32. Bélyeggyűjtők II.

Carla leült velem szembe egy székre, és felvette a kihallgatás nézését, amitől még kényelmetlenebbül éreztem magam. Nick mentett meg.

-    Hello, zavarok.

-    Nem a legjobbkor jöttél. – felálltam, és ki akartam menni, de elém állt.

-    Jelentkezett egy hölgyemény, hogy ismeri az áldozatot, visszamentünk, és rájött, hogy a bélyeggyűjteménye hiányzik Mr. Ringtonesnek.

-    Nehogy azt mond, hogy egy bélyeggyűjtemény miatt öltek meg egy idős férfit. – Juliett elképedt, majd hozzátette: - Tudom, milyen hobbit ne válasszak nyugdíj után.

-    Jutottatok valamire? – nézett Carlara, aki karba tett kézzel nézett rám.

-    Megiszom a kávémat, és kezdek magammal valamit. – ígérkeztem, ki akartam menni ismét, de Carla megszólat:

-    Megáll! Megfordulsz, és visszaülsz a helyedre! – parancsolt rám. Megadtam magam. Nem volt vitára, és bujdosásra erőm. Túl leszek rajta, és még meg is könnyebbülök, talán.

-    Tudod mi volt az áldozat kezén az anyag? – Juliett legalább dolgozott. - papírfesték. Szerintem veszekedtek a bélyegeken, és a lábon lévő zúzódásból ítélve megrúgták, ekkor eshetett el aztán meg halálra verték…

-    Szólok a környéken lévő ilyen boltokba, vagy mibe… majd jelentkezek. – Nick elment.

-    Elképzelhető. – helyeseltem. – Bevizsgáltatjuk a talált bélyegeket. – mondtam, majd elvettem az asztalról, és egy időre megszabadultam a kihallgatástól, de éreztem, hogy többel kötöm majd be. A vizsgálat kb. két óráig tartott, és csak megerősítette az indítékot. Viszont a gyilkoshoz nem vitt közelebb. Visszamentem a laborba, egy újabb kávéval.

-    Lányok van valami? – érdeklődtem.

-    Nem sok… sőt semmi. Mi van a bélyegekkel? – kérdezett Juliett.

-    Bélyeggyűjtésre használják… már csak arra. De már nincsen értékük se.  Nick, nem jelentkezett? – megrázták a fejüket. Leültem a székre, és békésen kávézgattam, amikor megint Carla kihallgatás nézésével kellett szembenézem.

-    Ne nézz így kérlek szépen. Így is ramatyul vagyok. – könyörögtem.

-    Mindent tudni akarok. – Juliett is csatlakozott hozzá. Remek kettő az egy ellen. Végem van.

-    Lányok… annyira jó volt… Ryan… hmm-, sóhajtottam, majd beleharaptam az alsó ajkamba. – Kedves volt, óvatos, vigyázott, megkérdezte vagy ezerszer, hogy nem kényelmetlen, meg szóval törődött velem.

-    De hiszen ez nagyon jó dolog nem gondolod? Aztán? – faggatott Juliett.

-    De jó, csak éppen reggel nem volt otthon. Valami rajtaütés volt… Eddeitől tudtam meg.

-    Nem is beszéltetek azóta? – kérdezett Carla. Szomorúan megráztam a fejem.

-    Reggel láttam két másodpercre. Köszönt. – eleresztettem egy halvány mosolyt.

-    Mit tervezel? – Juliett volt soron.

-    Először is beszélnem kéne vele ugye?

-    Mindenképp. – válaszolt.

-    Aztán majd meglátjuk, hogy mit mond ő. Nem akarok címeres ribanc lenni.

-    Megártott a kávé. Miért lennél az? Voltak már egyéjszakásaid nem?

-    Nem. Vagyis de, csak az éppen az első volt, és éreztem is valamit iránta… csak aztán azonnal vége is lett…

-    Kincsem…- Carla átölelt. – Nézd, mi ismerjük egy ideje Ryant…

-    Ő meg téged, és a történteket. Nem hiszem, hogy egyéjszakásnak gondolta. – Juliett folytatta.

-    Hát nem tudom… mindenesetre még húzom egy kicsit a dolgot. Hogy álljak elé? Ez nem nekem való. – lehúztam az utolsó korty kávémat is.

-    Vársz a műszak végéig, aztán szépen mész és megkeresed, punk- tum! – Carla megint felvette a parancsnok szerepet. Ha jól meggondolom, teljesen igaza van.

-    Mibe keveredtem… csajok megzavarodok, komolyan mondom. Miért kellett nekem inni? Mindegy is a múlton már nem tudok változtatni. Kész megtörtént… - megráztam a vállam, és felálltam, hogy elmenjek.

-    Még egy kérdés… Mit érzel iránta? – érdeklődött Juliett.

-    És mit szeretnél? – tette hozzá Juliett.

-    Nem tudom megfogalmazni, hogy mit érzek… rá gondolok, és érzem az illatát, és félek attól, ha azt mondom, hogy folytassuk. – otthagytam őket.

Az irodában ültem, és nagyon erősen arra kellett koncentrálni, hogy ne vonja el a figyelmem a munka elől Ryan, és az éjszaka. Juliett jött be hozzám.

-    Szióka. Figyelj Nick talált egy gyanús ilyen bélyeggyűjtő boltot, bement három fiatal srác, hogy el akarják adni az egyik ismerősük bélyeggyűjteményét, mert már nincsen rá szüksége. A felhívásra figyelt az eladó, és így sikeresen ott tartja őket, amíg odaérünk. – mosolygott. Felkaptam a fejem a papírmunkából, és azonnal kocsiba ültem. Nick rádión megadta a címet, ami a Cannal streeten volt. Odaérkezve, Carla, és Juliett szálltak ki egy kocsiból, majd Nick is megérkezett egy kicsit késve. A boltban a három fiatal nyugodtan várt, de amikor megláttak minket, már nem volt olyan nyugodt az ábrázatuk. Egy fiú volt közöttük, kb. 16 éves forma, egy barna hajú lány, alacsony, vékony alkatú, kb. 13 éves, valamint egy szőke hajú lány, aki kinézett kb. 20 évesnek, de fogadok, hogy volt vagy 14.

-    Nyugalom srácok, csak szeretnénk veletek elbeszélgetni. – Nick szólt hozzájuk. Különválasztottuk őket, Nick a fiúval beszélt, én és Carla a szőke hajú lánnyal, Juliett pedig a barna hajúval.

-    Nem tudom, hogy mi történt, miért kellett itt maradnunk. – a lány rágózott.

-    A rágót köpd, ki kérlek.– szólt rá Carla, majd folytatatta: - Arra vagyunk kíváncsiak, hogy honnan szereztétek a bélyeggyűjteményt?

-    Tudják meghalt a nagymamám és nagy bélyeggyűjtő volt. Anyám nem tudott vele mit kezdeni, így átpasszolta nekem, nekem meg lóvéra volt szükségem.

-    Rágót ki!- még mindig rágózott. – Ha megkérdezem az anyukád, akkor igazolja?

-    Tudják anya sokat dolgozik, így nem tudom, hogy emlékszik e a dolgokra.

-    Nézd angyalom nekem nincs kedvem itt szórakozni veled… - Carla felidegesítette magát. – Mondd el az igazat! – parancsolt rá erélyesebben.

-    Tudod, mi dühít fel a legjobban? – kérdeztem. Megrázta a fejét. – Lehet, hogy nem te ölted meg azt az idős embert, de száz százalék, hogy ott voltál, vagy legalább is tudsz dolgokat. De nem segítesz, mert az hiszed, hogy 14 éves korod ellenére te vagy 20 és ezzel nagy vagy. De mondok én neked valamit. Nem vagy az. Más lányok örülnek annak, hogy 14 évesek lehetnek, és kihasználják. Te meg csak megjátszod magad… de ugyanolyan, vagy mint ők. Igen szeretik, a srácok tudom, de majd rájössz, hogy megunnak. – elmagyaráztam neki a dolgokat.

-    Köpd már ki az Isten szerelmére azt a rágót! – kiáltott rá Carla. A lány kivette a rágót a szájából, beletette egy papír zsebkendőbe, majd halkan kezdett el beszélni: - Nem az én ötletem volt. Greg találta ki, ismerte az öreget, mert járt hozzá ebédet felvinni, meg segített neki, és akkor látta meg a gyűjteményt. – lehajtotta a fejét.

-    Nézd nincsen szándékomban megtörni téged, és megfenyegetni, meg hasonlók. A kihallgatásokat máshogyan is ellehet intézni, elmondom, hogy lenne helyes cselekedned: Megkérdezem, hogy mit tudsz Mr. Ringtondesről, és hogyan került a bélyeggyűjteménye a kezetek közé, valamint, hogy ki, és miért ütötte le? – Juliett leült a barna hajú lánnyal szemben, majd várt, hogy megszólaljon, amit a lány kisvártatva meg is tett:

-    Nem én találtam ki hanem Greg. Ő ismerte az öreget, és szükségünk volt pénzre, mert egy buliba akartunk menni, és sok a beugró. – elhallgatott.

-    És nincsen lelkiismeret furdalásod? Egy kedves öregembert öltetek meg a pénz miatt. – a lány lehajtotta a fejét. Juliett otthagyta a lányt, és a folyosón Nickkel, valamint a két lánnyal futott össze.

-    Miért nem tinik a bűnözők? Velük olyan könnyen szót lehet érteni. - panaszkodott Nick, amikor találkoztunk velük a folyosón.

-    Azért ne mondj ilyet. Csak össze vannak kavarodva… nem találják a helyüket a világban… - mosolygott Juliett.

-    Ezért én is ölhetnék. – jegyeztem meg… Carla rám vigyorgott. A boltból Nick bevitte a három srácot a nyomozóirodára, ahol ujjlenyomatot vettek tőlük, és egyezett a kilincsen találttal. A laborban pakolásztam a bizonyítékokat Carlával, és Juliettel, amikor megszólalt Carla:

-    Nem akarok tolakodó lenni… és szemtelen sem… de tudod, este van, és lejárt a műszak… tudod mit jelent ez? – huncut mosolyt villantott meg.

-    Hé, szerintem megkeresi majd Ryan. – Juliett is kuncogott.

-    Szórakozzatok csak, mintha itt sem lennék. Egyébként tudom, majd nemsokára. – húztam még a dolgot. – Ha most megbocsátotok, megyek az öltözőbe, és veszek ki pénzt, mert lecsökkent a koffeinszintem, és felerősödött a fejfájás. – a liftbe szálltam.  Az öltöző nem volt üres. Amikor beléptem hallottam Eddie, Ryan hangját, másokét is, csak nem ismertem fel, jókedvük volt, nevettek, és viccelődtek. Mindegyiken kommandós felszerelés volt.

-    Sziasztok. – köszöntem, és lehajtott fejjel a szekrényemhez mentem.

-    Hello. – köszöntek. - Jól csináltátok srácok. De legközelebb nem leszek hajléktalan. – Robert az egyik járőr nevetett.

-    Hát szép volt skacok. Majd megiszunk valamit, viszont jelentést kell írni. – Ryan beszélt.

-    Jó akkor menjünk. – kiindultak, és hirtelen nagy csend volt a szobában. Kivettem egy kis pénzt a tárcából, majd becsuktam a szekrényem. Sóhajtottam egyet, és a homlokom nekitámasztottam a szekrényajtónak. Az éjszaka járt a fejemben, és az hogy mit javasoltak a lányok. De ahogy a helyzetet most láttam egyéjszakás volt, és kész. Megfordultam, és Ryan állt velem szemben, amitől megijedtem. A két kezét a szekrényre tette, és valósággal egy kerítést formált, hogy ne meneküljek el. A kedvenc mosolyom használta, és annyira gyönyörű szeme volt. Mindenem remegni kezdett, a lábam alig bírt tartani.

-    Nekünk beszélgetni kéne. – suttogott.

-    Tudom. – mély levegőt vettem.

-    Nem akartalak reggel bunkó módra otthagyni, de muszáj volt, és felkelteni meg nem volt szívem. Te félsz tőlem? Nem bántalak. – kuncogott, majd megfogta a jobb kezével az arcom. Még jobban remegtem, egy pillanatra behunytam a szemem, majd kinyitottam:

-    Ne csináld ezt, mert összesek. – hadartam.

-    Tegnap este nem csináltad ezt. – elhallgatott. Egyszerűen nem tudtam mit mondani. Csak néztem a kék szemeibe, és megszűnt körülöttem a világ. Ahogy megsimogatta az arcom, kirázott a hideg. Ismét megszólalt: - Lehet, hogy gyors neked ez a tempó, de Angel… fontos vagy nekem. Látom, hogy félsz az egésztől, de hajlandó vagyok várni. – nekem kellett volna következnem, de még mindig béna voltam. Miután felfogtam a szavait egymás után sóhajtottam egyet, és erőt vettem a beszédhez, a kezem a mellkasára tettetem:

-    Valóban félek… sőt rettegek…- könnyes lett a szemem, nyeltem egyet: - De szeretném, ha menne a dolog. Túlságosan rövid az élet ahhoz, hogy várj rám. - mosolyogva megsimogatta az arcom. Elvettem a mellkasáról a kezem, közelített hozzám, és behunytam a szemem, mert tudtam, hogy meg fog csókolni.

-    Ryan jössz? – Eddie jött be, de nem látott meg, mert az ajtóban állt, az én szekrényem pedig háttal volt az ajtónak. Kinyitottam a szemem, és mosolyogtam, Ryan jobb keze ökölbe szorult, de vigyorgott.

-    Megyek! – gorombán, de mégis vidáman válaszolt.

-    Este találkozunk? Okés? Ismétlünk. – gyengéden megpuszilta a homlokom, és Eddiehez csatlakozott.

-    Bámulatos időzét…- hallottam kimenni őket. Hátrahajtottam a fejem, és valósággal repülni tudtam volna…

~ Mégsem egy éjszaka voltam. Fontos vagyok neki. Járunk. ~ Gondoltam, ahogy az irodába tartottam.