna. Nem hagyta magát, több helyen eltört a keze, törött a felkarcsont, a mutató, és a kisujja is eltört. Zúzódások vannak a lábán, szerintem állt, és álló helyzetben rúgták meg. – mutattam a képeket, a monitoron.
- Mi ez a színes anyag a kezén? – kérdezte.
- Nem tudom. Vettem belőle neked mintát, tessék. – átadtam az anyagot, majd folytattam: - Mással sajnos nem tudok szolgálni. Carla bólintott egyet, majd kiment. Még megírtam a halotti jegyzőkönyvet, majd a laborba mentem, hogy segítsek a nyomoknál. A liftből éppen Juliett, és Adam szálltak ki. Mindketten frissek voltak, és vidámak. Ryan természetesen eszembe jutott egyből.
- Sziasztok. Eddiet nem láttátok? – érdeklődtem.
- Hellóka. Nem, de veled meg mi van? Úgy nézel ki…- Juliett oldalba vágta. – Bocsika. – rámosolyogtam. – Ott van. – mutatta, a folyosó végén álló Eddiet, egy laborossal beszélgetett.
- Köszi. – odamentem Eddiehez. – Szia, van egy perced?
- Persze miről van szó?
- Figyelj nem láttad Ryant?
- Ö… miért is? – a gondolatok villámgyorsan peregtek az agyamban. Ki kellett valamit találnom sürgősen.
- Meg szeretném neki köszönni, hogy hazavitt tegnap este. De még nem láttam ma, csak egyszer, viszont akkor sem tudtam vele beszélni.
- Bevetésük volt, egy drogkereskedőn ütöttek rajta, de meg sikerült lógnia, most is őt kajtatják. Nagy fogás, ha minden igaz.
- Köszönöm. – a konyhába mentem egy újabb bögre kávéért, majd a laborba mentem.
- Hello mindenkinek. – Juliett volt ott, és Carla. Leültem egy forgós székre, és a pultra támaszkodtam.
- Édesem ramatyul nézel ki. – lebiggyesztette a száját Juliett.
- Egyet biztosan tudok, többet nem iszok egy korty alkoholt sem. Min dolgoztok?
- Lefuttattam az ujjlenyomatokat, amiket a kilincsen találtál. Több is van, szám szerint három, ebből egyik sem talált. De van egy apróka jó hírem is. Megnéztem a bélyeget, amiket találtál a párkányon. Ezek régiségnek számítanak, és szerintem az áldozatunk bélyeggyűjtő volt. – ismét a gondolataimba mélyedtem. Nem is figyeltem arra amit Carla beszélt. – Angel itt vagy? Mi van veled?
- Ne haragudj, figyelek. Sajnálom, de ez nem az én napom.
- Úgy viselkedsz, mint aki szerelmes. – nevetett Juliett, és háttal nekem egy másik pultnál tovább fecsegtek Carlával. ~ Nem bírom ezt tovább. ~ Pörgött az agyam, és úgy éreztem, hogy perceken belül felrobbanok. Erre még a fejfájás is rásegített. Mély lélegzetet vettem:
- Lefeküdtem Ryannel. – nyögtem ki, és beleittam a kávémba.
- Mit csináltál?
- Uhh… és jó volt? Erről miért nem tudtam? – a két lány kórusban válaszolt.
- Lefeküdtem Ryannel. – ismételtem meg Juliett kedvéért. – Nagyon jó volt, és azért mert tegnap este történt. – adtam Carla kérdésére is választ.
Egy sötét farmert, vettem fel egy fehér felsővel, és egy kockás sállal. A fülembe tettem egy kocka alakú fülbevalót, felvettem a fekete magas sarkúmat, és a fekete táskámat a vállamra kapva elindultam a központba. A kocsiban zenét hallgattam, és habár szét akart robbanni a fejem jól éreztem magam. Az is aggasztott, hogy miért ment el Ryan, és ezt tulajdonképpen meg kéne egymással beszélnünk, de eltűnt, és nem merem felhívni. Beérkeztem a központba, és az öltöző felé vettem az irányt. Egy sanda pillantást vetettem a nyomozó iroda azon részére, ahol Ryan asztala van, de nem volt ott. Kicsit nyugodtabb lettem, de nem egészen. Kivettem a szekrényből a fegyvert, és a jelvényt, majd felvettem a patológiai ruhát, és az irodámba igyekeztem. Ahogy kiléptem Ryannel találtam magam szemben. Mögötte John állt, és még néhány kommandós, Ryanen is kommandós felszerelés volt. Mereven a szemébe néztem, és halkan köszönt, majd én is és lehajtottam a fejem. A kedvenc mosolyommal állt tovább. ~Remek, jól csináltad. Már csak ez kellett neked. Összefekszel az egyik legjobb barátoddal, aztán némán bámulsz rá. ~ szitkozódtam a liftben. Beérkezve az irodába nem volt sok dolgom, így felhívtam anyát:- Szia, anya itt Angel. Hogy vagy?
- Szia, jól vagyok, köszi, és Te? Miért hívsz?
- Hát csak el szeretném mondani, hogy előlépettek. Holnaptól fő patológus leszek.
- Ez nagyszerű hír. Remélem, nem tolod el ezt a nagy lehetőséget.
- Dehogy is nem. Hogy van az öcsém?
- Megvan. Azt mondta, hogy írt neked e-mailt, köszönetképpen.
- Igen, megkaptam. Amúgy dolgozol?
- Nem szabadnapos vagyok, majd este megyek váltani.
- Anya ne haragudj, de mennem kell, mert gyilkosság történt. Sajnálom.
- Rendben van, szia.
- Üdvözlöm Valenst. Szia. – letettem, és a csipogóra néztem.
A keleti 64. utcában egy panellakásban találtak egy idős hullát. Kocsiba szálltam, és a helyszínre mentem, izgultam, mert tudtam, hogy ott lesz Ryan. Meglepett, hogy a helyszínen nem Ryan várt, hanem Nick, egy kicsit ismét megnyugodtam.
- Szia. Mi a helyzet? – érdeklődtem, közben a lakásra mentünk fel lépcsőn.
- A szomszédok találták így reggel Mr. Ringtones ajtaját, majd amikor beléptek ez a látvány tárult eléjük. – mutatta a kezével. A nappaliban egy idős, körülbelül 70-75 éves ősz hajú férfi feküdt.
- Elég csúnya fejsebe van. Tompa traumának nézem. – belenyomtam a hasfalba a májfokolót. – A halál ideje tegnap este 10-11óra körül volt. A szomszédok? – kérdeztem, közben szétnéztem a lakáson.
- Nem hallottak semmi zajt, és nem tudnak semmit, a szokásos.
- Ja… gondolhattam volna. – jegyezetem meg az orrom alatt, majd Carla hangját hallottam meg.
- Jó reggelt mindenkinek. – hozzám képest Carla virágzott. Kipihent volt, és mosolygott.
- Neked is. – válaszoltam.
- Lányok nekem most mennem kell, majd tájékoztassatok.- kért meg Nick majd kiment.
- Édesen rólad sugárzik a másnaposság. Hány kávét ittál meg eddig? – mosolygott.
- Szétmegy a fejem. – nyögtem ki, majd folyattam, de másik témával: - Nekem tűnik úgy, vagy tényleg rablógyilkossággal állunk szemben? Az egész házat felforgatták.
- Azt én is látom, viszont, az ajtón nincs erőszakos behatolásnak nyoma, szóval ismerte a gyilkosát, de mindenesetre ajtót nyitott neki.
- Az ablakpárkányon bélyegek vannak.
– egy csipesszel felvettem egyet. – Értesz a bélyegekhez?- Hát… nem. – nevetett.
- Hogy a fenébe vagy ilyen friss? Te is ittál tegnap nem? – panaszkodtam.
- De, csak reggel volt, ami inspiráljon, vagyis valaki. – somolygott. Eddiere gondolt száz százalék, csak nem mondta ki. Ryan jutott eszembe, és nagyon nehezen álltam meg, hogy elszóljam magam. ~Nem tudhatja meg senki sem nem és kész.~ Tépelődtem.
- Hahó, neked beszélek, itt vagy?
- Ne haragudj, itt vagyok, csak elgondolkodtam. Miről is volt szó?
- Arról, hogy beszélni kell Nickkel, hogy megtudjuk voltak e hozzátartozói az áldozatnak, és visszahozzuk őket, szemlére, mert így nem tudjuk meg mi tűnt el. – rázta a fejét.
- Jó ötlet. Hátha van ujjlenyomat a kilincsen. – beporoztam, majd örömmel vettem le több szép lenyomatot. – Talált süllyedt.
- Ne kiabáld el. - szólt rám. Rámosolyogtam. – És tessék, itt a gyilkos fegyverünk. Ez kérlek egy gyertyatartó. – a szoba egyik sarkából jött elő.
- Ahogy elnézem ez bronzból készült. Á ez fájhatott. – berakta egy zacskóba, majd a központba mentünk. Carla Nickhez ment, én pedig boncolásra.
- Jó reggelt hölgyem. Ideje felkelni. – Adam nyomott egy puszit az éppen ébredező Juliett arcára.
- Te jó Isten el fogok késni… miért nem keltettél fel? Adam. – mérgelődött, és kipattant az ágyból.
- Nyugodj már meg. Még van egy és fél óra a műszakodig.
