Megfogadva Ryan tanácsát az elkövetkező két hetemet megpróbáltam pihenéssel tölteni. Elmentem a fodrászhoz, és új hajat vágattam magamnak. Arra próbáltam törekedni, hogy amikor visszamegyek dolgozni, akkor megváltozva térjek vissza, és így elfelejtem mindazt, ami történt. Persze ez nem sikerült olyan könnyen. Számtalanszor eszembe jutottak a történtek, és még rém álmaim is voltak. A többiek rendszeresen felhívtak, vagy meglátogattak... és rengeteget beszélgettünk, ami viszonylag sokat segített.
Az utolsó napomat töltöttem otthon, és már megvolt a pszichikai teszt, valamint a fizikai, és a lövészeti lapom is. Mindegyik csak jó eredményt mutatott, aminek örültem. Nem bírtam tovább… annyira be voltam zsongva, hogy reggel, amikor felkeltem, felöltöztem, egy sötét farmert vettem fel egy, hosszú fehér felsővel nehogy meglássák a sebeim. Eléggé csúnyák voltak… nem barátkoztam meg velük. Ehhez a fekete cipőmet, és a fekete bőrdzsekimet vettem fel, mert, nem volt valami nagyon jó idő pedig július utolsó napja volt, kisminkeltem magam, kivasaltam a hajam, felkaptam a fekete táskámat, és beülve a kocsiba a központba siettem.
Útközben azon agyaltam, hogy mit fogok elsősorban Ryannek mondani, hogy mit keresek itt, mert megbeszéltük, hogy a munkahelyem környékére sem megyek… végül kitaláltam, hogy a köpenyemért, és a patológusi ruhámért megyek be, hogy kimossam… talán elhiszi Ryan. Leparkoltam a központ előtt, és a főbejárathoz mentem. Jerry az egyik portás egyből letámadott, és átölelt.
- Dr. nő, hogy érzi magát? Jó újra itt látni. – mosolygott.
- Jól vagyok köszönöm szépen. Nekem is jó itt lenni.
- És máris visszajött? Azt hittem, csak a jövő héten jön vissza..
- Ohh ennyire hiányzok? – meglepett… de jól is esett. Viszont ami még ennél is jobban esett, hogy újra megláthattam a központ falait, amik már annyira hiányoztak.
- Te mit keresel itt!? – Ryan jött ki a nyomozó irodából… nem valami kedves ábrázattal. Ijedten néztem rá… majd elmosolyodott, és átölelt.
- Jó téged újra itt látni. – nevettünk.
- Néhány cuccomért jöttem, mert holnap már dolgozok. – mosolyogtam.
- Akkor gyere, elkísérlek. – mosolyogva végighaladtunk a folyosón. Azt az utat, amit eddig megtettem két perc alatt, most sikerült tizenöt perc alatt bejárni. Aki csak szembe jött velem, azok megöleltek, és megkérdezték, hogy vagyok, és mikor jövök vissza.
- Le kell zuhanyoznom, ha hazamegyek. – nyögtem ki, amikor nagy nehezen bevergődtük az öltözőbe. Ryan még mindig nevetett rajtam.
- Itt van a kedvenc patológusom, és erről egy szót sem szól senki? – lépett be a szobába Carla, majd utána Eddie, Juliett, és Adam.
- De azt látnom, hogy gyorsan terjed a hír. – jegyezte meg Ryan.
- Hát egy ilyen jó hír… - mosolygott Adam. Átöleltek ők is.
- Angel holnap már jön dolgozni. Néhány cuccáért jött be. – mondta Ryan, ahogy leült a padra. Eddie, és Adam karba tett kézzel nekitámaszkodtak a szekrénysornak, a két lány pedig mellettem állt. A fiuk összekacsintottak, és értetlenül néztük őket, de inkább nem firtattam a dolgot.
- John bent van? Be szeretnék neki köszönni. – kérdeztem.
- Itt vagyok. – csatlakozott ő is hozzánk.
- Szóval hozzád is eljutott a pletyka? – mosolyogtam rajta. Bólogatott, majd szintén megölelt. Egy jó ideig beszélgettünk a többiekkel, majd amikor már kezdtem elfáradni elindultam a kocsi fele. A távozáskor már csak Juliették öleltek meg. Ryan pedig kikísért a kocsimhoz.
- Egy dolgot árulj el nekem. Miért jöttél ide? – felemeltem a szemöldököm.
- Neked nem tudok hazudni?
- Igazából… ne haragudj meg, de pocsékul hazudsz… - a kedvenc mosolyom használta.
- Hiányoztatok… ennyi az egész…
- És nem bírtál otthon ülni még egy napot? – hitetlenkedett. Megráztam a fejem.
- Hogy sikerült a teszt?
- Jól. Mindenen átmentem. Holnap korábban bejövök, hogy átvehessem a fegyverem, és ennyi. Jövök megint dolgozni. Ajj már annyira várom… hiányzik komolyan.
- Elhiszem. De most nekem mennem kell bocsi… - sajnálkozott, mert riasztást kapott.
- Menj csak. Holnap találkozunk. Szia.
- Szia. – átölelt. – Vigyázz magadra… ezt a fél napot még bírd ki. - Kigúnyoltam, és beültem a kocsiba. Hazamentem, de még mindig nagyon izgatott voltam. Már nagyon vártam hogy munkába mehessek…
Az utolsó napomat töltöttem otthon, és már megvolt a pszichikai teszt, valamint a fizikai, és a lövészeti lapom is. Mindegyik csak jó eredményt mutatott, aminek örültem. Nem bírtam tovább… annyira be voltam zsongva, hogy reggel, amikor felkeltem, felöltöztem, egy sötét farmert vettem fel egy, hosszú fehér felsővel nehogy meglássák a sebeim. Eléggé csúnyák voltak… nem barátkoztam meg velük. Ehhez a fekete cipőmet, és a fekete bőrdzsekimet vettem fel, mert, nem volt valami nagyon jó idő pedig július utolsó napja volt, kisminkeltem magam, kivasaltam a hajam, felkaptam a fekete táskámat, és beülve a kocsiba a központba siettem.
Útközben azon agyaltam, hogy mit fogok elsősorban Ryannek mondani, hogy mit keresek itt, mert megbeszéltük, hogy a munkahelyem környékére sem megyek… végül kitaláltam, hogy a köpenyemért, és a patológusi ruhámért megyek be, hogy kimossam… talán elhiszi Ryan. Leparkoltam a központ előtt, és a főbejárathoz mentem. Jerry az egyik portás egyből letámadott, és átölelt.- Dr. nő, hogy érzi magát? Jó újra itt látni. – mosolygott.
- Jól vagyok köszönöm szépen. Nekem is jó itt lenni.
- És máris visszajött? Azt hittem, csak a jövő héten jön vissza..
- Ohh ennyire hiányzok? – meglepett… de jól is esett. Viszont ami még ennél is jobban esett, hogy újra megláthattam a központ falait, amik már annyira hiányoztak.
- Te mit keresel itt!? – Ryan jött ki a nyomozó irodából… nem valami kedves ábrázattal. Ijedten néztem rá… majd elmosolyodott, és átölelt.
- Jó téged újra itt látni. – nevettünk.
- Néhány cuccomért jöttem, mert holnap már dolgozok. – mosolyogtam.
- Akkor gyere, elkísérlek. – mosolyogva végighaladtunk a folyosón. Azt az utat, amit eddig megtettem két perc alatt, most sikerült tizenöt perc alatt bejárni. Aki csak szembe jött velem, azok megöleltek, és megkérdezték, hogy vagyok, és mikor jövök vissza.
- Le kell zuhanyoznom, ha hazamegyek. – nyögtem ki, amikor nagy nehezen bevergődtük az öltözőbe. Ryan még mindig nevetett rajtam.
- Itt van a kedvenc patológusom, és erről egy szót sem szól senki? – lépett be a szobába Carla, majd utána Eddie, Juliett, és Adam.
- De azt látnom, hogy gyorsan terjed a hír. – jegyezte meg Ryan.
- Hát egy ilyen jó hír… - mosolygott Adam. Átöleltek ők is.
- Angel holnap már jön dolgozni. Néhány cuccáért jött be. – mondta Ryan, ahogy leült a padra. Eddie, és Adam karba tett kézzel nekitámaszkodtak a szekrénysornak, a két lány pedig mellettem állt. A fiuk összekacsintottak, és értetlenül néztük őket, de inkább nem firtattam a dolgot.
- John bent van? Be szeretnék neki köszönni. – kérdeztem.
- Itt vagyok. – csatlakozott ő is hozzánk.
- Szóval hozzád is eljutott a pletyka? – mosolyogtam rajta. Bólogatott, majd szintén megölelt. Egy jó ideig beszélgettünk a többiekkel, majd amikor már kezdtem elfáradni elindultam a kocsi fele. A távozáskor már csak Juliették öleltek meg. Ryan pedig kikísért a kocsimhoz.
- Egy dolgot árulj el nekem. Miért jöttél ide? – felemeltem a szemöldököm.
- Neked nem tudok hazudni?
- Igazából… ne haragudj meg, de pocsékul hazudsz… - a kedvenc mosolyom használta.
- Hiányoztatok… ennyi az egész…
- És nem bírtál otthon ülni még egy napot? – hitetlenkedett. Megráztam a fejem.
- Hogy sikerült a teszt?
- Jól. Mindenen átmentem. Holnap korábban bejövök, hogy átvehessem a fegyverem, és ennyi. Jövök megint dolgozni. Ajj már annyira várom… hiányzik komolyan.
- Elhiszem. De most nekem mennem kell bocsi… - sajnálkozott, mert riasztást kapott.
- Menj csak. Holnap találkozunk. Szia.
- Szia. – átölelt. – Vigyázz magadra… ezt a fél napot még bírd ki. - Kigúnyoltam, és beültem a kocsiba. Hazamentem, de még mindig nagyon izgatott voltam. Már nagyon vártam hogy munkába mehessek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése