38. Elégtétel

- Szia Nick, mi a helyzet? – érkezett meg Ryan.

- Szia! A feleség így talált rá a férjére, amikor a kislányával hazaértek az iskolából. Azonnal minket hívott. – magyarázott Nick és közben a hullához sétáltak.

A test háton feküdt, a hasán volt két véres folt, mellette pedig egy hosszú kés valószínűleg kenyérvágó, hevert.

- Szemtanúk?

- Csak az anyával tudtam még beszélni. A fiúk már a szomszédban vannak, és tanúkat keresnek. – válaszolt.

- Hívom Angel! – vette elő a telefonját, és tárcsázott miközben kiment az udvarra.

Felébredtem, de a szemem még nem tudtam kinyitni. Hiányzott Ryan. Olyan jó lett volna hozzábújni, hűvös volt. Ehelyett csak a takarómat húztam magamra, és a párnám öleltem meg. Ez sem tartott sokáig, ugyanis a telefonom csörgött.

- Jó reggelt!

- Szia neked is! Éppen rád gondoltam. De gondolom már munkában vagy. – meghallottam a háttérből egy szirénát.

- Igen, Carla érkezett meg. Van egy bűnügyi helyszín Staten Islandon a Shale Street 51-nél. Egy kertes ház.

- Rendben van, azonnal ott vagyok. - már ki is pattantam az ágyból, gyorsan magamra vettem az első farmert, ami a kezem ügyébe akadt, és egy fehér pólót, amire a bőrdzsekim húztam. A cipőm most a fekete bokacsizma volt.

Staten Island mindig Pennsylvaniát juttatta eszembe. A kertes házak, a városi zaj hiánya… ezek mind Pennsylvaniában is jelen voltak. De nekem Manhetten volt a favorit.

- Sziasztok, mi a helyzet? – érkeztem meg a többiekhez.

- Szia az áldozat neve Josh Somov. A feleség talált rá, amikor a kislányával hazaértek az iskolából. – Ryan válaszolt a kérdésemre.

- Szemtanúk? – faggatóztam tovább, ahogy a férfi sebét közelebbről megnéztem.

- A szomszédok egyelőre még hallgatnak. Viszont ahogy elnézem beszélni fognak. – mondta Nick. A testhőmérsékletet néztem meg.

- A halál ideje reggel kilenc és tíz óra közé tehető. Nem dolgozik sehol?

- Az apának problémái voltak. Ivott és antidepresszánsokat szedett. – tájékoztatott Ryan.

- Ennyi erővel lehet öngyilkosság is. Nyugtatóra inni… - jegyezte meg Nick.

- Nem hiszem, látok sérüléseket, amelyek védekezésre utalnak. Kérdezd meg nekem, hogy volt e valamilyen összetűzése mostanában rendben? – bólintott, és a feleség irányába ment. – Egész jó nyomozó lesz belőle. – mosolyogtam Ryanre.

- Tudod, ez csak azért van, mert jó volt a tanára. – nevetnem kellett, és megráztam a fejem.

- Most mi van? – értetlenkedett.

- Semmi, csak van egód.

- Angel, ez mindenkinél természetes. A pasiknál azonban egy kicsit eltúlozták annak idején. – védett meg Carla.

- Na jó, sziasztok. – durcás fejet vágott, majd elment.

- Most megsértődött? – puhatolta Carla.

- Nem, csak idegesíteni szeretne minket. Ő ilyen. – ábrándoztam egy sort, majd folytattam a munkát. – Készítettél már képeket?

- Igen. – felelte. A kést bezacskóztam, majd a vértócsát néztem. Nem volt különálló vérfolt, vagy ha volt is arra ráfolyt az áldozat vére így lemondtam a DNS mintáról egyelőre. A késben még azért reménykedtem.

- Angel gyere ide! – Carla szólt ki az egyik hátsó szobából. – Szerintem valaki sietve távozott. – Igaza volt. A szobában lévő szekrények ki voltak nyitva, és mintha ruhák hiányoztak volna belőle.

- Kié ez a szoba? – tudakoltam Carlát.

- Azt hiszem a fiúké.

- Nem csak egy lányuk volt?

- Nem. Van egy 18 éves fiúk is, akit az anya nem tud elérni.

- Szóval ő az elsőszámú gyanúsított?

- Lehet csak a barátnőjénél, alszik. – a hátunk mögött egy női hangot hallottunk. A hangban érezni lehetett a megtörtséget, és a szomorúságot.

- Mr. Somov, Dr. Driscroll vagyok, kérem, fáradjon ki velem. Boldogulsz Carla?

- Persze, menjetek csak. – kivittem az anyát az udvarra, ahol feltettem neki néhány kérdést:

- Asszonyom tett már ilyet a fia máskor is?

- Persze volt már ilyen. Azért nem érem el, mert bizonyára lemerült a telefonja. Tudja ebben a korban a fiúk nagyon feledékenyek. – a válasza furcsa volt. Mintha fedezte volna a fiát. ~Nekem mondja, hogy milyen feledékenyek ilyenkor a fiúk? Van egy öcsém!~ gondoltam.

- Nem tudja esetleg a barátnője számát?

- Sajnálom. Nem régóta vannak együtt, még haza sem hozta, csak egyszer kávéztunk a városban együtt.

- A nevét azért elkérném. – kinyitottam a jegyzetfüzetemet.

- Sofia Karsten. A lakhelyét azt nem ismerem. – lehajtotta a fejét. – Dr. nő… - habozott. – Ha nem én akarom eltemetni a férjem, akkor mit kell tennem? – az arcomon nem titkoltam a meglepődést.

- Um… - nyeltem egyet. - Ha nem jön senki sem azonosítani a férjét, és nem kérik a kiadatását akkor az állam, temeti el, szegény körülmények között.

- Rendben van.

- Megkérdezhetem, hogy miért nem akarja eltemetni a férjét?

- Nézze! A férjem pszichiátriai kezelés alatt állt, és alkoholista volt. Nagyon erős nyugtatókra ivott… bárki is tette ezt vele nem fogok ellene tanúskodni a bíróságon. Tessék. – felhúzta a pulóverét, és a jobb karján egy kb. 10cm-es hosszúságú sebhely volt. – Ezt azért kaptam, mert nem volt itthon alkohol. Rendszeresen megvert engem, és a kislányomat is fenyegette, a fiamról nem is beszélve. Megkeserítette az életünket.

- Miért nem vált el?

- Elváltam, de nem hagyta el a házat, ugyanis nem tudtam kifizetni, majd a nyomozás során találnak papírokat mindenről. – elviharzott.

- Dr. nő aláírná? – egy hullaszállító állt mellém. Aláírtam a papírt, majd elvitték az áldozatot. Visszamentem Carlához.

- Hogy haladsz?

- Egész jól. A fiú az egész jól elpakolt mindent. Alig hagyott valamit hátra. Neked nincs olyan érzésed, mintha menekülne?

- Dehogynem.  Viszont az anya is gyanús… nem akarja eltemetni a férjét. Igaz megmagyarázta, hogy a férfi antidepresszánsokat szedett és erre ivott, verte őket s a többi.

- Miért nem vált el?

- Elvált, de nem tudta kifizetni a részt így itt kellett laknia a férfinek.

- Aha… - csóválta a fejét.

- Boldogulsz? Megyek a boncolásra.

- Persze, nemsokára végzek. Bent találkozunk, szia.

- Szia. – búcsúztam, majd a központba mentem.

A nyomozóirodán zajlott az élet, néhány járőr megbilincselt foglyokat vezetet a cellába, a nyomozók az asztaluknál ültek és vagy telefonáltak, vagy más kollegákkal beszéltek.

- Szia Ryan, olyan infót tudtam, meg amitől megváltozik a véleményed a staten islandi ügyről.

- Szia, gyere velem Angelhez készen, van a boncolással, útközben elmondod. – bólintott és a lifthez mentek.

- Sziasztok! – köszöntem a boncterembe lépő Ryannek, és Nicknek.

- Hello! – üdvözöltek, majd elkezdtem a mondókámat:

- Az áldozat abba halt bele, hogy a kisagyát nagy erejű ütés érte.

- Ácsi, azt hittem, hogy a késszúrásba halt bele. – szólt közbe Ryan.

- Abba is belehalt volna, de amikor hátra esett a lökéstől akkor nagyon megütötte a kisagyat, és légzési funkció leállt.

- Mert a kisagy irányítja a légzést! – vágta rá Ryan.

- Helyes! – vigyorogtam, majd folytattam: - Szóval ez a halál oka, és jön egy meglepetés. A férfinek kikértem az orvosi kartonját, igaza volt a feleségének. Nagyon erős nyugtatót szedett, valamint vérhígítót is kellett volna szednie, azonban a toxi ezt nem mutatta ki, de kimutatta még az alkoholt is, ami 2, 3 ‰ volt.  

- Mi ez a két tenyérnyom a mellkason? – vette észre a két foltot Nick.

- A vérhígító hiánya miatt a vére nehezen alszik meg így egy kicsi ütés hatására is zúzódása lesz. A támadója dulakodott vele, vettem mintát a körme alól hamarosan viszem a laborba. - befejeztem a szóbeli jelentésem.

- A tenyérnyom lehet a gyilkosé is, így azonosítani lehet. – Ryan arcán elégedett mosoly jelent meg. Bólintottam.

– Megtudtam a szomszédoktól, hogy a feleségét, és a gyermekeit rendszeresen megverte, fenyegette őket. A fiával különösen rossz volt a viszonyuk. Rengeteget vitáztak és a fiú nem egyszer el akart otthonról elmenni, de az anyukája, és a húga miatt csak a nagypapájához ment el. Ott volt egy ideig, amíg lehiggadt aztán hazament. – osztotta meg velünk Nick amíg a laborba kísértek.

- Elbeszélgetnék ezzel a gyerekkel. – mondtam.

- Már keressük a barátnőjét még nem találtuk meg, nem a fiú iskolájába járt. Most a barátait kérdezzük ki, hátha megtudunk valamit. – reménykedett Ryan, és elment a nyomozóiroda felé Nickkel együtt.

- Szia Eddie. Mi a helyzet? – a késen dolgozott.

- Hello, a késen eddig még csak Josh vérét találtam, de most szétszedem, hátha ment a kés nyele alá a gyilkos véréből egy kevés.

- Carla mit csinál?

- A fiú szobájában volt egy jegyzettömb, ezen volt egy számlenyomat. Gondolom annyira, rányomta a fiú a tollat, hogy átütött, de a vége nincs meg. Most ezt próbálja meg kideríteni. Te min dolgozol?

- Az áldozat körme alatt volt valami ezt elemzem. – mutattam neki a zacskót, majd egy szabad asztalhoz sétáltam, és elkezdtem a munkát. Egy kisebb darabkát mikroszkóp alá tettem, és itt láttam, hogy emberi szövet. Ez azt jelentette, hogy van DNS minta. Bele tettem a bőrdarabot egy kémcsőbe hozzáadtam a szükséges vegyszereket, majd a cseppentővel egy kis mintát a centrifugába tettem, és vártam. Amikor elkészült az elemzés már csak a keresést kellett elindítanom, hátha van egyezés az adatbázisban található mintákkal, és ismételten csak vártam.

A konyhába mentem egy kávéért, itt Carlával találkoztam.

- Szia, van valami eredmény? – érdeklődtem.

- Nem sok. A számon még dolgozok. Pedig utáltam a matekot. Most meg megkapom a számot. A számokkal sem vagyok jóban. – nevettünk.

- Qu'est-ce que c'est humeur? – a konyha ajtajában egy szőke hajú lány jelent meg, csillogó zöld szemekkel.

- Juliett? – nagyot néztünk Carlával.

- Sziasztok lányok! – mosolygott még mindig.

- Hát te? Azt hittem, csak a jövő héten jössz vissza New Yorkba. – faggatta Carla, ahogy felállt, és megölelte.

- Az a helyzet, hogy már hiányoztatok. Adamnek is hiánya volt. Szóval úgy döntöttem visszajövök, és az utolsó hetemet itt töltöm. Jövőéten jövök dolgozni. Addig még át kell esnem egy csomó teszten.

- Ismerős. – egyetérttettem az arckifejezésével. Ez alatt én is átöleltem. – Jó téged így látni. De mesélj, hogy érzed magad? Nincs semmi fájdalom vagy panasz? – előtört belőlem az orvos.

- Semmi ilyesmi. És ti hogy vagytok? Miről beszélgettetek?

- Kaptunk egy ügyet, amiben egy apa az áldozat, és a fiára gyanakszunk. – ismertette röviden Carla az esetet.

- Hát akkor én nem is zavarok, tegyétek a dolgotokat. Védjetek és szolgáljatok. – kacagott, és elment.

- De jó őt újra látni. – mondtam Carlának, ahogy a liftbe lépve integettünk neki. Elismerően bólintott. Megszólalt a csipogóm. – Attól tartok, van egy DNS mintánk. – a labor felé indultam.

- Sok sikert megyek matekozni. – legyintett a kezével és már el is tűnt a többi technikus között.

A géphez érkezve szomorúan tapasztaltam, hogy nincs eredmény a keresett DNS mintára.

- Eddie hogy állsz? – fordultam hozzá.

- Van egy vérfolt, ami a nyél alatt található. Már készen van az elemzése nem az apáé.

- Lássuk, hogy egyezik e az én mintámmal. – a gépen összevetettem a két mintát, és nagy örömünkre az egyezés szó jelent meg pár perc várakozás után.

- Szóval a gyilkos vére megvan. Már csak kellene egy indíték. És persze a gyilkos.

- Indíték az van. A Josh nyugtatóra ivott, nem kizárt, hogy egy ilyen állapotában támadt valakire, aki megijedt és önvédelemből tette, amit tett.

- Megyek, segítek Carlának. – kiment. Felhívtam Ryant, hogy tájékoztassam a fejleményekről.

- Szia, van egy DNS mintánk a gyilkostól. – kezdtem.

- Hello, ez remek hír. Nekünk pedig elárulta az egyik szomszéd, hogy nemrégen hallották az anyát Mrs. Somovot, hogy megfenyegette a férjét, hogy megöli, ha még egyszer a kezét ráteszi valamelyik gyerekre.

- De hát alibije van. – ellenkeztem.

- Á-á. A tanár elmondta, hogy a kislányt elvitte az iskolába reggel 8-ra, és a sulitól egy fél óra a lakás. A halál idejét pedig 9 és 10 közé tetted. – magyarázta.

- Igazad van. Behozzátok?

- Igen, már kiküldtem a fiúkat, szólók, ha itt van.

- Akkor is a fiú nem hagy nyugodni Ryan. Miért ment el úgy? Nem áll össze a kép.

- Az anyának lehet igaza, van ebben. Elment a barátnőjéhez, bár Nick már megtalálta még nem hívott, hogy ott lenne. Én is tettem ilyet, amikor még srác voltam, igaz nem 18, hanem 15… - félbeszakítottam:

- Bele se merek gondolni, miket műveltél. – nevettem.

- Egyszer azt is megtudod. – az ő hangjában is jókedvet éreztem. – na jól van angyalom, leteszem, majd csipogok, ha itt vannak a feleséggel. – letette én, pedig mosolyogva az irodám felé tartottam.

Folyt. Köv.