- Hát én… - nem fejezte be a mondatot. – Miért vertél akkor fel?
- Mert jobb ébren látni, mint hogy alszol. És ezt akartam. – megcsókolta. – Ez elég engesztelés? – mosolygott.
- Nem egészen, de majd még… viszont ha már felkeltettél, akkor nyomás és kérek egy teát… légy szíves gyümölcstea legyen. – nevetett, ahogy Adam kimászott az ágyból.
- Na, jó beszéltem Nickkel megtesz mindent, habár lássuk be, nem sok remény van. – Carla jött a boncterembe.
- Ez a nap sem lesz már jobb. – ráztam a fejem, és egy kesztyűt vettem fel.
- Vettél már be gyógyszert?
- Vettem, és kávét is ittam, de úgy tűnik ma a fejfájás rabja vagyok. Az áldozatunk tényleg kapott egy jókora ütést a fejére, de nem ez volt a halál oka. Szívrohamot kapott.
– megmutattam a röntgenfelvételt a koponyáról.- De hogyan? – nem értette.
- Felnyitottam a szívet is valamint az ereket megvizsgáltam, és találtam egy kis zsírszövetet, ami levált a törött felkarból, és belejutott a véráramba.
Megmenthették volna. Nem hagyta magát, több helyen eltört a keze, törött a felkarcsont, a mutató, és a kisujja is eltört. Zúzódások vannak a lábán, szerintem állt, és álló helyzetben rúgták meg. – mutattam a képeket, a monitoron.- Mi ez a színes anyag a kezén? – kérdezte.
- Nem tudom. Vettem belőle neked mintát, tessék. – átadtam az anyagot, majd folytattam: - Mással sajnos nem tudok szolgálni. Carla bólintott egyet, majd kiment. Még megírtam a halotti jegyzőkönyvet, majd a laborba mentem, hogy segítsek a nyomoknál. A liftből éppen Juliett, és Adam szálltak ki. Mindketten frissek voltak, és vidámak. Ryan természetesen eszembe jutott egyből.
- Sziasztok. Eddiet nem láttátok? – érdeklődtem.
- Hellóka. Nem, de veled meg mi van? Úgy nézel ki…- Juliett oldalba vágta. – Bocsika. – rámosolyogtam. – Ott van. – mutatta, a folyosó végén álló Eddiet, egy laborossal beszélgetett.
- Köszi. – odamentem Eddiehez. – Szia, van egy perced?
- Persze miről van szó?
- Figyelj nem láttad Ryant?
- Ö… miért is? – a gondolatok villámgyorsan peregtek az agyamban. Ki kellett valamit találnom sürgősen.
- Meg szeretném neki köszönni, hogy hazavitt tegnap este. De még nem láttam ma, csak egyszer, viszont akkor sem tudtam vele beszélni.
- Bevetésük volt, egy drogkereskedőn ütöttek rajta, de meg sikerült lógnia, most is őt kajtatják. Nagy fogás, ha minden igaz.
- Köszönöm. – a konyhába mentem egy újabb bögre kávéért, majd a laborba mentem.
- Hello mindenkinek. – Juliett volt ott, és Carla. Leültem egy forgós székre, és a pultra támaszkodtam.
- Édesem ramatyul nézel ki. – lebiggyesztette a száját Juliett.
- Egyet biztosan tudok, többet nem iszok egy korty alkoholt sem. Min dolgoztok?
- Lefuttattam az ujjlenyomatokat, amiket a kilincsen találtál. Több is van, szám szerint három, ebből egyik sem talált. De van egy apróka jó hírem is. Megnéztem a bélyeget, amiket találtál a párkányon. Ezek régiségnek számítanak, és szerintem az áldozatunk bélyeggyűjtő volt. – ismét a gondolataimba mélyedtem. Nem is figyeltem arra amit Carla beszélt. – Angel itt vagy? Mi van veled?
- Ne haragudj, figyelek. Sajnálom, de ez nem az én napom.
- Úgy viselkedsz, mint aki szerelmes. – nevetett Juliett, és háttal nekem egy másik pultnál tovább fecsegtek Carlával. ~ Nem bírom ezt tovább. ~ Pörgött az agyam, és úgy éreztem, hogy perceken belül felrobbanok. Erre még a fejfájás is rásegített. Mély lélegzetet vettem:
- Lefeküdtem Ryannel. – nyögtem ki, és beleittam a kávémba.
- Mit csináltál?
- Uhh… és jó volt? Erről miért nem tudtam? – a két lány kórusban válaszolt.
- Lefeküdtem Ryannel. – ismételtem meg Juliett kedvéért. – Nagyon jó volt, és azért mert tegnap este történt. – adtam Carla kérdésére is választ.
Folyt. Köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése